Az atlasz cédrusnak a félsivatag határától a magashegyvidéki hűvösebb, csapadékosabb, szélsőségesebb éghajlatig változó termőhelye a fák és a magoncok nagy változékonyságában is kifejeződik. Alacsony, csaknem cserjeméretű példányai éppúgy megvannak, mint a nagy, szétterülő vagy kúpos koronájú, kissé felemelkedő ágazatú típusok. A szárazságra hajlamos hegyoldalakon főleg a hamvas és kék típusok uralkodnak, míg a nedvesebb völgyekben, a szakadékok árnyas, északias lejtőin a zöldebb tűjűek. A magoncok változatossága nagy szelekciós lehetőség, és ez a munka jó néhány kertészetileg általánosan művelt fajtát eredményezett: 'Nana', oszlopos vagy felálló ágú típusai közül a 'Columnaris', a 'Stricta', a 'Pyramidalis' és az 'Argentea Fastigiata', a csüngő ágú fajták közül a 'Pendula', a kék és szürke típusai közül a 'Glauca' és az 'Argentea', egyéb színváltozásai közül a sárga árnyalatú 'Aurea' általánosan ismert.
Oszlopos atlasz cédrus (Cedrus atlantica Fastigiata)
1980-ban a franciaországi Nantes-ban talált karcsú koronájú, feltörő ágazatú, kékesszürke lombú magonc oltásos továbbszaporításával terjedt el világszerte, bár sehol sem gyakori. Különösen a fiatal fák feltűnően oszloposak, ágaik feltörők, míg az idősebb fák alsó ágai oldalirányban messze kinyúlnak, és saját súlyuktól is alacsonyabb, 50°körüli szöget vesznek fel, miközben a korona is kiszélesedik. Így a fák kertészeti beavatkozás nélkül részben elvesztik szembetűnő karcsúságukat és összhatásukban idővel a természetes formákhoz hasonlóvá alakulnak. Célszerű ezért a fiatal, feltörő fák meredek ágállását segíteni, helyenként esetleg ollóval is beavatkozni, ily módon a fák vezérágai meredek állásúak maradnak és később megvastagodva már kevésbé mozdulnak el helyzetükből. A különlegességeket kedvelőknek, gyűjtőknek ajánlható.
Bókoló atlasz cédrus (C. atlantica Pendula)
Már a századforduló előtt ismert szép kultúrforma: eredete bizonytalan, sokan termőhelyi mutánsnak tartják. a kezdetben ritkaságnak számító forma az utóbbi fél évszázadban Nyugat-Európa és az Egyesült Államok faiskoláiban is a rendes kínálati anyag közé tartozik még nagy példányok is megvásárolhatók. Megfelelő helyen igen hatásos díszfa. Ágai eltérő magasságból természetes ívben, a vízlépcső hangulatával omlanak alá, és a vezérágak alakulásától, illetve irányításától függően különös formákat, olykor szoborszerű alakzatokat hoznak létre. Alacsonyan oltva kúszó-heverő, vagy sziklakerti hátteret képező növény, míg magas lábon fűz hatású, egyenes törzsű, csüngő ágú. A legszebbek talán azok a fák, amelyek vezérágát sokáig mesterséges támaszokkal vezetik fel, majd a magasból engedik vissza. A vezérág gerincek az ívesen bókoló, vagy a puli bundájához hasonlóan lecsüngő, elágazó oldalágrendszerrel festői, romantikus hatásúak.
Nagy parkokban csoportos telepítésük a legjobb: ilyenkor a magasra vezetett és az alacsonyabban tartott egyedek összeillesztésével romantikus együtteseket alakíthatunk ki.
Eléggé lassan nő, különösen a nagyobb fák növekedése lassul le. Ezt figyelembe véve jó kiskerti növény, amellyel a kőkertet díszíthetjük, vagy a kert végében széltében elvezetve a kertet látképileg szépen lezárhatjuk. Magasra felvezetve kevésbé idegen akkor, ha az épület, terasz közvetlen közelébe kerül.
Jól kiválasztott helyen gondosan nyírt gyepben, vastag kőrétegekkel vonalazott, ápolt kőkertben megdöbbentő hatású, az egyik legvonzóbb díszfa, de szegényes, sőt csúfnak mondható nem megfelelő, ápolatlan környezetben.
Kommentek a bejegyzéshez