Bár sokféle fontos olajnövényt ismerünk, a palesztin táj jellegzetes örökzöld növényéből, az olajfának (Olea europaea) a terméséből nyert olívaolaj a legfontosabbak közé tartozik. Közel háromezer éve történt, hogy Salamon, Izrael „Napkirálya” dicsősége növelésére fényűző palotákat és templomokat akart létesíteni. A nagyszabású építkezéshez azonban sem elegendő fája, sem mesterembere nem volt. Fönícia királya, Hirám segítette ki, de csak azzal a feltétellel adott cédrusfát és építőket, hogy cserébe olívaolajat kap.
Ismeretes, hogy míg a mérsékelt és hideg éghajlatú területek lakói általában állati zsiradékot, addig a meleg égövön élők növényi olajat és zsírt használnak étkezéshez. Már Mózes ötödik könyvében olvashatjuk - amikor az Ígéret földjének gazdagságát és áldásait ecseteli -, hogy Palesztina hét fő terményének (búza, árpa, szőlő, olaj, méz, füge, gránátalma) egyike az olívaolaj. A Bibliából az is kiderül, hogy akkoriban a mindennapok (tápláléka a kenyér, az olaj és a bor volt.
A mediterrán népek ma is olajjal főznek, és évezredek óta halkonzerválásra is ezt használják. A napfény, a füst és a só mellett az emberiség legősibb konzerválószere és egyik legrégibb tartalék tápanyaga az olaj. A csonthéjas olajbogyót éppúgy, mint a belőle préselt olívaolajat évezredek óta tárolják ínséges időkre. A rómaiak természeti csapás esetén vagy háborús időkben a pincékben raktározott olajból adományoztak a népnek. Caesarról jegyezték fel, hogy katonai győzelmei után, jutalmul olajjal telt gallonokat osztott ki harcosai között.
Az olívaolaj nemcsak az élelmezés, hanem a testápolás, a világítás és a vallási szertartások területén is régóta nélkülözhetetlen. A rómaiak testüket, hajukat illatosított olajjal kenték, az agyagmécsesekben olívaolajat égettek, s a fáklyájuk is egy bot végére tekert, olajba mártott rongy volt. Templomi szertartásokon, és királyok, főpapok felkenésére is finomított olajat használtak.
Az olajfa az egyik legrégibb, Kis-Ázsiából származó kultúrnövényünk. Gondozásra alig szorul, 10-15 éves korától a legsoványabb talajon is évszázadokon át bő termést hoz. A mediterráneumban nem ritka a göcsörtössé torzult, ezerévesnél is idősebb olajfa-matuzsálem.
Az Olajfák hegyén, a Getsemáne-kertben ma is van nyolc, igen öreg, 6-8 méter törzsátmérőjű olajfa. Sokan azt tartják, hogy még Krisztus idejéből valók. Ezek a fák azonban nem lehettek Jézus szenvedésének tanúi, mert tudjuk, hogy i. sz. 70-ben a várost megostromló rómaiak minden fát kivágtak. Elképzelhető azonban, hogy a kivágott fák egyike-másika a gyökérről újrasarjadt, s így ezek, esetleg többször is megfiatalodva, mégiscsak a Jézus korában élt fák leszármazottai. Az olajfát gyakran ma is ekképpen fiatalítják, mert így hamarabb fordul termőre, mintha magról ültetnék.
Az olajág a béke, a biztonság több ezer éves szimbóluma. Friss olajágat hozó galamb adta hírül Noénak az özönvíz elmúltát, s Picasso híres békegalambja is olajágat tart a csőrében.
Kommentek a bejegyzéshez