Nincs engedélyezve a javascript.

Témák

A Föld kertészeti jelentöséggel bíró növényei
A Pinus nemzetség
Általános
Balatoni Riviéra
Bambuszok
Bio növények
Borókák
Cédrusok
Ciprusok
Délközeli kertek
Egzóták a magyar kertekben
Energianövények
Érdekességek
Fenyők
Gyümölcstermö növények
Jegenyefenyők
Kerttervezés
Klimatológia
Könyvajánló
Lucfenyők
Mahóniák
Növényleírások
Növénytermesztési tanácsok
Pálmák
Pálmaliliomok
Tölgyek
Kiemelt írások
Járainé Komlódi Magda

Nyílmérgek és halbódítók I.

„A legerősebb mérgekben rejlik a legnagyobb gyógyerő. Két ellentétes tárgyban nem lehet-e ugyanaz az erő?”



 



Giordano Bruno: Az okról, az elvről, az egyről



 



Ha növényekről, virágokról hallunk, szinte biztos, hogy valami szép, színes, illatos, hasznos jut eszünkbe, pedig sok növény mérgezőbb a legmérgesebb kígyónál, és veszedelmesebb a legalattomosabb ragadozónál. Sajnos az ember - ellesve a növények titkait - nemcsak táplálékszerzés céljából, állatok elejtésére, hanem gyakran embertársai kiirtására is használta azokat.



A három legősibb, leghíresebb nyílméreg, amit a primitív népek használtak: a dél-amerikai kuráre, az afrikai kombé és a kelet-indiai upasz vagy ipo.



A kuráreméreg a sztrichnincserjék (Strychnos toxifera, S. guianensis stb.) kérgéből kivont anyag. Készítését és használatát először Humboldt leírásaiból ismertük meg. A méreg több olyan alkaloidot tartalmaz (pl. sztrichnin, brucin, toxiferin, loganin, kuranin, kurin), amelyek a véráramba kerülve, kis adagban is, pillanatok alatt görcsös rohamokkal kísért, bénulásos halált idéznek elő. Ha nem a véráramba kerülnek, akkor nem halálosan mérgezőek, csak ártalmasak, sőt kis adagban, gyógyszerként fogyasztva, sokféle komoly betegség (pl. veszettség, tetanuszgörcs) gyógyítói lehetnek. A méregkészítés törzsi titok, mert a kurárecserjéket rendszerint még többféle más mérgező növénnyel (pl. Chondrodendron, Sciadotenia) együtt főzik és sűrítik, míg az évekig hatóképes, feketés ragacsot előállítják. A bambusznád üreges szárában, agyagkorsókban vagy tökedényben tárolják. Nyílhegyre kenve, üreges szárú növényekből készült fúvócsövön (gravatana) átfújva használják.



Ázsiában és Afrikában is élnek mérgező Strychnos fajok. India esőerdőiben növő alacsony fa a Strychnos nux-vomica. Ennek sztrichnint és brucint tartalmazó termése és magja súlyosan mérgező. A hajtás 8%-a, a levél és a mag 2-3%-a igen erősen mérgező indol alkaloida (sztrichnin, brucin, vomicin stb.). A sztrichninből egy felnőtt halálos adagja kb. 0,02 gramm. Jávában, Borneóban a Strychnos tieute kúszócserjéből készítenek nyílmérget. Az Újvilágban sem a kuráre volt az egyetlen nyílméreg. A dél-amerikai indiánok a burgonyafélékhez tartozó több, igen mérgező Solanum faj bogyójából és a rutafélékhez tartozó jaborandi (Pilocarpus jaborandi) cserje leveleiből kivont mérgekből (pilokarpin, pilozin stb.) készítették a nyílmérget. Utóbbi tüdővizenyővel járó, fulladásos halált okoz. Mexikó őslakói a királydinnyefélékhez tartozó Larreából készítettek nyílmérget.



A kombé az oleanderrel rokon, gyönyörű szép virágú kúszócserjék (Strophanthus gratus, S. kombe) mérge. Dugóhúzóvirágnak is nevezik, mert színes szirmai 15 centiméter hosszú, lecsüngő, csavarodott cimpákban végződnek. A bennszülöttek a kombét az arasznyi hosszú, légiesen finom, tollas repítővel ellátott magokból vonták ki. A rendkívül veszélyes mérget és használatát, személyes életveszélyes kalandja alapján Livingstone skót hittérítő, a múlt század végi nagy afrikai utazó és felfedező adta hírül először a világnak. Saját szemével látta, hogy az expedícióját Zambiában megtámadó ellenséges törzsek kombéval mérgezett nyilaitól, néhány órán belül, még az alig megsebzett emberek is meghaltak. A kombe szívre ható glükozidokat, sztrofantint és cimarint tartalmaz. Mindkettő szívbénító méreg, vagy igen óvatosan alkalmazva szívgyógyító orvosság. Talán az összes eddig ismert természetes mérgek közül a kombé a legveszélyesebb. Már 5 mg is halálos adag lehet egy ember számára. A Strophanthus közeli rokona az Abesszíniában és Szomáliában élő trópusi éokanthera abyssinica. Ennek vaskos, fás gyökereiből vonják ki az ouabain nevű, erős nyílmérget.



Természetfilmekben gyakran látni, hogy Afrika sivatagos tájain a látszólag csenevész növényeknek óriási hordó alakú vagy répaszerűen megvastagodó raktározó gyökerei vannak, mélyen a föld alatt. Más fajoknak a föld feletti, letörpült törzse hasasodik ki, sokszor alaktalanná deformálódva. A sivataglakók jól ismerik ezeket a rejtett raktárokat, és kikaparva a földből vagy felhasogatva a föld feletti tápdús, nedvdús részeket, éhüket, szomjukat csillapítják vele. Vannak azonban köztük olyanok, amelyek nemcsak tápanyagot, hanem mérgeket is tartalmaznak. A bennszülöttek pontosan tudják, hogy melyek méreganyagát lehet sütéssel-főzéssel hatástalanítani és azután elfogyasztani, s melyeket lehet csak gyógyításra vagy méregként felhasználni. Az egyik legismertebb szukkulens törzsű, kelet-afrikai növény a sivatagi rózsa (Adenium obesum). Gyönyörű, rózsás virágú hajtásai a 3 méterre is kihasasodó, ormótlan, hordószerű törzsből ágaznak ki. Ha ezt bárhol megsértjük, igen erősen mérgező tejnedv folyik belőle, amit Afrikában nyílméregnek használnak. Délnyugat-Afrikában a busmanok a pozsgásszőlő (Cissus juttae) alaktalan 2-3 méteres, föld alatti gumójából vonnak ki nyílméreganyagot.



A trópusi Afrikában él az esőerdők fáira kúszó, piros virágú kalabárbab (Physostigma venenosum) is. A súlyosan mérgező alkaloidákat (fizosztigmin, eszerine stb.) tartalmazó magokból az őslakók nyílmérget készítenek. Az őrölt mag főzetét máig az elítéltek bűnösségének vagy ártatlanságának a „kiderítésére” használják oly módon, hogy ki kell innia a méregpoharat, és ha életben marad, akkor ártatlan. Még 1959-ben is 227 embert végeztek ki ilyen módon Zairéban.



Kommentek a bejegyzéshez