Amilyen nehezen írható le a libanoni és az atlasz cédrus közötti különbség a részletekben, olyan szembeötlők az eltérések a fa egész megjelenésében. A lágy ágrendszerű, szürkés vagy szürkés csillogású atlasz cédrus mellett a kifejlett libanoni cédrusok a tájban kemény vonalakat rajzoló, sötétzöld növények, legtöbbször nem földig ágasak, hanem a törzs alsó részén feltisztulnak, majd néhány méterre a földtől ernyőszerűen szétterülnek és teljesen vízszintes emeleteket hoznak létre a korona csúcsáig.
Természetesen a részletekben is van eltérés: a libanoni tűi zöldek, csak ritkán szürkésen hamvasak ('Glauca'), az atlasz cédrusénál hosszabbak, 3-5 centiméteresek. Az éves vesszőkön nincsenek törpehajtások, szemben az atlasz cédrusok éves hajtásaival, amelyeken a rövid tűk hónaljában nyomban megjelennek a törpehajtások első örvszerű emeletei. A tobozok általában jóval nagyobbak, 10-12 centiméteresek, igen gyakran besüppedt csúcsúak, nem oly szabályos tyúktojás alakúak mint az észak-afrikai rokon fajé. A gyakorlott szem nyomban látja, hogy a libanoni cédrus a himalájai fajhoz áll igen közel és hogy ezek egymásnak csak klímahatásra bekövetkező ellentétes irányú változások sorától kialakult széttartó (divergens) változatai. Ezt jól mutatja az is, hogy a fiatal és idős fák megjelenésükben közelednek egymáshoz: a fiatal, gyors növekedésű, jó kerti földbe ültetett, öntözött libanoni cédrusok ágvégei gyakran csüngők és a fácska hosszú tűivel a himalájai cédrusra emlékeztet, míg az idős fák természetes "xeromorfozisa" a himalájai cédrust teszi olykor libanonihoz hasonlóvá. Változatos a régi szakkönyvekben meghatározó erejűnek tartott tobozforma is: hazájában és száraz éghajlaton a libanoni cédrus nagynak induló tobozainak a toboztengely-növekedését hirtelen gátolja a gyorsan beköszöntő szárazság, s így a toboz csúcsa besüllyed az érő magoktól meghízó pikkelyek között. Ez a bélyeg azonban eléggé elmosódik a szubtrópusi és kiegyenlített klímában növő példányok egy részének tobozainál.
A libanoni cédrusból talán a legkevesebb Libanonban él, néhány száz hektárnyi területen, jóval több van belőle a kisázsiai Taurusz-hegységben és Antitauruszban 1300-2200 méter magasság között Törökország Földközi-tengeri partvonala mentén. Legszebb állományaiban a ciliciai jegenyefenyővel (Abies cilicica) és a szagos borókával (Juniperus foetidissima) elegyedve terül a csak ritkás bozótoktól, növényfoltoktól tarkított, kopár, sziklás talaj fölé.
Második hazája Anglia: 1646-ban ültették az első fát (Childrey Rectory), ennek törzskerülete 8 méter. A windsori kastély (Belvedere) kertjébe 1760-ban ültették a mára már magasbaszökő törzsű óriások csemetéit, amelyeknek 30-34 méteres magasságához 6 méteres törzskörméret tartozik. De nincsen park, templomkert, temető nélküle, Angliában már tájképi elem, s az alig dimbes-dombos tájban a hatalmas libanoni cédrusok adják a tájképi változatosságot, és a régi kertek téglafalai mögül felszökő és az úttest fölé boruló hatalmas ernyők alagútjai pedig az útvonalak sejtelmességét.
Tájesztétikai szemmel érdemes egy kicsit elidőzni a cédrusok mellet: vajon szabad-e a természetes tájba ily erőteljesen beavatkozni és a téli zöld gyep és a fölé rajzolódó szürkés fagombolyagok lágy, harmonikus képét a cédrusok kemény vonalaival megtördelni? Inkább nem! Maradjanak a cédrusok a városi parkok, a lejtőlábak, magasabb rézsűoldalak, csak a közvetlen környezet díszítő és nem a táj képét formáló elemei! Nálunk ez könnyebben megoldható, mint a szigetországban: szikárabb termőhelyen a cédrus koronája alacsonyabb marad, a növény "földközelibb" lesz, és így inkább megmarad közvetlen környezetet díszítő elemének. Nálunk lehet még egy fontos szerepe: a török hódítás már ellenérzésünket vesztett emlékhelyeinek jelölése és hangulati kiegészítése, a homályba vesző kelet felé vezető rokoni szálaink szimbolikus kifejezése. Erre kevés növény oly alkalmas, mint a libanoni cédrus. Csoda-e, hogy itt a "kelet nyugatán" a városban nincs egyetlen libanoni cédrus sem, s még a török sírok fölé is a vár oldalán csupán egy atlasz cédrusra futotta erőnkből!
S a kiskertekben? Általában inkább a lágyabb atlasz cédrust ültessük: azt jobban befogadja a pannon táj és akkor az itt-ott jól elhelyezett libanoni cédrus csoportok is jobban megtartják a hely jelentőségét hangsúlyozó erejüket, történelmi emlékhelyeket jelölő szerepüket. Ám a mediterrán hangulatú meredek lejtőkön alacsonyra nevelt koronával szétterülő ágemelet-teraszaival a kiskertekben is egyedülálló hangulatot ad a libanoni cédrus, s ilyen helyeken általános ültetést érdemelne: remek kertformáló erejű!
Libanoni cédrusok még alig hozzáférhetők nálunk. Pedig felnevelésük éppoly egyszerű mint az atlasz cédrusoké, jó talajban 4-5 év alatt eladható fává cseperednek. Alcsúton az elhullott magvak a faóriás alatt már februárban csíráznak a hó alatt! Mi lett az időnként leszedett tobozokból nevelt magoncok sorsa, ki tudja? Egy komolyabb törökországi mag- vagy csemeteimport remélhetőleg megoldja majd a libanoni cédrus-kérdést, hogy végre méltó helyükre kerülhessenek majd a hazai kert- és parkkultúrában!
Kommentek a bejegyzéshez