Témák
A Föld kertészeti jelentöséggel bíró növényei
A Pinus nemzetség
Általános
Bemutatkozások
Bio növények
Érdekességek
Iskolakert
Kertészkedés gyerekekkel
Kerttervezés
Könyvajánló
Különleges fák
Nagy Ervin
örökzöldek
Pisztácia
Különleges fák a világ különböző sarkaiból:
3. RÉSZ
5. Thimmamma Marimanu Istennő
A Thimmamma Marrimanu egy füge faj, az indiai füge (vagy banyán) (Ficus benghalensis) példánya Indiában, Anantapurban. Esetében tehát Thimmamma fügéjéről beszélhetünk, mely a helyiek körében az örök élet szimbólumává vált. A fa mostanra zarándoklatok célpontja, és bár az Indiát látogató külföldiek körében még kevésbé ismert, a belföldi túrizmus részéről nagyon is népszerű a környékbeli más vallási zarándokhelyekkel együtt. A fának otthont adó régióba több, mint 120 millióan látogatnak el évente, akik közül sokan felkeresik a fát is. A banyánfát India nemzeti fájának tekintik, és azon tulajdonságának köszönhetően, hogy folyamatos terjeszkedik és növekszik az örök élet szimbóluma, különösen a hindu vallásban. A hinduizmus, a buddhizmus és más vallások követői gyakran kötnek szalagokat a banyánfák ágaira, és kis szentélyeket helyeznek el, amelyek gyökerénél vallási ikonok állnak. A Thimmamma Marrimanu pedig konkrétan a termékenység, az élet és a feltámadás világhírű szimbólumává is vált.
Thimmamma Marrimanuhoz saját legenda kapcsolódik. A hinduk úgy tartják, hogy egy Thimmamma nevű nő 1433-ban szatit (azt a szokást, amikor egy özvegy feláldozza magát férje máglyáján) végzett pontosan azon a helyen, ahol a banyánfa nő. A legenda szerint a férje leprában szenvedett, és végül belehalt a betegségbe, és mivel Thimmamma odaadó feleség volt, aki örök szerelmet esküdött házastársának, nem bírta elviselni a férje elvesztésének fájdalmát.
Állítólag a máglyát tartó egyik oszlop a földbe gyökerezett, lehetővé téve Thimmamma számára, hogy fává és istennővé változzon. Sokan úgy vélik, hogy a fa misztikus erővel bír, és képes megáldani a gyermektelen párokat a termékenység ajándékával. Mostanra nagyon erős a hit, miszerint ha egy pár sárga szalagot köt a fára, az istennő egy éven belül termékenységgel áldja meg őket.
Különösen sokan vannak zarándokok, főleg a Maha Shivaratri (Siva nagy éjszakája) ünnepén, amelyet a hindu naptár Phalguna hónapjának tizenharmadik napján (február és március között) ünnepelnek. Ezen az éjszakán, a Thimmama Marrimanu alatt nagyszabású Jatara (zenével és tánccal kísért éjszakai virrasztás) zajlik, amelyre ezrek özönlenek. A falusiak azt állítják, hogy a fa alatt akár 20 000 ember is elfér.
A fa „lombsátra” alatt emlékhelyet állítottak fel éppen ott, ahol állítólag a máglya égett. Ezen a helyen későbbi kutatások során egyéb ékszereket, női karpereceket is találtak, ami tovább erősítette a hitet a legendában ezt követően a helyi vezetők egy templom építésére adtak utasítást éppen erre a helyre. A templom komplexum végül el is készült.
Érdekes, hogy éppen az élet szimbóluma a növény, hiszen életmódját tekintve inkább parazitának mondhatnák. Fán élő növényként kezdi az életét úgy hogy magját madarak más fa ágán hagyják, mondjuk az ürülékükben. A mag kicsírázik, és gyökeret ereszt, mellyel a hordozó fa szöveteiből vesz fel tápanyagot a növekedéshez. Növekedése során hatalmas terhet jelent a hordozó növény számára, miközben a fénytől is elzárja saját koronájával. Majd további inda szerű gyökereket növeszt, melyeket a földig ereszt le , hogy onnan is tápanyagokat vehessen. Ezek a gyökerek lassan megerősödnek, masszívvá válnak, és megtámasztják a fügét, melynek már nem kell ezt követően a legyengült kiszipolyozott hordozófájára támaszkodni. Ezt követően a füge gyors ütemben fejlődik tovább, és inkább ligetes jellegű területet alakít ki, nem nő túl magasra.
