Távol-keleten már régóta kedvelt díszcserje, Koreában és a Korea déli csücskénél fekvő Japánhoz tartozó kis szigeten, Tsushima-szigeten honos. Yokohamából érkezett az első példány 1902-ben a Kew Gardenbe és feljegyzések szerint 1906-ban nyílt először. Mielőtt azonban e szép virágú díszcserje az angol kertészek útján tovább terjedt volna, a francia Lemoine kertészet (1905-ben) nagyobb tételt rendelt az említett japán cégtől, néhány év alatt elszaporította és Európa-szerte árusította. Hozzánk az 1910-es években jutott el, Kámonban Saághy már ültette, továbbá volt Erdőtelken is, és herbáriumi példányaink bizonyítják, hogy Brzaznovszky András szentesi kertészetében 1928-ban már szaporították és virágzott is. A kámoni példány túlélhette a háborús időket, mert még az arborétum megnyitása előtt, az 50-es években virágzott és utódai mindmáig megtalálhatók. Az 1960-as évektől az Alsótekeresi díszfaiskolában oltották, árusították. Sajnos, ma megint ritka a lerakatokban.
Fehér, kívül rózsás árnyalatú, illatos 1-1,5 cm-es virágai az ország melegebb részein már április első felében, a Nyugat-Dunántúlon április végén, május elején nyílnak, gömbös vagy félgömbös 5-7 cm átmérőjű tömött bogernyőben. Levelei kevésbé szépek, inkább érdekesek, kissé komor hatásúak, sűrű csillagszőrzettől szürkészöldek, kissé részaránytalanok, 6-10 cm hosszúak. Termése fekete, nem díszítő. Lassan nő és idősebb korában is ritkán magasabb másfél méternél. Tápdús, üde vagy öntözött talajt kíván. Dús virágzást csak akkor remélhetünk, ha nyílt fekvésbe kerül, ahol a nap nagyobb részében a fény szabadon éri. Az ország nyugati részén és a folyóvölgyek öntés talaján (az Alföldön is) gyepben, szoliter hatású csoportokban, nyílt fekvésben is ültethető, de máshol az ország szárazabb talajú vidékein a ritkás lombú fák szórt félárnyéka, illetve a nem teljes kitettség a legkedvezőbb. Tekintve, hogy virágzás után nem különösebben mutatós, inkább vegyes, részben örökzöld cserjeszegélyek változatosabbá tételére alkalmas. Jó társai lehetnek a magyal (Ilex aquifolium), az örökzöld ostorménfák (Viburnum utile, V, rhytidophyllum, V. pragense), a babérsom és a dérbabér (Aucuba japonica, Skimmia japonica). A Nyugat-Dunántúl mészszegény, savanyú, a hegyvidékek kavicsos törmeléktalajain a babérrózsák (Rododendronok), a babérhangák (Pieris japonica) csoportjai közé is kitűnően illeszthető.
Koreai magoncállomány írországi szelekciójából származnak az ‘Aurora’, a ‘Charis’ és a ‘Diana’ fajták, törpe, elterülő termetéért kedvelt a ‘Compactum’.
A kezdeti időben különösen az ostorménfa (Viburnum lantana) alanyra oltott példányokat ápoljuk, különben a nagy erővel feltörő alany hamar túlnövi és kiszorítja a lassú növésű és érzékenyebb nemest. A dugványról származó növénnyel ilyen gondunk nincs, de lassú és korán elterülő növekedése miatt kezdetben ajánlatos karózni. Közterületen csak a nagyobb méretig előnövelt példányok kiültetése lehet eredményes.
Kommentek a bejegyzéshez