Arizona volt utam csúcspontja! Mesevilág ez mindenkinek, de talán még inkább annak, aki olvasni tud a természet könyvéből, mert a sziklás, kopárnak tűnő táj csak annak lehet egyhangú, aki nem hajlandó észrevenni, hogy természetes környezetünk emberi alkotások nélkül is milyen szép, s aki idegenkedve tekint arra a világra, amelyet az ember még nem hódított meg, és érintetlenül őrzi ősi, vad világát. A busz ablakából figyeltem a növényvilág küzdelmét a létért, szinte foltról foltra s hosszú mérföldeken keresztül, amíg a sivatagtól a fenyveserdőkig eljutunk! Egy természettől beállított kísérlet ez, amelyben a növényvilág szinte önmaga vall igényeiről, ellenállóképességéről a természet titkaiba behatolni vágyóknak. Arizona az, ahol a térszint változása a klímák egész sorozatát nyújtja, szinte előttünk pergetve le egy, a növények természetes igényéről és tűrőképességéről forgatott izgalmas természetfilmet!
Phoenixből - 350m tengerszint felettimagasságról -12 órakor indultunk, s észak felé haladtunk Flagstaff irányába. Kezdetben még tartott a saguarok és a fürtös termésű Cylindropuntia fulgidák naptól égetett kopár sivatagi világa, de aztán a busz hirtelen felbúgott, és nekirugaszkodott az emelkedőnek. Néztem a tájat, és közben igyekeztem jegyzetemben időrendi sorrendben rögzíteni mindent, ahogy a táj változik. A Black Cityt jelző út kijáratánál vagyunk: délután fél egykor s Flagstaff még 97 mérföld. A sziklákon kezdenek megcsappanni a saguarok, és valóságos rengeteget alkotnak a méter magas Cylindropuntia bigelowiik. 10 percig haladtunk e tájon, s már csak kisebb, alig méteres saguarok látszottak. Hirtelen lecsendesedett a busz - egy kisebb fennsíkra értünk, Opuntia engelmannii, Yucca baccata, szinte kéklik mindenütt az alacsony gyepben! 3/4 1 - Flagstaff még 86 mérföld: az Opuntia engelmanniik, O. phaeacanthával váltakoznak, és ez utóbbiak szinte vöröslenek a sok terméstől. 5 perc múlva (alig tettünk meg 3 mérföldet), megjelennek az első borókák, Mahonía haematocarpával, s a bazaltszikla-kibúvásokon pompás, törzses Opuntia-fácskák, az Opuntia chloroticák. Egyre inkább sűrűsödnek sárgás tövisköntösükben, és a 81-es mérföldkőnél már akármerre nézek, minden sziklaperemet beborítanak. Közöttük füves, kissé zöldellő hajlatok, s a kiemelkedő, dombszerű csúcsokat már dús borókaerdők borítják, s ritkulva bár, de mégis éles határral mennek át a kaktuszos részekbe. 1/42 -kor a borókás már diófenyővel elegyedik, s két perc múlva megjelennek a Yucca elaták is. Azután hirtelen lejtőnek szalad a busz, Camp Verde városka látképe tárul elénk, a Verde folyócskával. Partján zöld rétek kígyóznak, rég nem látott termetes fűzfákkal, nyárfákkal, platánokkal. Ismét fölfelé tartva már hamar elérjük újra a borókás-diófenyős övet, bazaltsziklákkal, gyönyörű Yucca baccata-, Opuntia chlorotica-,,sziklakertekkel”.
1 óra 50 perckor - tehát alig egy órával és 40 mérfölddel a saguarok világa után - megjelennek az első sárgafenyők. Valóságos fordított alpesi fahatár kezdődik: először még kicsik a fák, sok a száraz ág rajtuk, de a kisebb völgyekben már épek és életerősek. Azután fölfelé egyre dúsabbak lettek, itt is, ott is tölggyel (Quercus gambelii) keveredtek, mígnem a sűrű törzsek között eltűnt a kaktuszvilág. Igaz, nem maradéktalanul: szerényen meghúzódva ott lapult az Opuntia macrorhiza s a kisebb köves halmokon a Coryphantha arizonica. Az útbevágás sziklarepedésében - nagy élmény! - szürke fürtökben lógtak a csodálatos parryi-agávék! Alig egy óra választja tehát el a sivatagot az Agave parryi világától, ám ebbe az órába belefért a sivatag, a félsivatag, a félsivatagi bokorerdők és a zárt fenyvesek egymástól jól elhatárolt külön világa! S nemcsak külsőleg különböznek egymástól, hanem ökológiai tartalmukban is! A síkon 800 láb, azaz 250 m magasságban 200 mm az évi csapadék, 20 °C az évi középhőmérséklet, és -10 °C -ot is alig ér el az abszolút minimum. Feljebb, 1000 m-es magasságban, ahol már eltűnik a sivatag, 380 mm az évi csapadék, 17 °C a középhőmérséklet és -15 °C is előfordulhat. A borókás-diófenyős erdők zónájában, 1700 m körül, már 480 mm az évi csapadék, 15 °C a középhőmérséklet, s így 7-8 hónapon át kielégítő a hőmérséklethez viszonyított csapadékmennyiség. Ahol a sárgafenyőerdők megjelentek, 2200 m-nél, már 560 mm a csapadék és 9 °C az évi középhőmérséklet! A hőmérséklet csökkenése - és ezzel együtt a csapadékmennyiség növekedése - élezi ki a harcot a térért küzdő növények között, és e harcban csak azok a fajok tudnak megmaradni, amelyek az adott klímában életképesebbek, s megfelelő a versenyképességük!