Ökológiai szempontból persze értékesek, sőt kedvezőtlen élőhelyeken szinte kulcsfontosságú faj a fojtogató indiai füge, amely az élet bonyolult hálóját tartja fenn saját maga környezetében. Sűrű lombkoronája árnyékot és menedéket nyújt, míg gyökerei stabilizálják a talajt, megakadályozva az eróziót. Madarak, denevérek és rovarok élnek kiterjedt ágai között, így egy nagyobb egyed szinte centruma a biológiai sokféleségnek.
(Kép: https://forest.gr/wp-content/uploads/2022/08/news-India-2-1024x576.jpg)
A fa természetesen lenyűgöző méretekkel rendelkezik. A hivatalos iratok adatai szerint 1989-ben került be először a Guinness Rekordok könyvébe, mint a legnagyobb önálló lombkoronával rendelkező fa. Az adatait 2017-ben frissítették, ekkor az 550 éves korú fa koronakerületének 846 méterre mérték, mely mintegy 21900 nm-t fedett le. Ez tehát meghaladja 4 rendes focipálya méretét. A koronát több mint 4000 megvastagodott szárrá, vagy törzsé módosult gyökér tartja.
A helyi természetvédelmi erők igyekeznek mindent megtenni a fa védelmének érdekében, de a növekvő hírnév, egyre nagyobb látogatottságot eredményez, ami pedig egyre több munkát ad a fát ápolóknak. A megfelelő műszaki megoldásokra pedig sajnos nincs anyagi forrásuk. Ezért jelenleg az UNESCO-hoz fordultak segítségért annak érdekében, hogy a fa világörökségi státuszt kaphasson, és ezzel bővebb források álljanak rendelkezésre az üzemeltetéshez. Persze ez a cím is további látogatók érkezését jelentené, így a fa jövője még kalandosan alakulhat a későbbiekben.
A leghíresebb banyánfa vitathatatlanul a Thimmamma Marrimanunál valamivel kisebb, a Nagy Banyán, amely a nyugat-bengáli Kalkuttai Indiai Botanikus Kertben található, több mint 3000 tartótörzzsel. Az együttes koronák 1,65 hektárt (4 holdat) foglalnak el, egy nagyjából 145 m (476 láb) átmérőjű kör alakú lombkoronát alkotva. Bár közel sem olyan idős, mint néhány más óriás banyánfa, ez legalább 250 éves, és eredeti szárát 1925-ig megőrizte. A teljes növény legmagasabb része mindössze 24,5 m (80 láb).
Érdemes megjegyezni, hogy léteznek még nagyobb klonális fák is, mint például a rezgő nyárfa (Populus tremuloides), amelyek technikailag egyetlen élőlénynek számítanak, de a lombkorona nem hasonlítható a banyánfákéhoz, mivel inkább egy erdőre hasonlít, sok réssel a fák között. A legnagyobb ismert egyedi klón, a Pando, az Egyesült Államokbeli Utah állam Wasatch-hegységében nő, és egyetlen gyökérrendszerrel rendelkezik, amely 43,6 hektárt (107,7 holdat) borít be, és 47 000 egyedi szárat tartalmaz. A becsült 6000 tonnás (6614 amerikai tonna) össztömegével a világ legnehezebb élőlényének tartják. Kora vitatott, de egyes dendrológusok 14 000 évre vagy többre teszik, ami egyben a világ legidősebb élőlényévé is tenné. (Erről a fáról többet itt olvashattok: https://treemail.hu/szakmai-blog/kulonleges-fak-a-vilag-kulonbozo-sarkaibol-2-resz)
Források:
4. Le Zamana - a Sámán
Le Zamana, avagy a Sámán a Céron parkban él ami Franciaország része ugyan, de nem Európában, hanem Közép-Amerikában, a Karib tengeren az Antillák szigetvilág egyik szigetén a Martinique-en található, ahol egykor cukornád termesztéssel foglalkoztak. A park területe egy egykori cukorgyár környezetében alakult ki, melynek romjai még ma is látszanak, de a terület mostanra csodás 5000 hektáros trópusi botanikuskertté alakult különleges étteremmel, és egyéb vendéglátó egységekkel működik, műemlékvédelem alatt áll. A sziget egyes részei szinte egy nagy organizmusként lüktetnek, a területet a biológiai sokféleség szempontjából a világ negyedik legértékesebb részeként tartják számon.
