Témák
A Föld kertészeti jelentöséggel bíró növényei
A Pinus nemzetség
Általános
Bemutatkozások
Bio növények
Érdekességek
Iskolakert
Kertészkedés gyerekekkel
Kerttervezés
Könyvajánló
Különleges fák
Nagy Ervin
örökzöldek
Pisztácia
Különleges fák a világ különböző sarkaiból:
3. RÉSZ
3. El Abuelo - A Nagypapi és Rocío vad olívafái
Rocío egy falucska mintegy 1700 lélekkel Dél-Spanyolországban, Andalúziában, Huelva tartomány területén mindössze néhány kilométerre a Földközi-tengertől. A település első sorban vallási ünnepségeiről, és az ehhez kapcsolódó fesztiváljairól híres, de e tekintetben is leginkább belföldön.
Amitől számunkra izgalmas az a szubtrópusi, mediterrán éghajlata, ahol is enyhe telek vannak (fagy egyáltalán nincs) és kifejezetten meleg, száraz nyarak. A terület vízrajza igen gazdag, több déli irányba tartó folyó is keresztül szeli, néha el is árasztva a területet, és a klímát jelentős mértékben befolyásolja a tenger közelsége, mely elviselhetővé teszi a nyári forróságot. Mindez azt eredményezi, hogy a természetes élőhelyek itt igen sokfélék, amit ma már nemzeti park formájában őriznek. (Doñana Nemzeti Park kizárólagos tulajdonosa az Andalúzia autonóm közösség.) Vannak itt tengerparti területek, homokdűnék, és tengerszint alatt fekvő mocsárvidékek is.
Kép: A Nagypapi, avagy El Abuelo, forrás: https://jardinessinfronteras.com
Képek forrása:
1. kép: El Rocío elhelyezkedése - Google Earth
2. kép: nyaraló El Rocíoban - https://fr.m.wikipedia.org
3. kép: hangulatkép a faluból
4. kép: Plaza del Acebuchal - https://www.juntadeandalucia.es
A település tehát a fentebb leírt tulajdonságokkal bíró területen jött létre melynek szinte az összes utcáját homok fedi, és az egykori ősi növényzet maradványaiként különleges, vad olajfákat (ezeket Acebuchale-nak hívják a helyiek) találhatunk az utcákban és kisebb tereken, amelyek közül a legelképesztőbb példányt El Abuelo-nak, vagyis nagypapinak nevezik. Ez az egyike annak a 15 ősi vad olíva fának, melyek együttesen alkotják a Plaza del Acebuhal megnevezésű védett természeti értéket.
A Nagypapa méreteihez nem foghatóak az olaszországi nyaralásainkon látott, vagy olasz kertészetekben irigykedve csodált méretes olajfák. Törzsének legszélesebb részén (a gyökérnyakhoz közel) mintegy 8 méter kerületű, de 1,3 méter magasságban mérve törzsének átmérője eléri az 1,5 métert. Magassága 14 méter, koronaátmérője 22. A Nagypapát több mint 600 évesnek tartják, de mivel igen odvas, az évgyűrűk számát csak becsülni tudják.
Kép forrása: https://www.turismodealmonte.es/tour-item/acebuches-de-el-rocio/
A legenda szerinte egy pásztor az egyik ilyen vad olajfa védelmében találta meg a szent ereklyét – melyhez a helyi nagyszabású fesztivál keretében több mint egy millióan zarándokolnak el minden évben – aminek végül hosszas töprengés eredménye képen helyben épített egy kis kápolnát. Ezt mostanra felújították és elnevezték a Róciói Szűz Ermitázsának. Mostanra pedig a Rocíoi Szűz a terület védőszentje.
Kép: Ermitage - a Rocíoi Szűz kápolnája, forrás: https://fr.m.wikipedia.org
A facsoport a település szívében helyezkedik el egy kis téren, körülöttük divatos bárok, és motelek találhatóak. Ez a hely egyébként az Andalúziába látogató spanyol felsővezetők és külföldi tisztségviselők kedvenc pihenőhelye.
