Nyugat felé haladva az erdők törpülnek, ritkulnak, szétesnek és Texas keleti határán túl hamarosan megjelennek az első kaktuszcsoportok a sárga fogasélű, alacsony pálmaliliommal (Yucca rupicola). Dallas után ezer kilométeren át a pálmaliliom-fás alacsony kreozotcserjés (Larrea-s) félsivatag veszi át az erdőtől az uralmat.
A Sonora félsivatagban már a törzses és a törzs nélküli pálmaliliomok váltakoznak. A hidegebb részeken - és az arizonai platókon is - a fajok törzs nélküliek, míg a védettebb és az alacsonyabb fekvésű, 2000-2500 méteres fennsíkokba vágott völgyekben, szurdokokban (kanyonokban) alacsonyabb törzsűek. Az új-mexikói White Sands National Monument-nél és attól északra egészen Socorroig még embermagasak a sugaras vagy a Szonora pálmaliliomok, de Belennél már csak föld alatti törzsük van (Yucca intermedia). A félsivatagi fennsík szálas levelű fajainak e termetbeli változékonysága azért fontos, mert a sivatagi fennsíkok hidegtűrő, törpe növényei nálunk megváltoznak és feltétlenül alacsony törzset nevelnek az évek során, így sok esetben a termőhelyi leírással ellentétes bélyegek egész sora alakul ki. Természetesen ezzel a növény mérete, díszhatása is megváltozik, amit a telepítéskor vegyünk figyelembe.
Kommentek a bejegyzéshez