Ostorménfánk (a Viburnum lantana) távolabbi rokona. Közép-Kínában honos. 1900-ban került Amerikába és onnan jutott el az európai botanikus kertekbe.
Némiképp emlékeztet a ráncoslevelű ostorménfára (a Viburnum rhytidophyllumra), de világosabb lombozatával, lágyabb, bársonyos, fénytelen leveleivel mégis annyira eltérő, hogy még azzal együtt telepítve is messziről feltűnik. Egy-két évi lassú növekedés után hirtelen, hosszú tőhajtásokkal 1-1,5 méter magasra nő és a következő években továbbfejlődve 2-2,5 méter magas bokorrá terebélyesedik. Szép, világoszöld, bársonyosan lágy szőrzettel borított, alul csillagszőröktől csaknem fehéren gyapjas levelei lekerekített, vagy kissé szíves vállúak. Az alap közeli rövid, csaknem párhuzamos élű szakasz után fokozatosan hosszan keskenyedők, kihegyesedők, 7-15 cm hosszúak, sekélyen fogas élűek. Különösen szépek a kezdeti fejlődésükben leállt, hófehér csillagszőröktől gyapjas nagy szabad rügyek az ugyancsak fehérlő téli vesszők csúcsán.
A lombozat enyhe télen csaknem teljesen megmarad, míg keményebb időben csak részben telel át és tavasszal, lombfakadáskor télizöld jelleggel lehull. Nálunk főleg védett, nem teljesen napsugárzásnak kitett helyen tartja meg szépen a lombját, bár ilyen helyen bokra ritkásabb lesz. Délies kitettségben sűrűbb, tömöttebb lombozatú, de a téli naptól jobban szenved és kevésbé lombtartó, mint ráncoslevelű rokona.
Virágai április-májusban nyílnak, az ostorménfához hasonlóak, nem különösebben mutatósak. Annál szebb azonban a nyár közepére az új lombozattal már kitelt bokor a sok, pirosan érő terméssel, amelyek ősz közepén fokozatosan megfeketednek.
Telepítése nemcsak a kiskertekben, hanem a parkokban is sokkal szélesebb körben ajánlható. (A túlnyomóan sötétzöld lombú és így kissé komor örökzöldek között barátságosabb, derűsebb színhatású.)
Az ostorménfával közeli rokonsága miatt azzal és nyílván a szintén közeli rokon ráncoslevelű ostorménfával is könnyen kereszteződik, így magoncai elég gyakran más fajok felé mutató köztes típusúak és ezek nem olyan szépek, mint a tiszta faj. Fontos ezért, hogy a magtermő állomány közelében közönséges- és ráncoslevelű ostorménfa ne legyen. A szép és jó lombtartó típusok vegetatív szaporítása lenne a leginkább célravezető eljárás. Erdőtelken szép példányai láthatók.
Kommentek a bejegyzéshez