Mérsékeltövi, széleslevelű, törzsnélküli pálmaliliomok

A mérsékeltövi pálmaliliomok - ellentétben a nedves szubtrópusiakkal - látszólag törzs nélküliek, mert fás, vastag törzsük még a talaj színe alatt vagy valamivel fölötte stétágazik. Ha gondosan kiásunk egy idős tövet, láthatjuk, hogy az egymást követő elágazások tömegéből milyen hatalmas, vaskos föld alatti törzs képződött. Valójában ez egy fás szárú növénycsoportból kialakult évelő (Hemikryptophyton) életforma, mindig a talajszint közelében újuló rügyekkel. Az elnyílt hajtás minden pálmaliliomon hamarosan elpusztul. A törzses és a törzs nélküli fajok között a lényegi különbség az, hogy míg az előbbieken a csúcs közelében - legtöbbször a virágzati szár melletti levelek valamelyikének hónaljában - az üstök csúcsán különül el a rügy, addig a mérsékeltövieken a tőrózsa (az üstök) alatt, a talaj közelében. (A valamelyest mégis kialakult rövid törzs hamarosan elhal.) A törzs nélküli fajok is egészen tekintélyes, 40-60 centiméteres törzset építenek fel, ha rossz vagy árnyékos termőhelyen a virágzás hosszú évekig elmarad. E törzs igazi tartása kevés, legtöbbször csak a környező hajtások miatt függőleges helyzetű, egyébként eldőlne, s esetleg legyökeresedve feküdne el ismét a talajon.

A mérsékeltövi fajok tűrőképessége jóval nagyobb a törzses fajokénál: északi edzettségűek, nagyobb szélsőségekhez alkalmazkodtak, kialakult életformájuk a talaj közelében tartja lombozatukat, ezért a téli szeleket, fagyokat legtöbbször a hó védelme alatt élik át. Alacsony törzsükben a szállító edénynyalábokat és az érzékeny kambiumszövetet a nagy hidegtől a talajközelben lévő lombozat védi. A törzs nélküli mérsékeltövi pálmaliliomokat a teljesen télálló növények közé sorolhatjuk, még akkor is, ha sülevényes talajon, hideg, száraz télen a hóból kiálló levleken némi fagykár olykor-olykor megfigyelhető. Ezek a szép növények az 1700-as évek második felében, az észak-amerikai kontinens keleti feléről jutottak el hozzánk. Azt azonban, hogy mely fajok mikor, nehéz megállapítani, mert a Linné által leírt Yucca filamentosa után ismertetett fajokat a gyakorlatban alig-alig különítették el egymástól.

Lényegében négy jól elkülöníthető, széles levelű, törzs nélküli faj él Észak-Amerikában: a feltörő, majd visszahajló levelű, szélén fonalas pálmaliliom, a Yucca filamentosa, a kanálszerűen hirtelen keskenyedő, napon merev levelű kanalas pálmaliliom, a Yucca concava, a lágyan visszahajló levelű, szőrös virágzatú, pelyhes pálmaliliom, a Yucca flaccida, és a hosszú, merev, tövénél félhenger-szerűen behajlott levelű Small pálmaliliom, a Yucca smalliana.(Korábban herbáriumi vizsgálatokból kiderült, hogy Linné Yucca filamentosa néven az akkor még el nem különített Y, concava-t írta le, míg Hawort, épp a feltételezett Yucca filamentosa-tól való megkülönböztetésül írta le később ugyanezt a fajt Yucca concava néven! Igy a nevezéktani szabályok betartása esetén egy növény  -  a kanalas pálmaliliom  -  két néven szerepel, míg a fonalas pálmaliliom  -  az eddig Y. filamentosa-nak nevezett növény  -  Egyik széles levelű, mérsékelt övi faj sem szikla- vagy kőkerti növény. Szokatlan formájukkal, nagy termetükkel nem valók az alpesi felső erdőhatár világát jelképező alhavasi hangulatú sziklakertekbe, az Abrietia, az Alyssum arduini, a Cerastium-ok, Iberisek világába. Sötétzöld, széles leveleikkel a félsivatagi alsó erdőhatárt jelképező, félsivatagi és mediterrán hangulatú kőkertek levendulával, cipruskával, izsóppal, cserjés kakukkfűvel és párnás félcserjékkel ékes világába sem illenek.név nélkül maradt.) Ha nem a megfelelő helyükre kerülnek, jogosan érzik sokan, hogy nálunk ezek a növények idegenek.

E pálmaliliomfajok igazi helye  -  mint hazájukban is  -  a napos, meleg, de üde talajú, párás, erdős hangulatú tájak ligetes tisztásai, üde gyepfelületei. Jól beilleszthetők az örökzöld és lombhullató fajokból kialakított cserjések napos szegletébe, gyepes rézsűk, bevágások, az ezekhez csatlakozó lépcsős-támfalas részek környezetébe. Kivétel a kanalas pálmaliliom, amely mint a könnyen száradó homokdűnék növénye, a nagyobb növényekkel is tagolt kőkertekbe vagy a száraz sziklakertek alsó részébe (mint hangulati átvezető faj) jól beépíthető.