London egyik elővárosában, Kingstonban, Burkwood és Skipwith kertészetében sok érdekes fajta és keresztezéses faj keletkezett. Köztük az egyik legszebb virágdíszes cserje a V. burkwoodii. Az 1902-ben Japánból importált illatos bangita (V. carlesii) és az amerikai távolkelet kutató expedíciókról Európába juttatott kislevelű ostorménfa (V. utile) keresztezésével létrehozott köztes faj. A Burkwood-kertészet felismerte a két faj nyilvánvaló rokonságát, és a szép örökzöld lombú, de csak közepes díszértékű, túl apró levelű és kis virágú, V. utile-t a pompás nagyvirágú, nagyobb levelű, ám lombhullató V. carlesii-val kísérelte meg feljavítani. A keresztezés eredménnyel járt. A magoncok között először 1924-ben jelentek meg az örökzöld, részben télizöld, fényes, bőrszerű, nagy levelekkel és illatos, 6-9 cm átmérőjű virágzattal a hibrid fajok. Az első sorozat magoncai közül három klón: a „Burkwoodii”, a tömörebb koronájú és lombozatú „Chenaultii”, valamint a kissé nagyobb virágzatú, rózsaszín bimbójú „Park Farm” fajták terjedtek el. Néhány évi lassú növekedés után hirtelen hosszú tősarjakkal feltörő, majd részben bókoló, villás ágazatú cserje, fiatal hajtásai, vesszői kezdetben sűrűn pelyhesek, később részben lekopaszodók. Levelei oválisak, 6-10 cm hosszúak, gyakran kissé részaránytalanok. Fonáki oldaluk sűrűn fehéres-sárga, barna csillagszőröktől pelyhes. Az 1-2 cm átmérőjű, bimbóban rózsás, majd hófehér virágok 9-12 cm átmérőjű, csaknem zárt gömböt alkotnak, kellemes, édes illatúak. Angliában és az enyhe telű atlanti partvidéken olykor már télen megjelenik rajta egy-egy virágzat, de fő virágzási ideje március vége. Nálunk enyhe tél után, rendes tavaszon, április elején-közepén virágzik.
Ősszel ismét megjelenhet rajta néhány virág, szép színfolt ez ilyenkor, amikor a kertben már megcsappannak a virágzó cserjék. Október végén, novemberben az előző télen áttelelt levelei részben megsárgulnak, kissé megpirosodnak s le is hullnak. Az éves levelek azonban kitartanak, ellenállnak a hidegnek. Csak kitett helyen kopaszodik részben le. Az ország melegebb, szárazabb területein, főleg a középhegységeink napos lejtőin és homokos talajú területeken ne kerüljön a tűző napra, inkább az épületek, nagyobb növények részleges árnyékába. Megmarad mély árnyékban is, de itt nem várhatunk igazán dús virágzást, hanem főleg csillogó lombja díszít. A legjobb a helye a cserjeszegélyben, ahol a többi bokor és a mögötte lévő magasabb fák a nap egy részében árnyékot is vetnek. Az évek során vékony, hosszú visszahajló vesszőkből feltörő új hajtásokkal feltámaszkodik, belefonódik a környező bokrok ágaiba, egyre feljebb kopaszodik. Ezt a tulajdonságát jól kihasználhatjuk: oszlopokhoz, verandarácsozathoz kötve magasra vezethetjük.
Igen könnyen gyökeresedik, őszi, kora tavaszi és nyárközépi dugványozása egyaránt sikerrel jár. Néhány faiskola kis tételben már árusítja és a növénykedvelők körében is terjed.
Megfelelő helyen az ország egész területére ajánlható. Sajnos, a ritkás ágazatú növény a tördelést igen megsínyli, mégis remélhetjük, hogy rövidesen a közterületeken is megjelenik.
Kommentek a bejegyzéshez