A Plaza del Acebuchal egyedeit mostanra már komolyan védik a településen. Ehhez, ill a falu karakteréhez erősen hozzátartóznak a burkolat nélküli utcák, vagy masszív kerítésekkel és információs táblákkal védett zöldterületek. A növények védőzónáját lehatároló kerítéseken belülre már nem illik menni. Fontos tehát felhívni a figyelmet a fák gyökérzónájában lévő talaj minőségének megőrzésére favédelmi szempontból. Korrábbi bejegyzéseinkben is írtun arról, hogy azon fák esetében, ahol nagy az adott egyedek látogatottsága, az első fizikai természetvédelmi intézkedések egyikének kell lennie a gyökérzóna felülete védelmének. A talajtömörödés olyan végzetes körülmény, mely a többszáz évig normál talajviszonyok között élő fákanak könnyen a halálát okozhatja.
Képek:
1. https://jardinessinfronteras.com/2020/08/18/acebuche-olea-europaea-var-sylvestris/
2.- 3.- 4. https://www.arbolesconhistoria.com/2019/05/23/acebuches-del-rocio-un-monumento-natural-en-donana/
A vad olívafák tudományos neve Olea europaea var. sylvestris, melyek egykor itt paratölgyekkel borókákkal, rózsafélékkel és szentjánoskenyér fákkal alkottak kiterjedt erdőket. A acebuchal-ok termése persze kevésbé élvezhető, mint a nemes olíva fa fajtáké, a bogyók magja nagy, termés húsuk pedig vékony, egyébként hamvas lilás színűek. Korábban gyógyászati és kozmetikai célokra használták. Később számos nemesítési kísérletben vettek részt melyek eredménye képen több ma ismert neves olajfa fajtát hoztak létre a faj segítségével.
2. Jindai zakura - fa az Istenek korából
Japánban, Yamanashi prefektúrában, Hokuto városban a Jissoji templom udvarán él a világ legidősebb Sakurája, vagyis disz cseresznyefája, melynek neve Jindai-zakura, vagy, ahogy a helyiek nevezik: cseresznyefa az Istenek korából. A fa története mintegy 2000 évvel ezelőtt kezdődött. A történet szerint a Yamato-dinasztia egyik tagja, Yamato Takeru harcos herceg ültette el Krisztus utáni első század vége felé. Ezt követően a fa 12 évszázadon keresztül növekedett, ám egyszer csak megbetegedett. Szerencsére egy Nichiren nevű buddhista szerzetes gondjaiba vette, akinek imái megmentették a növényt. Nichiren később igen fontos személye lett a vallásnak, egyes elméletek szerint ő maga született újjá Buddha testében.
Egy hóvihar pár évvel ezelőtt leszakította az egyik ágát. A faápolók ekkor az ágban több, mint 1000 évgyűrűt számoltak össze, de ez csak egy ág volt, a törzsben nyilván sokkal több látható, de a növény sok helyen sérült, és túl göcsörtös ahhoz, hogy biztonsággal lehessen mintát venni. Jelenleg 1800 és 2000 év közé teszik a fa korát, és nincs okunk ebben kételkedni.
Részben a szakrális történetek miatt Japán vezetése ezt a fát nyilvánította elsőként védett természeti emlékké, 1922-ben. Az akkori adatok szerint a fa törzskerülete 13,5 méter volt, magassága pedig mintegy 12 méter (Nem szabad meglepődni azon, ha ma ennél alacsonyabb adatokat mondanak, hiszen az öreg fa megy össze, törnek le róla részek. Jelenleg 10,3 méter magas, és 11,8 méter törzskörméretű)
Mintegy 50 évvel ezelőtt rosszabbra fordult a fa sorsa. Egy villám csapott belé egy vihar során, ekkor pusztult el a közepe, és alakult ki a törzs jelenlegi torz formája. A sérülést túlélte, de mint kiderült, a neheze csak később következett. A hagyományok, és a fát övező mondák, talányok miatt kedvelt turisztikai úti cél lett. Évente több százezer látogatót fogadott. Az emberek lépéseinek tömörítő hatása miatt a talaj a fa gyökerei fölött olyannyira tömörödött, hogy a fa majdnem belepusztult. Ekkor egy másik buddhista pap vette a kezébe a fa megmentésének ügyét. Jikiu Matsungai 2003-ban tervet dolgozott ki, melyet meg is valósított: A fa gyökerei közül kiásták a tömörödött kemény talajt, és egészséges, termékeny talajjal pótolták azt. A fa köré kerítést építettek, hogy szabályozni tudják a látogatók tevékenységét.
