A pálma és a fűz a zsidók egyik legnagyobb ünnepének, a sátoros ünnepeknek is ősi tartozéka. A kettős jelentésű, egy hétig tartó hálaadó ünnepet hat hónappal húsvét után ülték. Házaikból gallyakból, lombos ágakból készített sátorokba költözve, elsősorban a negyven évig tartó pusztai vándorlásra emlékeztek, de ezzel együtt tartották a szüret és az aratás ünnepét is. A sátoros ünnepek szoros tartozéka az ünnepi csokor, az ún. „lulab”. Ez egy pálmaágból, két fűzfa- és három mirtuszágból állt, amibe a citronád, egy hosszúkás citrusgyümölcs (Citrus medica), az ún. ethorg volt tűzve. Minden férfizarándoknak ezzel a csokorral a kezében kellett megjelenni a szertartásokon. A közel kétezer éves ezüstpénzeken, a második zsidó felkelés idején (i. sz.

A fehérfagyöngy is ősi szent növény: a kelta papok, a druidák arany sarlóval vágták le , és a jövőbe látás reményében áldozatokat mutattak be a tiszteletére. A régiek hittek a növény gonoszt távol tartó, a mérgeket közömbösítő, a gyermekeket meggyógyító univerzális erejében. A fagyöngy számos folklórban megjelenik. Az osztrákok a küszöbre fektetett fagyöngyhajtással hárítják el a veszedelmet a ház népétől. A Worcestershire-vidéki farmerek körében manapság is él a hit, hogy ha az év első újszülött borját fagyönggyel etetik, sikeres esztendő vár a tejgazdaságra. A skandinávok is szent növényként tisztelik, és békét, barátságot hozónak tartják. Ezért régi szokás, hogyha ellenségek az erdőben fagyöngy alatt találkoznak, nem támadnak egymásra.