Gróf Vigyázó Sándor – A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert alapítója

Bevezető

2023-ban elindítottuk a Kertfelfedező játékunkat. Számos értékes beszámoló és anyag jött be (itt olvashatóak), amit nagyon köszönünk a lelkes kertbarátoknak. Mégis hiányérzetünk van, mert nem tudjuk megfejteni, hogy az XIX. – XX. században mi járhatott nagyjaink fejében? Vajon miért öltek vagyonokat kertépítésbe? Gróf Bolza Pál, gróf Vigyázó Sándor, gróf Ambrózy-Migazzi István, József Nádor, gróf Festetics Andor, gróf Eszterházy Móricz,… - és még sorolhatnánk a neveket – mit láttak abban, hogy pénzt, erőt, energiát nem sajnálva évtizedeken át olyan parkokat építettek, melyek mostanra arborétumokká öregedtek, és emberek serege csodálja őket.

Útnak indulunk most ezt felderíteni. Olyan korábban élt magyar nemeseket mutatunk be sorozatunkban (jelen korban már nem nagyon találunk ilyet), akik mai ésszel felfoghatatlanul sokat áldoztak egy-egy, vagy akár több kert megépítésére.

A Vigyázó család veszprémi származású köznemesi család volt. Az apa, Vigyázó Antal is neves műgyűjtő volt. A család Vigyázó Sándor idejében érte el a legmagasabb rangot. Elsőként 1885-ben királyi kamarási címet kapott, később 95-ben az uralkodó régi nemesi előneve megtartása mellett magyar grófi rangot, címert, valamint örökös főrendházi tagsági jogot adományozott számára. Feleségével, Báró Podmaniczky Zsuzsannával 1866-ban jegyezték el egymást. Az ifjú házaspár Bécsben élt, de hamar haza költöztek, és nekiálltak berendezkedni az 1971-ben megvásárolt vácrátóti birtokon.
3 gyermekük született, közülük a legifjabb korán meghalt. Lányuk Vigyázó Jozefa, Bolza Pál Grófhoz megy feleségül (aki egyébként a  Szarvasi arborétum megálmodója). Az idősebb fiú nem alapított családot, maga is Rátóton élt, és 96. életévében elhunyt apját mindössze 7 évvel élte túl. Apja végrendeletét tiszteletben tartva Vigyázó Ferenc a teljes vagyont a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta.

Gróf Vigyázó Sándor végrendelete:

„... Ha fiam vagyonomról nem rendelkeznék és törvényes leszármazó hátrahagyása nélkül halna el: rendelem, hogy összes vagyonom ... a Magyar Tudományos Akadémiára szálljon. A Gondviselés hosszú élettel ajándékozott meg. Még annak a kornak vagyok a szülöttje, melyben Széchenyi István és munkatársai lerakták a mai Magyarország alapjait. Rendíthetetlen meggyőződésem, hogy az európai színvonalon álló s emellett minden ízében magyar kultúra Magyarország és a magyar nemzet fennmaradásának legbiztosabb záloga. Ez okból a fenti eshetőségre egész vagyonomat a magyar nemzeti kultúra szolgálatába kívánom állítani, mely célt első magyar tudományos intézetünk útján vélem leginkább elérhetőnek...” – olvasható az idősebb gróf végakaratában.
A rendelkezésre álló iratokból nem tudtuk meg tehát, hogy mi motiválta a grófot a nagyszabású vácrátóti kert kialakítására. Az mindenesetre tudható, hogy precíz, takarékos, körültekintő, felvilágosult, széles látókörű személy volt, aki igen sokat törődött szeretteivel. Lehet, hogy ezek jó alapok egy ilyen különleges kert kialakításához.
A Vácrátóti Botanikus Kert az ország legfajgazdagabb élőnövény-gyűjteménye, ezért mondhatjuk, hogy hazánk legfőbb botanikus kertje. 2013-ban kapta, a kiemelt rangot mutató „nemzeti” jelzőt. A kert otthont ad az Ökológiai és Botanikai Intézetnek is.

Első említés a XIX. század első feléből való a Géczy család 1846-ig tartó földbirtokosságának idejéből. Ekkor hagyományos, angol kert jellegű park lehetett a kert, ami ebben az időszakban divat volt. 1842-es katonai felmérésen már jól látható a kert feltáró útjaival, tisztásaival.
1871-ben szerencsés fordulatként Vigyázó Sándor (1825-1921), széles látókörű, szigorú, vagyonos nemes vásárolta meg a birtokot, annak minden részével. Jámbor Vilmost (1825-1901) – akkortájt legjobb hazai kerttervezőt – bízta meg a kastélykert átalakításával, aki évtizedek leforgása alatt Band Henrik főkertész irányítása mellett igen jelentős költségvetéssel szentimentalista tájképi kertet alakított ki.

A Kerten átfolyó Sződrákosi-patak vizét felduzzasztották és összefüggő tórendszert alakítottak ki. A kitermelt földből mesterséges dombokat, lankákat építettetek változatosabbá téve a terület felszínét. A Vác fölötti Naszály-hegyből több éven át szállították szekerekkel a kert építéséhez szükséges mázsás sziklákat, melyekkel természetes hatású sziklakertet alakítottak ki. Épült mesterséges vízesés, gótikus stílusú műrom, továbbá az új divatirányzat kedvéért megkezdték a gyűjteményes kert kialakítását, mely a mostani botanikus kert alapját is szolgáltatja.
1921-ben Vigyázó Sándor elhunyt, végrendeletében minden vagyonát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. Fia halála után - aki mindössze 7 ével élte túl apját – a kert állapota sokat romlott. Majd a II. világháború során az kastély területén állomásozó orosz katonák további hatalmas károkat okoztak. A világháború után gazdátlanná vált a bírtok, a nehéz körülmények között élő lakosság fosztogatta azt. 1946-ban kapta meg a végül a birtokot az Országos Természettudományi Múzeum majd 1952 teljesül végre az örökhagyók szándéka, a Magyar Tudományos Akadémiához kerül a terület, ahol 1952-ben megalakul az MTA Botanikai Kutatóintézete.

Modern botanikus kert kialakításában Ujvárosi Miklós professzor vállalt jelentős szerepet. A munkák során fontos szempont volt, hogy az eredeti történeti kert formái megőrződjenek. Növényszaporításba fogtak, a tavakat sétányokat és kerti épületeket felújították. Végül 1961 május 1-jén hivatalosan is megnyitotta kapuit a kert a nagyközönség előtt. Az első évben mindössze 6000 fő kereste fel a kertet, de 10 év elteltével már 110-130 ezres látogató számmal büszkélkedhetek. 

Az 1900-as évek végének ismert általános nehézségeit követően  a kétezres évektől további fejlesztések történtek: új táblák, térképek tanösvények készültek, megépült a Kaktusz- és Pozsgás ház, Karbonház, Orchidea és Broméliaház.

1979-ben Ujvárosi Miklós után Pócs Tamás, Borhidi Attila, Kereszty Zoltán, majd Kósa Géza vezette a kertet, jelenleg Zsigmond Vincze Botanikus Kerti Osztályvezető, botanikus kertész vezeti.

forrás: Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót

képek: Pinterest, Wikipédia