Gyakran nem is szimbolikus volta, hanem jelentősége miatt kerül egy növény a címerbe. Nyilvánvalóan ilyen a Magyar Népköztársaság címerében a búzakoszorú, Nyírbátor címerében a három dohánylevél, a török uralkodóház címerében a tulipán, vagy így lett a japán állam címervirága a krizantém.
A kerti krizantémot (Chrysanthemum hortorum) legalább 2500 éve termesztik. Indiából és Dél-Kínából terjedt el a buddhista szerzetesek révén egész Kínában, ahol már Konfucius is megemlékezik róla. A VIII. században került át Japánba, ahol százával állították elő a szebbnél szebb fajtákat, s ahol nemzeti növény lett. A hosszú élet jelképe, a kínai és japán művészet minden területének kedvelt motívuma. A császári kertek, paloták szinte kötelező dísze. Hozzá fűződik Japán nagy őszi nemzeti virágünnepe (a tavaszi, a cseresznyevirágzás). Egy évszázaddal ezelőtt Mucsuhito császár krizantémrendet is alapított, s a rend csillagát krizantémokkal díszítették. Európába alig kétszáz éve hozták az első töveket, először Franciaországba, majd Angliába, onnan került át Amerikába, s ma már az egész világot meghódította.
Van, amikor történelmi esemény - vagy aköré fonódó monda, legenda - révén került egy növény a címerbe. Egyik legismertebb a francia királyok virágának, a liliomnak (ami többek szerint nem is liliom, hanem nőszirom, Iris volt) a története. Kétségtelen, hogy a stilizált virág sokkal inkább hasonlít a nősziromra, és a hozzá fűződő monda is inkább arra vall. E szerint a Frank Birodalom megalapítója, Chlodvig király (465-511) annak köszönhette az alemannok feletti győzelmét, hogy a folyó medrében növő, sárga, mocsári nőszirmok elárulták a gázlót, ahol a folyón csapatával átkelhetett. Ekkor választotta hálából a növényt címervirágnak, és azóta is -bár liliomnak nevezve - ez a francia királyok jelképe. VII. Lajos liliomokkal ékesített zászlókkal vonult a második keresztes háborúba, VI. Károly idején három liliom volt a francia címerben, s ez lett a Bourbonok címervirága is. Liliom díszítette az orléans-i szűz zászlaját is.
A rózsa sikere sem elhanyagolható. Egy Nagy Sándor idejéből való, több mint kétezer éves (i. e. 323) négydrachmás érmén már ábrázolták ezt a szép virágot. Az angol Lancaster- és York-ház között száz esztendőkig tartó pirosrózsa-fehérrózsa hatalmi harcnak Tudor Henrik vetett véget, aki a megbékélés szimbólumául a rózsát jelölte meg. Így lett a virágok királynője, a Tudorok óta, az angol királyok címervirága.
Sokkal romantikusabb az a történet, hogy hogyan lett a bogáncs (Carduus) Skócia címernövénye. Az éjszaka leple alatt partra szálló és a gyanútlan skót sereghez lopakodó dánok egyikét megszúrta egy bogáncs, amire felkiáltott. Ezzel felriasztotta a skótokat, és a váratlan rajtaütés meghiúsult. A skótok elkergették a dánokat, és hálából a bogáncsot címerükbe foglalták. Királyi brit növény lett, az angol koronában is helyet kapott, sőt pénzérméken, így az 5 és 6 pence-en is látható.
Sokszor egészen pórias növényeket is ért magas megtiszteltetés. A hagyma úgy került Wales címerébe, hogy Szent Dávid, walesi szerzetes tanácsára a keresztény walesiek erőt adó, bátorító hagymát ettek a pogány szászokkal vívott csata előtt. A tanács bevált, ők győztek, és címerükbe foglalták a hagymát.
A lóherével, Írország címernövényével már bonyolultabb a helyzet, minthogy a régi ír címerekben nem a fehér lóhere (Trifolium repens), hanem az ahhoz igen hasonló levelű kakukklóhere, ismertebb nevén erdei madársóska (Oxalis acetosella) lehetett. Erre utal az az évszázados szokás is, hogy védőszentjük, Szent Patrik napján minden ír, bárhol legyen a világon, madársóskát tűz a kalapja mellé. Ennek hármas levele a Szentháromság tanát jelképezi, amire Szent Patrik tanította az íreket. A mási kapcsolat a madársóska és a védőszent között, Szent Patrik rabszolgaságának mondájához fűződik. E szerint az V. században a 16 éves Patrikot kalandozó pogány írek rabolták el szülőhazájából, Skóciából, és magukkal hurcolva, évekig kellett nomád módon élnie az erdőségekben, ahol az éhhaláltól a madársóska mentette meg, Ennek vitamintartalmú, üdítően savanykás levelein élt. Salátának, főzeléknek, levesnek az írek ma is fogyasztják. A heraldikusok sok vita és kutatás után úgy vélik hogy az ősi címereken valóban a madársóska lehetett, ez volt a jelképe az ősi szokásoknak is. Később - talán az erdőirtásokkal megritkult, sok helyen hiányzó madársóska - helyét a hozzá nagyon hasonló levelű lóhere vette át.
Kommentek a bejegyzéshez