Liliomfák, vagy más néven a magnóliák

A liliomfák, vagy más néven a magnóliák, a fák királynői. A tavaszi időszak feledhetetlen
látványossága a liliomfák virágzása. Még a cseresznyék és más csonthájas virágcsodák sem foghatóak
hozzájuk. Hallottam már kertész társaktól, hogy a magnóliák túlértékelt növények, melyek alig
néhány napig virágoznak, és azt követően már nem is nyújtanak különösebb látványosságot az év
hátra levő részében.

Nos, „A jóból keveset osztanak!” szokták volt mondani. Talán éppen attól egészen csodásak, hogy
szépségük nem látható minden nap. És hát több fajjal, azon felül pedig rengeteg fajtával
találkozhatunk, amelyek termésükkel, gyönyörű levelükkel, érdekes ágrendszerükkel díszítenek,
szóval aki nem talál bennük szépséget, érdekességet, különlegességet az év bármely időszakában,
annak bizony még nem nyílt fel a szeme a természet szépségei iránt.

A magnóliákat egy francia botanikusról, Pierre Magnolról (1638 – 1715) nevezték el, aki a Francia,
Montpellier városában működő orvosi egyetem botanikus kertjének növénydemonstrátora, majd
később a kert igazgatója is volt.

A magnólia fajok természetes elterjedési területe Észak-Amerika keleti része, Közép-Amerika és
Ázsia. Az ázsiai fajok korán virágoznak még a levélrügyek kipattanása előtt. Ez a különböző fajok
elterjedési területének éghajlati adottságaira vezethető vissza. Az Ázsiában honos fajok ritkán
találkoznak fagyokkal, míg az amerikai fajok jellemzően késő tavaszi fagyokra is felkészülnek.
Érdekesség, hogy míg a díszkertészeti gyakorlatban kb. 80 – 100 fajra, és hibridjeikre koncentrálunk
addig világszerte mintegy 245 ismert vad magnólia faj létezik, melyek közül sajnos 131 fajt jelenleg a
kihalás fenyeget.

A kertészeti gyakorlatban a korai virágzású liliomfák közül mostanra viszonylag kevés esetben
találkozunk alapfajokkal. Talán a csillagvirágú magnólia (Magnolia stellata), és a japán liliomfa
(Magnolia kobus) a legáltalánosabb, de sokkal közkedveltek a különböző hibridek.

A legismertebb hibrid a Magnolia x soulangeana, amelyet általános elterjedésére utalva kerti
magnóliának is neveznek, vagy olvashatjuk a csészealj magnólia megnevezést is. Ez a hibrid a
Magnolia denudata (jülan liliomfa), és a Magnolia liliiflora (liliomvirágú liliomfa)
szerelemgyerekeként alakult ki. Nevét egy másik francia kertészről Chevalier Etienne Soulange-Bodin-
ról kapta aki a Francia Királyi Intézet alapítója és igazgatója volt, és maga is foglalkozott a liliomfák
nemesítésével. A hibridek igen jó százalékban hozták a szülők kívánatos tulajdonságait, így hát az
1800-as évektől megindul a liliomfák keresztezése.

A liliomfák legjobban nedves, kissé savanyú, vagy legalább semleges kémhatású, tápanyagban
gazdag, jó vízelvezetésű vályogtalajokon érzik magukat napsütéses, vagy félárnyékos termőhelyen. A
szélsőséges adottságokat, mint a mély árnyék, vagy túl nedves kötött talajok, vagy éppen a szárazság,
erős benapozás, nem kedveli. A kiszámíthatatlan tavaszi időszakokra való tekintettel is jobb az
alacsony napállás melletti árnyas termőhelyeket megcélozni. Ha a tavaszi napsütésben kipattannak a
rügyek, akkor a késői tavaszi fagyok károsítani fogják a virágokat.

A Treemail liliomfa válogatása: