Aromakertek

Délkelet-Franciaország lankáin kora tavasztól ősz elejéig virágözön és illatáradat fogadja az arra utazót. A provence-i táj évszázadok óta olyan ültetvényeknek ad otthont, amelyek a világhírű francia parfümök alapanyagait- illóolajokat és aromákat ˛állítanak elő˝.

Az ott termelt növények többsége nemcsak - vagy éppen nem - virágaival illatozik, hanem levelük, száruk, egész testük olyan töménységben tartalmazza az erős aromaanyagokat, hogy a mediterrán napsütésben a tájat állandóan fűszeres illat lengi be. Ha nem is száz meg száz hektáron, de saját kertünk egy-egy napsütötte szegletében magunk is kialakíthatunk aromakertet.

Különösen alkalmasak erre az olyan területek, ahol délkelet-dél-délnyugat felé lejtő, sovány, esetleg homokos talaj van és - legalább a kert egy részében - semmi nem állja útját a napsugaraknak. Ha jól belegondolunk, az ilyen kert vagy kertrészlet más célra csak korlátozottan alkalmas, ezért talajjavítás (jelentős költséggel jár) és rendszeres öntözés (idő és pénz) nélkül majdnem lehetetlen széppé tenni és szépnek megtartani.

Az aromakertbe kívánkozó növények döntő többsége viszont éppen a tápanyagban szegény, esetleg kőtörmelékes, a vizet gyorsan ˛elengedő˝ területek növénye, ezért számukra úgy ideális az ilyen föld, ahogy van. Szinte mindegyikük sajátossága, hogy erős illatával, többségében fanyar hatóanyagaival távol tartja a növényi kártevőket.

Ezért egyben a közeli növények védelmét is ellátják, őket sem károsítják rovarok vagy csigák. Közülük több ugyanakkor virágzáskor ellenállhatatlanul vonzza a méheket, poszméheket, pillangókat. Megfigyelésük külön öröm lehet, de aki allergiás a méhszúrásra, óvakodjon az aromakert létesítésétől. Sajnos annak is ezt kell tanácsolnunk, aki az erős hatóanyagokra, illatokra reagál túlzott immunreakcióval. Az aromakert kialakítására alapvetően ugyanazok a kertépítészeti elvek érvényesek, mint a sziklakertekére. Ha lejtős a terület, akkor a vízigényesebbek kerüljenek a lejtő aljába és a legszárazságtűrőbbek a tetőre.

A szemlélő nézőpontjából akkor lesz teljes és élvezhető a látvány, ha a kisebb növények előre kerülnek és a mind nagyobb termetű növények egyre távolabbra vezetik a szemet. Az aromaanyagokat termelő fa- és cserjetermetű növényekkel a tér elhatárolását, lezárását oldhatjuk meg. A lombhullató fák közül a diófélék (nem csak az általánosan ültetett étkezési dió), mint például az amerikai fekete dió (Juglans nigra) vagy a pekán (Carya illinoiensis) - és hikoridió (Carya ovata) nem kifejezetten jellegzetes aromaanyaguk, hanem ehető gyümölcsük és hatalmas, tetszetős koronájuk miatt is idekívánkoznak. Igényesebb díszfa az amerikai ámbrafa (Liquidambar styraciflua), szeldelt levelei és őszi, bíborba váltó lombszíne miatt megéri, hogy többet törődjünk vele. A fenyőfélék közül elsősorban a valódi ciprusok télálló képviselői és a borókák jönnek szóba.

Jellegzetes, balzsamos illatanyagaikat főleg eső után bocsátják ki nagy mennyiségben. Az Arizona ciprus (Cupressus arizonica) és a lombjára kiülő fehér gyantacseppekkel különösen díszes Maknab ciprus (Cupressus macnabiana) színével, illatával és télállóságával jeleskedik, szárazságtűrésük egészen fantasztikus.

A borókák közül a közönséges boróka (Juniperus communis) és díszváltozatai (Hibernica, Snetinel, Compressa), a nehézszagú boróka (Juniperus sabina), a szír boróka (Juniperus drupacea) és amerikai rokonaik (Juniperus deppeana, occidentalis, monosperma, octeosperma és társaik) a legerőteljesebben illatozó fajták.

Kis-Ízsiából származik a legillatosabb, amelynek még latin neve is erre hívja fel a figyelmet (Juniperus foetidissima). írökzöld aromás cserje a Buxus sempervirens és a Cistus laurifolius (babérlevelű szuhar). Lombhullató a kései elsolcia (Elscholtzia stauntonii), a fűszercserjék (Calycanthus), az illatos tündérfa (Chimonanthus praecox), a kékszakáll (Caryopteris), a cserszömörce (Cotinus) és díszváltozatai, a jeneszter (Spartium junceum), a tamariskák (Tamarix tetranda és gallica), továbbá az illatos barátcserje (Vitex agnus-castus).

Az évelők között találjuk talán a legtöbb erős illatanyagú, ˛önként˝ vagy dörzsölésre erős aromát párologtató növényt. Az üröm (Artemisia) minden faja, a méterestől a sziklán kúszó törpékig, minden levendulafaj és -változat (Lavandula), a sudárzsálya (Perovskia) sokszor már messziről küldi üzenetét.

A cickafark (éhillea), az akantusz (éanthus) vagy medveköröm, a krizantém összes változata, a cipruskák (Santolina chamaecyparisísus, pinnata és rosmarinifolia), a római kamilla (Chamaemelum nobile) egyszerre díszít, illatozik és gyógyhatású anyagokkal szolgál. A zsályák (Salvia) évelő és egynyári fajai és fajtái, a veronikák (Veronica), a kakukkfüvek több faja és kulturváltozatai (Thymus) egy-egy hajtása, levele különleges ízt adhat néhány ételnek, szépen virágzik és erős aromája állandóan a levegőben van.

A rozmaring, a valódi babér (Laurus nobilis) és a rezeda iníkább csak edényes növényként jöhet szóba, mert telelésük még védettebb helyen is bizonytalan. Az egynyári növények közül nem hiányozhat a körömvirág (Calendula), a sarkantyúka (Tropaeolum) és a vasvirág (Verbena). Egészségünkre!