A klíma azonban fokozatosan, szinte alig észrevehetően változik s ezt a növényvilág bizonyos mértékig követni is tudná letörpüléssel, s a szárazabb területek felé hatoló xeromorf alakokkal. Mi az oka mégis, hogy ezek az átmenetek élesek, sokszor mintha vonalzóval húzták volna meg, vagy mintha a hegy csúcsába állított körzővel rajzolták volna meg a lejtőoldalakon? Az a tény, hogy rájuk döntően a szélsőségek hatnak, a talán csak évtizedenként fellépő rendkívül száraz nyarak tizedelik meg az erdőhatár fáit - az alacsonyabb, szárazabb zónák felé -, s az ugyanilyen ritkán fellépő rendkívüli hidegek tizedelik meg vagy pusztítják el a túl merészen magasra törő kaktuszokat. A kertekben a növényeket mi óvjuk az életképesebb fajok konkurenciájától - így a természetben folyó küzdelem látszólag nem sokat mond. Ám, ha a növények elterjedési határaihoz e szélsőségek hatását is hozzátesszük, akkor annál többet! Ahol a faj életképesen terjed az időnként beálló
-15 vagy -20 °C -os minimumok határán, ott a fajok csak télállóak lehetnek, még akkor is, ha az ilyen hideg nem jellemző és csak elvétve fordul elő, s amely fenyők jól nőnek ott is, ahol 400 mm-es az évi csapadékátlag, azoknak aszályos években még kevesebbel is be kell érniük - tehát minden bizonnyal jó szárazságtűrők!
Az Agave parryik éghajlatunknak megfelelő csapadékmenynyiség és középhőmérséklet mellett nőnek - azzal a különbséggel, hogy a bőven csapadékos tavaszt itt a mediterránhoz hasonló nyári szárazság szakítja meg. Itt, a felmelegedő sivatag felől felszálló forró légtömegek és a mérsékelt övi erdők felől áramló nedvesebb hullámok adják a száraz, ill. a nedves periódusok feltételeit. Ez erdőklíma, a parryi-agávék viszont fényigényesek, a magas szálerdők aljában nem élhetnek - kiszorulnak a sziklapárkányokra, letörésekre. Utunkat-így a Coconino-plató erdőségein át a festői sziklakibúvásokkal tagolt Oak Creek (Tölgy-patak) felé folytattuk.
A kanyon bejárata Sedona közelében van, borókák, diófenyők övében. Festői vörös homokkő sziklákat formáltak itt a természeti erők, s málladékukon vöröslik a talaj, mint Alsóörs határában a szőlők között. A ritkás, alacsony erdők zöldje még sötétebbnek tűnik a vöröslő háttérrel, amely festőien emeli ki az ezüstszürke arizonai ciprusokat és tövükben a merev, szürke, dárdalevelű parryi-agávék tőrózsáit. A nagyobbak 30-40 cm magasak, kb. 50 cm átmérőjűek, és kisebb-nagyobb sarjtelepeket, csoportokat alkottak. Kis kéziásómmal megpróbáltam egy tövet kiemelni, hirtelen tompa fájdalmat éreztem, s megdöbbenve láttam, hogy az ásó nyelét markoló kisujjamat szabályosan átdöfte egy agávétövis, s a lendülettől mindjárt bele is tört az ujjamba - megfogni, kihúzni nem lehetett, kisujjamat pedig - mintha továbbra is markolná az ásó nyelét - képtelem voltam kinyújtani. Kellemetlen élmény volt, ám e kis balesetnek utólag mégis örülök, mert a magam bőrén tapasztalhattam, s így kellőképp hangsúlyozhatom, hogy a parryiagávékkal óvatosan kell bánni a kertben! Gyönyörű szép, biztosan télálló egzóta, de úgy kell elhelyezni a kertben, hogy sérülést ne okozhasson! Különösen a tőrózsa közepén szorosan egymásba zárt levelek, a ,,rügy" alkot ég felé meredő dárdát, amely valósággal életveszélyes.
Lassan ismét felértünk a platóig, követve végig az agávékat, amelyek itt fenn még zömökebbek, talán még szebbek voltak.
Lent Opuntia engelmannii és Opuntia phaeacantha, feljebb Cr utóbbi és az Opuntia macrorhiza szegődött az agávék kísérőjéül. Utunkat a sárgafenyőerdőkben kezdtük és ott is fejeztük be. Még megnéztünk egy feledhetetlen naplementét az Oak Creek Canyon vöröslő sziklatornyai fölött, hogy azután átvágva a Coconino Nemzeti Erdő sűrű fenyveseit, ismét kijussunk a flagstaffi útvonalra.
Kommentek a bejegyzéshez