Ma a botanikus kert nyitva áll a turisták előtt. A tulajdonos amellett, hogy ezt a funkciót is igyekszik fejleszteni, számos más új tevékenységet is kezdett itt, pl. régi kakaó ültetvényeket rehabilitálták, csokoládét és egyéb termékeket állítanak elő. Tavakat létesítettek, ahol pedig ráktenyésztéssel foglalkoznak. Emellett további gyümölcsösöket is telepítettek, igazi édenkertté változtatva a területet.
A park területének legidősebb fáját Le Zamana-nak hívják, ami magyarul annyit tesz: Esőfa, de a Sámán nevet is kiérdemelte, ami ugyancsak a latin nevéből származhat. Egy 350 éves fáról van szó, de a helyiek szerint a Karib-térségben is bátran nevezhető a legidősebbnek. A fa tudományos neve: Samanea saman. Rendszertani szempontból viszonylag közeli rokonságban áll a nálunk jól ismert selyemakáccal (Albizia julibrissin), első ránézésre a szárnyasan összetett levelek levélkéinek lemeze jelentősen nagyobb, de azon túl a fa széles esőernyő alakú habitusa, rózsaszín virágok a hüvelytermések a fa kérge megtévesztésig hasonlít a selyemakácéra.
Kép: Le Zamana - a Sámán (forrás:
https://www.arbredelannee.com/arbres/le-zamana-du-parc-de-l2019habitation-ceron )
A Sámán azonban különleges egyed, hiszen 2016-ban Franciaország legszebb fájának választották, 2017-ben pedig 4. helyet érte el az Európa év fája versenyen (https://www.treeoftheyear.org/about-the-contest). A helyiek szerint a fa természet feletti hatalommal is bír, amink köszönhetően maga is nagy túlélő. A szigetvilágban rendszeresen tomboló ciklonok időjárási viszontagságai sem hatnak rá, de túlélte a sziget vulkánjának a Montage Pelée vulkán 1902-ben történt pusztító kitörését is, amikor is a vulkán lábánál fekvő város, mintegy 30.000 lakosával elpusztult.
A fa koronája, mintegy 1200 nm-t fed le. Magassága 25 m, koronájának szélessége 40 méter körüli törzsátmérője meghaladja 2,5 métert.
Videó a fáról:
https://www.treeoftheyear.org/Previous-Years/2017/Albizie-v-Ceronskem-parku
Kép forrása:
A faj eredetileg Délkelet-Ázsiából származik ill. néhány Csendes-óceáni szigeten volt megtalálható. Közép-Amerikai elterjedése későbbre tehető.
A mimóza félék családjába tartozó fajok előnyös tulajdonsága, hogy a levélkéit össze tudja hajtani rossz időben ill. esténként. Ilyenkor az eső áthullik a koronán a teljes gyökérzóna felületét áztatva, majd napos időben újra kinyílnak felfogva a lehető legtöbb fénysugarat. Ezen tulajdonságai miatt védelmező faként tartják számon, hiszen lombja összecsukásakor az alatta lévő növények vízhez jutnak, napos időben pedig kellemes árnyékot biztosít. A cukornádas időszakot követően ezt a fafajt a fenti tulajdonságai miatt napos területeken kávé és kakaó ültetvények árnyékolására is használták. Termései lapított hüvelyek, melyekben a magok enyhén édes ízűek, kemények.
A Samanea saman (vagy Albizia saman) fajnak egyébként több híres egyedéről hallhatunk.
