Pisztácia termesztése

Cégünk, a Treemail évek óta foglalkozik különböző pisztácia fajok magyarországi értékesítésével, amit több mint egy évtizedes kutatómunka előzött meg, hogy sikerüljön felkutatni a legjobb fajtákat a világban. Első útjaink kizárólag a természetes élőhelyére, Közép-Ázsiára koncentrálódtak, Törökországtól, Azerbajdzsánon és Iránon keresztül egészen Üzbegisztánig, ahol évezredek óta termesztik és nemesítik. Az elmúlt években pedig a Földközi-tenger országainak fajtáit, termesztőit vettük górcső alá. A témában elmélyedve próbáljuk hazánkban elterjeszteni az itteni ökológiai viszonyoknak legmegfelelőbb, legígéretesebb (korai érésű) fajtákat. Legfőbb motivációnkat az elmúlt évek forró, aszályos nyarai adták, amire kevés jobb válasz van a pisztáciánál, mert a miénknél sokkal forróbb, szárazabb területről származik.

Az Anacardiaceae családba tartozó pistacia nemzetségben a Pistacia atlantica, P. cabulica, P. chinensis, P. falcata, P. integerrima, P. kinjuk, P. kurdica. P. lentiscus, P. mutica, P. palaestina és P. terebinthus.

A „pisztácia” szó etimológiájáról vita folyik, de valószínűleg az ókori perzsa nyelv (aveszta) „pistak” szavából származik.

A pisztácia Nyugat-Ázsiából származik, és a Közel-Keleten, a mediterrán országokban forgalmazták először a kereskedők. A pisztácia fogyasztásának bizonyítékai 300 000 évre nyúlnak vissza, méghozzá a neandervölgyiekig. Elszenesedett pisztácia maradványokat találtak az izraeli Kebara-barlang Mousteri-szintjéből.

A pisztácia fa lombhullató, száraz éghajlaton és rossz talajviszonyok között él a természetben. Nagyon jól alkalmazkodik a mérsékelt és szubtrópusi területek sivatagi és félsivatagos területeihez. Bár a talajra nézve nem különösebben válogatós, a viszonylag laza szerkezetű, száraz és magas mésztartalmú homokos vályogokat kedveli.
Látva az éghajlatváltozás folyamatait, tendenciáit, a mezőgazdaságszámára egyre nagyobb kihívást jelent a megfelelő mennyiségű, minőségű öntözővíz biztosítása, így a szárazságtűrő fajok jelentősége, térnyerése várhatóan növekedni fog. Ennek abszolút megfelel a pisztácia, mert a terméshozamát nem befolyásolja jelentősen a nyári aszály és az öntözés elmaradása. Ez figyelemre méltó szempont, mivel a fenntarthatóság egyik, a mezőgazdasággal kapcsolatban gyakran felmerülő elvárása a lehető legkisebb vízfelhasználás. Hosszú életű fajról van szó, mely terméshozamának csúcspontját körülbelül 15 éves korától éri el és ez megfelelő kezelés mellett évtizedekig fenntartható. A kaliforniai pisztáciaültetvényekben a farmerek az ültetést követően az ültetvényt 70-100 évig fenntartják.

Kétlaki, így a terméshez hím- (porzó) és nőivarú (termő) egyedekre van szükség és általában 10-15 termőhöz 1 porzót ültetnek. A virágoknak nincs szirmuk, egyivarúak és szőlőszerű fürtökben nyílnak. A pisztácia termése csonthéjas, ehető, ovális magvakat tartalmaz, vékony és puha maghéj borítja. A magokat ehetetlen, kemény, sima, krémszínű héj borítja, amelyet húsos, vékony halványzöld, éréskor pirosas héj borít be. A mag színe a világostól a sötétzöldig, vagy akár zöldessárgáig nagyon változó és két sziklevélből áll.
A pisztácia dió egyedi színét jótékony hatású vegyületek és azok kombinációja adja: a sárga színt akatekinek, a lutein és a zeaxantin, illetve a zöld színt a klorofill adja.Amikor a gyümölcs beérik, a héj zöldről őszre sárgásvörösre változik. Ahogy a héjak elérik a teljes méretet, elkezdenek megkeményedni. Ahogy a bél megnagyobbodik, a héj természetes hasadását okozza. A felhasadás a termelők által kiválasztott (szelektált) tulajdonság, amely lehetővé teszi a pisztácia nagyrészt héjában történő értékesítését friss fogyasztásra. A kereskedelmi forgalomban kapható fajták eltérnek egymástól abban, hogy milyen arányszámban hasadnak szét.