A fa egyike Japán három leghíresebb cseresznyefájának. A másik kettő az Usuzumi zakura (Usuzumi Park, Gifu prefektúrában), amely mintegy 1500 éves, és egyesek szerint Keitai császár ültetett, valamint a Miharu Takizakura (Miharu város, Fukusima prefektúra), melyet mintegy 1000 évesre becsülnek. A park, ahol él, japán 100 leglátogatottabb turista látványosságának egyike, ahol a éjszaka is megtekinthetőek virágzás idején a cseresznyefák.
A Jindai zakura egy Edo Higant nevű változat. Ezek a fák általában közepes méretűek, 6-9 méter magasak, 4-9 méter szélesek vitalitásuk teljében. A virágok intenzív rózsaszín színnel indulnak a bimbók kipattanása után, majd a virágzás néhány hete alatt kivilágosodnak, és sápadt fehéren végül a földre hullnak. További több alap cseresznye változatot különböztetnek meg. Ilyen a Yama-zakura (szó szerint hegyi cseresznye), mely virágai 5 kicsi általában rózsaszín mutatós szirommal rendelkeznek. Az Oyama-zakura, melynek kicsit nagyobb szirmai vannak az előbbihez képest, és Japán északabbi vidékei fordul elő. Aztán az Oshima-zakura, mely típus kifejezetten Japán egyik szigetcsoportján honos. Bőséges fehér virágtömeggel rendelkezik, szirmait hagyományos édességekben is felhasználják összetevőként. Találkozhatunk a kisebb termetű, törékenyebb felépítésű, de hosszan virágzó Mame zakurával, mely típus a Fuji-hegy környékén látható nagyobb tömegben, a későn májusban erős rózsaszínben virágzó Takane zakurával, a talán kertészeti alkalmazásban a legjobban elterjedt Oshima-zakurával, és a magasra növő, de kissé bókoló ágú, halványrózsaszín virágokba boruló Shidare zakurával. (Forrás: https://allabout-japan.com)
A cseresznyefák Japán ikonikus növényei. Az áprilisi cseresznyevirágzás szerencsét hoz, a virágok a jókedvet, a szeretetet szimbolizálják, de mivel csak pár hétig tart a cseresznyevirágzás, egyben az elmúlást a halandóságot is jelképezik, emlékeztetnek minket, milyen rövid, és értékes az élet.
A japánok számára ez az április időszak igen fontos része az évnek. Amellett, hogy ekkor kezdődik Japánban a tanév, ilyenkor ünnepségek, fesztiválok is szerveződnek a favirágzás alkalmából. Sokan végig túrázzák ilyenkor a Japán szigeteket, hiszen a virágzás a déli részeken kezdődik még január – február hónapokban Okinawában, és tolódik észak felé, és Kiotóba, Tokióba áprilisra ér el. Ilyenkor a japánok a virágzó fák alatt ülnek, és piknikeznek, élvezve a tavaszt.
1. Matuzsálem (Methushelah) a világ legidősebb fája
Kaliforniában, a Sierra Nevada hegyei között az Inyo Nemzeti Erdő területén él egy fa, mely a tudomány mai állása szerint 5063 éves. A Matuzsálemet az 1950-es években fedezte fel Edmund Schulman, egy dendrokronológus (egy tudós, aki a fa évgyűrűket tanulmányozza, hogy feltárja a környezet és a történelem különféle aspektusait – tehát fanyomozó).
