1970-ben láttam először kasmíri ciprust, éspedig az angol királyi botanikus kert, a Kew Gardens mérsékelt nagy pálmaházi csarnokában, kenderpálmáktól övezve. Hosszú, vékony mintázatú hajtásai a vízesés lágyságával, opálos kékséggel, méter hosszan omlottak alá. E cipruson látszott, hogy kényes, olyan, amely nem hogy a hideget, de talán még a hűvös fuvallatot is csak nehezen viselné. A gondolat ugyan átvillant rajtam, hogy de szép is lenne egy ilyen fa a honi kertekben, de az éppen gyöngyvirág-fürtjeit bontogató szamócafák láttán hamar elhessegettem a gondolatot: ha itt a Kew-ban sem hidegtűrő e ciprus, akkor mit várhatnánk tőle a mi ridegebb teleinken?
1982 nyarán egyik adriai utamon Misciena/Moscienicka Draga-ban és Medveja kempingje közelében, Abbázia parkjában, és az onnan Karlopago/Carlobag felé vezető út mentén, a Velebit alatt egy kilátóponton pillantottam meg a Kew után ismét a kasmíri ciprust. Az Abbázián kívüli növények csaknem azonos korúak, alakúak és lombozatúak voltak s azt feltételeztem, hogy az idős, még Monarchiabeli abbáziai törzsfáról dugványozott fák egyetlen klónt képviselnek (ezt azonban nem volt módom pontosabban feltárni). Az abbáziai nagy fa azóta sajnos elpusztult (dr. Zelimir Borzan, Zágráb közlése). Az egy heti utazás után Mosciena-i növényről hozott, még jó állapotban lévő ágat átadtam Rozsnyai Aladár növénykedvelő barátunknak, akiről tudtuk, hogy remek érzékkel olt és szemez.
Három oltvány készült közönséges borókára (Juniperus communis), keletfára (Platycladus orientalis, Biota o.) és nyugati életfára (Thuja occidentalis). Mindhárom oltás sikerült. Négy éven át (1982-1986) a szabadban, műanyag konténerben nevelve mindhárom oltvány jól növekedett, 1987-re elérte a 0,8 méteres magasságot. Közben volt egy kemény tél, az 1984/85-ös, ami országszerte nagy pusztítást végzett, de a három kasmíri cipruson nem mutatkozott fagykár. Sajnos építkezéssel összefüggő zűrzavarban két növény törzse időközben eltörött, s a mentésre, gyors átoltásra a Kertészeti Egyetemre kerültek (ott később eltűntek, dr. Schmidt Gábor és Rozsnyai Aladár közlése). Évekkel később a túlélő tő annyira megerősödött, hogy nem tudtuk felfedni, hogy melyik alanyon is fejlődik, a keletfán, a nyugati életfán vagy a borókád? Pedig a ciprusok télállása döntően függ a helyesen megválasztott alanytól is. Erre jó példát mutat a keletfára oltott, elsősorban szobanövényként használt C. macrocarpa Goldcrest fajta jó fagytűrése is.
A két növény elvesztését követő tavaszra (1987) az építkezés befejeződött és a megmaradt 0,8 méteres oltvány a szabadba került, ahol gyors növekedésnek indult. Takaratlanul kapta a következő hidegeket, így az 1993-as telet, valamint az 1999 novemberében hirtelen betörő hideget, majd a kemény erőpróbát jelentő 2001/ 2002-es telet is a legkisebb kár nélkül bírta.
Minden tél után a koronabelsőben sok, fokozatosan megsárguló hajtás mutatkozott, ez a jelenség nem fagyra, hanem a hosszabb fiziológiai szárazságra vezethető vissza.
A tavalyi tél országszerte nagy károkat okozott. Az enyhe időre hirtelen jött a pár hetes hideg és helyenként még a magasabb budai oldalakon is mínusz 18 °C alá hűlt a levegő. Balatonszabadiban, a kísérleti kertünkben mínusz 18 °C-ot mutatott a min.-max. hőmérő és komoly fagykárok érték az 1984/85. év kivételével mindig zavartalanul növekedő, vaskos törzsű Euonymus japonicus-t is. A szokatlan őszi enyheségre hirtelen érkező nagy hidegtől Budakeszi főútján egész sor keletfa (keleti tuja) lombja perzselődött meg 30-50%-ban. Hódi Tóth József kertjében, Budakeszin kambiumfagyással pusztult el (és tavasszal lassan elszáradt) a már 1,2 méter magas kasmíri ciprus. Figyelmeztető mértékben megfagyott az az ELTE botanikus kertjében nevelt idősebb hollandiai származású oltvány és a Les Cedres-ből kapott magról nevelt, 1,5 métermagas kasmíri ciprusok is (Orlóci László közlése).
Egyelőre maradt tehát a Mosciena-i nemesről oltott fa. Azóta újabb oltásokat készítettünk és reméljük, alapítványunknál néhány év múlva (egyelőre nem!) majd megrendelhető, beszerezhető lesz ez a szép növény. Abban bízunk, hogy nemcsak oltással, hanem előbb-utóbb majd magonc-szelekcióval is sikerül találni fagytűrő egyedeket. Melegebb fekvésben, dombvidékeinken vagy épületek védett zugaiban talán meghonosíthatjuk majd a három évtizede még csak az angliai Kew pálmaházában vagy Itália örök tavaszában elképzelhető pompás ciprust.
Kommentek a bejegyzéshez