A betakarítás megfelelő időpontja a pisztácia minőségét befolyásoló egyik legfontosabb tényező. Kaliforniában a Kerman fajtát augusztus végén vagy szeptember elején takarítják be a fák mechanikus rázásával. A pisztácia héja foltosodhat ha túl sokáig marad a fán, vagy ha a héj a betakarítás után hosszabb ideig érintkezik a külső héjjal. A feldolgozó üzemekben a héjakat csiszoló hámozóval távolítják el. Az üres külső héjakat elválasztják a diót tartalmazó héjaktól. Ezt követően először függőleges gabonaszárítókban szárítják 4-6 órán keresztül 9 és 10% közötti nedvességtartalomig, majd silókba szállítják, ahol levegővel tovább szárítják őket 5–7%-os nedvességtartalomig. Onnantól marad a silókban, amíg a további feldolgozása nem szükséges.

A pisztácia pörkölése egy hagyományos eljárás a pisztácia ’iparban’ az aroma, az állag, a szín, összességében a fogyasztói elfogadottság javítására. Ezt követően csomagolják, majd a boltok polcaira kerül a vásárlók legnagyobb örömére, mint a világ egyik legkedveltebb csemegéje.

Ezt követően ezeknek a mintáknak a további genetikai finomítása, nemesítése folyt egyes amerikai mezőgazdasági kutatóintézetekben, ami egy olyan fajtát, a Kermant eredményezett, amelyet nagy sikerrel lehetett termeszteni az USA délnyugati, félsivatagos részein (Kalifornia belső területei, Arizóna, Új-Mexikó). Dr. Whitehouse 1977-ben megkapta a Pisztácia Szövetség első díját. A díj a pisztácia, mint az Egyesült Államokban új növénykultúra elterjesztése terén végzett úttörő munkáját jutalmazta és "a pisztáciaipar atyjaként" üdvözölte. 1968-ban megkapta az Amerikai Genetikai Szövetség legmagasabb kitüntetését, a Frank N. Meyer Memorial Medal kitüntetést a növénykutatásban végzett munkájáért.

Dr. Whitehouse 34 évet végzett kutatásokat mezőgazdasági témákban, majd 1963-ban nyugdíjba vonult. Utolsó kilenc évében az Agrárkutatási Szolgálat növénytermesztési részlegének kutatási vezetője volt. Dr. Whitehouse tagja volt az Amerikai Kertészeti Tudományok Társaságának és a Cosmos Clubnak, ezen felül a Georgetown Club tiszteletbeli tagja is volt.

Más gyümölcstermőkhöz képes viszonylag kevés pisztáciafajta van a világon, melyet elneveztek és leírtak. Csak a legnépszerübbeket említve Kaliforniában például a pisztáciatermelése szinte teljes egészében a Kerman termő és a Peters porzó fajtán alapult. 2002-ben azonban bemutatták a Golden Hills és a Lost Hills fajtákat, amelyek mára az elmúlt 7 évben Kaliforniában telepített gyümölcsösök több mint95%-át teszik ki! Iránban a pisztácia őshazájában viszont több mint 70 termő pisztáciafajta létezik! A leghíresebbpisztáciafajták Iránban a Koleghoochi, Akbari, Mumtaz, Badami Zarand, SefidNogh, Ahmad Aghaei, Ouhadi, Khanjari Damghan, Shah Pasand Damghan és a Qazvini.Törökországban az Antep, a Kirmizi, Uzun, Halebi és a Siirt a főpisztáciafajták. Görögországban az Aegina, míg Cipruson a Larnaka a fő fajta. Ausztráliában a leggyakoribb nőivarú fajták a Kerman és a Sirora. Olaszországban történelmileg első és leghíresebb területen (Sziciliában, az Etna nyugati oldalán lévő Bronte kisváros környéke) termsztett pisztáciát levédették (Denominazione d’Origine Protetta, magyarul: Védett eredetmegjelölés) Pistacchio Verde di Bronte” elnevezés védi.

Képek forrása: Pinterest, Badics László