A fa pontos helyzetét titkolják, annak érdekében, hogy megóvják a növényt a tudatlan látogatóktól. Annyit tudhatunk, hogy a itt Kaliforniában a Fehér hegy területén (White Mountai) található valahol. De talán az idős fa felkeresésétől el is lehet tekinteni, ha valaki ilyen lélegzet elállító helyre eljuthat. Itt található a csodás Mount Whitney, az egyesült államok legmagasabb hegye, a Boundary Peak, mely Nevada legmagasabb természetes pontja, az Owens Valley, de belátható közelségben vannak rekorder mamutfenyőknek otthont adó Sequoia és a Yosemite nemzeti parkok is, sőt a méltán híres Halál Völgye Nemzeti Park is.
„Nem véletlen az elővigyázatosság. Élt ugyanis egy másik híres fa is a régióban, amelynek 1964-es elpusztításában maga az Egyesült Államok Erdészeti Hivatala asszisztált. A Prométeusz nevű fa a dendrokronológia (fagyűrűkutatás) áldozatává vált. Az 1950-es években a fagyűrűkutatók idős fák után kutattak, hogy gyűrűik által információkat gyűjthessenek többek közt az éghajlati változásokról is. A fa kivágását kérvényező "kutatóról" annyit tudni (egy akkor végzős egyetemi hallgatóról van szó), hogy miután 1964-ben megkapta az engedélyt az erdészeti hivataltól, saját kezüleg vágta ki Prométeuszt. A fán ekkor 4.844 évgyűrűt számoltak meg, a legbelső elkülöníthető évgyűrű ennek alapján i. e. 2897-ben jött létre, azaz körülbelül akkor, amikor az egységes Egyiptom megalakult. „ (Forrás: https://www.ecolounge.hu)
Vissza a növényekhez. Szóval a jelenleg hitelesített eredménnyel bíró rekorder egyed egy sima tűjű szálkásfenyő (Pinus longaeva), amely egy nagyobb facsoport tagja, amely egyébként több más matuzsálemi példányt is magába foglal. A simatűjű szálkásfenyő, egy alacsony növekedésű 5 tűs fenyő. A levelei is rekord hosszan, akár 40-45 évig is a fán maradnak. Az idős egyedek törzse szinte teljesen elhalt, és mégis helyenként vékony rétegben működő szállítónyalábok még dolgoznak, és a zöld ágak felé a gyökér felől a tápanyagot, és hozzák onnan a háncs szöveteken keresztül a cukrot.
A több ezer év alatt a gyökerek a lassú természetes erózió következtében még ebben a viszonylag száraz hidegben is szabaddá válnak a sivatagi környezetben. A zord körülmények miatt sok ág elhal, ami az idős fák festői formáját eredményezi. Az álló és kidőlt fa még a halála után is több ezer évig kitart, így segíthet rekonstruálni a több mint 9000 évre visszanyúló éghajlati változásokat, melyek kiolvashatóak a törzsekből vett mintából. Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy ezen fenyők faanyagát használják fel a Carbon-14 kormeghatározási folyamat kalibrálására.
Az amerikai őslakos Paiute törzse volt az, aki körülbelül 4000 évvel ezelőtt lépett be a Fehér-hegységbe, ahol az ősi fenyő matuzsálem található. Történetekkel tértek vissza a fák furcsa alakú fájáról, amelyből menedéket lehetett építeni, de nem lehet könnyen elégetni.
Ezen túlmenően, egy másik indián törzs Shoshone törzs ősi fenyők iránti tisztelete nem olyan jól dokumentált, mint a Paiute-é, de tudható, hogy ők a fák gyantáját gyógyászati célokra használták, mivel azt hitték, hogy annak gyógyító tulajdonságai vannak, amelyek különféle betegségekre gyógyírként hatnak. Konkrétan fenyőből készült, felmelegített szurok borogatást használtak sebekre és kelésekre.
A világ legidősebb fája címért azonban jelenleg is folyik a küzdelem. A másik jelölt, az Alerce Milenario (angolul Great-Grandfather, vagyis dédnagyapa) nevű patagóniai ciprus, mely a jelenleg még nem igazolt vizsgálatok szerint 5484 éves. Erről a növényről is hírt adunk későbbi bejegyzésben.
