Sziklakert építése

Ott, ahol nincs természetes steril talajú terület, hanem több­nyire jó víztároló képességű, jó kerti föld, laza kőzettörmelék­ből magunk teremtjük meg a jó vízvezető képességű sziklakerte­ket. A sziklakert lejtője nézzen déli irányba, és mindig emeljük ki a talaj felszínéből, amivel a víz elvezetését megkönnyítjük, és a szelek szárító hatását is elősegíthetjük.

Milyen követ és kőzettörmeléket építsünk be? Legmegfele­lőbbs a savanyú őskőzet: gránit, andezit és bazalt (a bazalt ugyan lúgos kémhatású, de Ca-ion-tartalma a növény számára felvehetetlen, tehát a növények szempontjából savanyú kőzet­nek vehető). A mész és meszes dolomit is mutatós, különösen a lyukacsos felszínű, tarka zuzmókkal borított kövek, azonban - a tapasztalat szerint - a törpekaktuszok nehezebben vise­lik el a száraz, meszes talajokat, és nem is mutatnak annyíra hosszú tüskéikkel a fehéresszürke talajon. Ügyesen, két kü­lönböző kőzettípust is összekapcsolhatunk, növényekkel oldva fel az átmenetet. A nehezebben hozzáférhető kőzettör­meléket és sziklákat részben megtakaríthatjuk, ha a sziklakertet ­folyami kaviccsal és homokkal alapozzuk meg, és csak erre terítjük rá a drágább kőzettörmeléket és sziklákat­. A kövek elhelyezése már az építés művészete! Ne sajnáljuk az időt, még ha órák is telnek el néhány kő ügyes, természethű elhelye­zésével! És ne takarítsunk meg pénzt sem a köveken, hiszen hosszú évekre vagy évtizedekre szól egy-egy szépen megépített sziklakert! Igyekezzünk minél több, nagy felületű követ beépí­teni, mert a sok egymásra halmozott kis kő a sziklakertet aprólékossá, hatásában pedig természetellenessé teszi, nézzük meg a természet sziklakertjeit, és igyekezzünk ahhoz hasonlót alkotni! A természet az, amit nem szégyen lemásolni.

A kaktuszok elültetését megelőzi még egy fontos mozzanat: a kísérőnövények betelepítése. Az előnevelt, nagyobb termetű jukkák, cipruskák (Santolina), kakukkfüvek (Thymus), leven­dulák, izsópok (Hyssopus) és más mediterrán félcserjék, kis termetű varjúhájak (Sedumok) lazítsák fel a sziklakerti kő­rengeteget. E növények teszik élőbbé és természetesebbé a kak­tuszkertet éppúgy, mint a természet kaktuszos sziklalejtőit, ahol a kisebb bokrok, szárazságtűrő évelők és törpecserjék ad­nak a szukkulensek között örökké változó, tarka színfoltokat. Ezt követi a kaktuszok betelepítése. Fontos szempont, hogy a kisebbeket ne szétszórtan, egyenletesen „hintve” helyezzük el, hanem lehetőleg fajok szerint összefogva, kisebb csopor­tokban. Általában a magasabb termetűek kerüljenek hátra, de ez ne legyen merev szabály - ne keltse a rendszeresség látszatát -, hanem adjunk természetes, szabad ritmust.

fotó: cactusinfo.net

Kaktuszkert az Alföld homokján

Alföldünk tekintélyes része homokterület, amely jó vízvezető képességével lehetővé teszi, hogy kőkert építése nélkül tele­píthessük el a kaktuszokat. Az ilyen területekre amúgy sem illik a szikla és a kő, úgyhogy csak egészen mérsékelten, a homokterületen kialakítandó kisebb-nagyobb teraszok ki­képzésekor lehetőség szerint rejtve építsük be. Itt különösen fontos a kiegészítő „egynyári” foltok elhelyezése úgy, hogy ön­tözni tudjunk a nyár folyamán anélkül, hogy kaktuszaink túl sok vizet kapnának. A térszint ügyes kiképzésével érhetjük ezt el úgy, hogy a kaktuszos teraszok valamelyest kiemelkednek az egynyári foltok szintjéből. Itt is megjegyzendő, hogy az Alföld száraz homokján a kaktuszok jó része meghálálja, sőt igényli is a mérsékelt öntözést, különösen a meleg, tavasz végi, nyár eleji virágzási időszakban.

Atlantikus kaktuszok és jukkák kőkertje

Kevésbé napsütéses kertekben, ill. a Nyugat-Dunántúl csapa­dékosabb éghajlatán, ahol a napfény mennyisége és az évi hőösszeg is kevesebb, semhogy a kontinentális és félsivatagi kaktuszokat megtelepíthessük, az atlantikus kaktuszokból és jukkákból alakíthatunk ki - lényegében szubtropikus karak­terű - mutatós sziklakerteket. Ne annyira sziklakert jelleget adjunk a kertrészeknek, mert az ilyen klímában a sziklaker­tek - legalábbis az esetek többségében - nem hatnak igazán természetesnek. Védett fekvésben ilyen helyen kísérelhetjük meg az Angliában is bevált magasabb termetű, magashegyvi­déki nyáriesős trópusi kaktuszokat, mint amilyen az Opuntia cantabrigiensis vagy a texasi O. lindheimerii, és a kis termetű „atlantikus”, alig tüskés opunciákat, telepíteni. Az ilyen kő­kerteknél a drenázs készítése felesleges.

Fűtetlen üvegház és „fedett kertrész”

Ha nem akarunk vagy nem is tudnánk a szabadban neveléssel kísérletezni, könnyűszerkezetes üvegházban vagy csak felülről védő üvegtető vagy ablak alatt „fedett kertrészen” gyűjthetjük a hidegtűrő kaktuszokat. Itt már kevésbé kötött az elrendezés, hisz ez már nem a kert, ahol alkalmazkodnunk kell a kert vonalaihoz és a természetes környezethez. Legszebb azért ilyenkor is a természetesen megépített és elrendezett szikla- ­vagy kőkert, amelyre csak télire helyezünk ablakokat vagy fóliát.

Kísérőnövények

A kaktuszkertet a kísérőnövények teszik még vonzóbbá, még természetesebbé. A sziklakert hátterébe lehetőleg télen-nyá­ron zöld és egyben a széltől is védő bokortömeg kerüljön, borókák, arizonai ciprus, alacsonyabb bokorfenyők, gazda­gon virágzó cserjék, félcserjék, zanótok, jeneszterek, pirosló termésektől megrakott tűztövisek és nagy virágú szuharok. Nagyon szépek a kaktuszkertben ügyesen elhelyezett „egynyári foltok”: a kaliforniai díszmák, az aranypipacs, a lilán nyíló texasi zsálya. A beültetésükre hagyott foltokat úgy helyezzük el, hogy a kaktuszok az emelkedő kövek pereme mögött helyez­kedjenek el, hogy a magasabb növények ne árnyékoljanak. Ez lehetővé teszi egyben azt is, hogy a foltok talaját feljavít­suk és szárazságban az egynyáriakat külön öntözhessük is. Az ügyesen megtervezett és betelepített télállókaktusz-kert a dús, májusi virágzás után is állandóan gazdag marad színfol­tokban, pompás ellentéteként a tüskés, bizarr kaktuszoknak.