- A Hitachi fa Hawaiion található a Moanalua Gardens területén. A Japán elektronikai vállalt 1973 óta évi 20000 USA dollárt fizet a fa képének vállalti jelképként való használatáért.
- Chankiri fák a Killing Fields-en. A kambodzsai népirtás során a vörös khmerek által használt kivégző tér fái
- Venezuela Sámánja melyet Alexander von Humboldt írt le 1799-ben Maracay közelében, ma Venezuela nemzeti kincse
- Brahmapura esőfa az indiai Assam államban a Brahmaputra folyó partján Guwahatiban található, törzsének mellmagasságban mért átmérője 3,7m
A HITCHI fa - Hawaii , Monalau Gardens
Chankiri fa - Kambodzsa, Killing Fields
Venezuela sámánja - Maracay közelében (sajnos az eredeti fa már nincs meg, de új növényeket telepítettek a helyére
Források:
https://www.treeoftheyear.org/
https://martiniqueannu.com/arbre-fleur-martinique/zamana
https://wildlifehawaii.com/wp-content/uploads/2013/05/hitachi-a.jpg
https://www.pandaw.com/blog/cruise/khmer-rouge-killing-fields
https://www.reddit.com/media?url=https%3A%2F%2Fi.redd.it%2Ffngfy9l0btc71.jpg
https://alltheplants4.blogspot.com/2017/05/rain-tree-samanea-saman.html
3. El Abuelo - A Nagypapi és Rocío vad olívafái
Rocío egy falucska mintegy 1700 lélekkel Dél-Spanyolországban, Andalúziában, Huelva tartomány területén mindössze néhány kilométerre a Földközi-tengertől. A település első sorban vallási ünnepségeiről, és az ehhez kapcsolódó fesztiváljairól híres, de e tekintetben is leginkább belföldön.
Amitől számunkra izgalmas az a szubtrópusi, mediterrán éghajlata, ahol is enyhe telek vannak (fagy egyáltalán nincs) és kifejezetten meleg, száraz nyarak. A terület vízrajza igen gazdag, több déli irányba tartó folyó is keresztül szeli, néha el is árasztva a területet, és a klímát jelentős mértékben befolyásolja a tenger közelsége, mely elviselhetővé teszi a nyári forróságot. Mindez azt eredményezi, hogy a természetes élőhelyek itt igen sokfélék, amit ma már nemzeti park formájában őriznek. (Doñana Nemzeti Park kizárólagos tulajdonosa az Andalúzia autonóm közösség.) Vannak itt tengerparti területek, homokdűnék, és tengerszint alatt fekvő mocsárvidékek is.
Kép: A Nagypapi, avagy El Abuelo, forrás: https://jardinessinfronteras.com
Képek forrása:
1. kép: El Rocío elhelyezkedése - Google Earth
2. kép: nyaraló El Rocíoban - https://fr.m.wikipedia.org
3. kép: hangulatkép a faluból
4. kép: Plaza del Acebuchal - https://www.juntadeandalucia.es
A település tehát a fentebb leírt tulajdonságokkal bíró területen jött létre melynek szinte az összes utcáját homok fedi, és az egykori ősi növényzet maradványaiként különleges, vad olajfákat (ezeket Acebuchale-nak hívják a helyiek) találhatunk az utcákban és kisebb tereken, amelyek közül a legelképesztőbb példányt El Abuelo-nak, vagyis nagypapinak nevezik. Ez az egyike annak a 15 ősi vad olíva fának, melyek együttesen alkotják a Plaza del Acebuhal megnevezésű védett természeti értéket.
A Nagypapa méreteihez nem foghatóak az olaszországi nyaralásainkon látott, vagy olasz kertészetekben irigykedve csodált méretes olajfák. Törzsének legszélesebb részén (a gyökérnyakhoz közel) mintegy 8 méter kerületű, de 1,3 méter magasságban mérve törzsének átmérője eléri az 1,5 métert. Magassága 14 méter, koronaátmérője 22. A Nagypapát több mint 600 évesnek tartják, de mivel igen odvas, az évgyűrűk számát csak becsülni tudják.
Kép forrása: https://www.turismodealmonte.es/tour-item/acebuches-de-el-rocio/
A legenda szerinte egy pásztor az egyik ilyen vad olajfa védelmében találta meg a szent ereklyét – melyhez a helyi nagyszabású fesztivál keretében több mint egy millióan zarándokolnak el minden évben – aminek végül hosszas töprengés eredménye képen helyben épített egy kis kápolnát. Ezt mostanra felújították és elnevezték a Róciói Szűz Ermitázsának. Mostanra pedig a Rocíoi Szűz a terület védőszentje.
Kép: Ermitage - a Rocíoi Szűz kápolnája, forrás: https://fr.m.wikipedia.org
A facsoport a település szívében helyezkedik el egy kis téren, körülöttük divatos bárok, és motelek találhatóak. Ez a hely egyébként az Andalúziába látogató spanyol felsővezetők és külföldi tisztségviselők kedvenc pihenőhelye.
A Plaza del Acebuchal egyedeit mostanra már komolyan védik a településen. Ehhez, ill a falu karakteréhez erősen hozzátartóznak a burkolat nélküli utcák, vagy masszív kerítésekkel és információs táblákkal védett zöldterületek. A növények védőzónáját lehatároló kerítéseken belülre már nem illik menni. Fontos tehát felhívni a figyelmet a fák gyökérzónájában lévő talaj minőségének megőrzésére favédelmi szempontból. Korrábbi bejegyzéseinkben is írtun arról, hogy azon fák esetében, ahol nagy az adott egyedek látogatottsága, az első fizikai természetvédelmi intézkedések egyikének kell lennie a gyökérzóna felülete védelmének. A talajtömörödés olyan végzetes körülmény, mely a többszáz évig normál talajviszonyok között élő fákanak könnyen a halálát okozhatja.
Képek:
1. https://jardinessinfronteras.com/2020/08/18/acebuche-olea-europaea-var-sylvestris/
2.- 3.- 4. https://www.arbolesconhistoria.com/2019/05/23/acebuches-del-rocio-un-monumento-natural-en-donana/
A vad olívafák tudományos neve Olea europaea var. sylvestris, melyek egykor itt paratölgyekkel borókákkal, rózsafélékkel és szentjánoskenyér fákkal alkottak kiterjedt erdőket. A acebuchal-ok termése persze kevésbé élvezhető, mint a nemes olíva fa fajtáké, a bogyók magja nagy, termés húsuk pedig vékony, egyébként hamvas lilás színűek. Korábban gyógyászati és kozmetikai célokra használták. Később számos nemesítési kísérletben vettek részt melyek eredménye képen több ma ismert neves olajfa fajtát hoztak létre a faj segítségével.
2. Jindai zakura - fa az Istenek korából
Japánban, Yamanashi prefektúrában, Hokuto városban a Jissoji templom udvarán él a világ legidősebb Sakurája, vagyis disz cseresznyefája, melynek neve Jindai-zakura, vagy, ahogy a helyiek nevezik: cseresznyefa az Istenek korából. A fa története mintegy 2000 évvel ezelőtt kezdődött. A történet szerint a Yamato-dinasztia egyik tagja, Yamato Takeru harcos herceg ültette el Krisztus utáni első század vége felé. Ezt követően a fa 12 évszázadon keresztül növekedett, ám egyszer csak megbetegedett. Szerencsére egy Nichiren nevű buddhista szerzetes gondjaiba vette, akinek imái megmentették a növényt. Nichiren később igen fontos személye lett a vallásnak, egyes elméletek szerint ő maga született újjá Buddha testében.
Egy hóvihar pár évvel ezelőtt leszakította az egyik ágát. A faápolók ekkor az ágban több, mint 1000 évgyűrűt számoltak össze, de ez csak egy ág volt, a törzsben nyilván sokkal több látható, de a növény sok helyen sérült, és túl göcsörtös ahhoz, hogy biztonsággal lehessen mintát venni. Jelenleg 1800 és 2000 év közé teszik a fa korát, és nincs okunk ebben kételkedni.
Részben a szakrális történetek miatt Japán vezetése ezt a fát nyilvánította elsőként védett természeti emlékké, 1922-ben. Az akkori adatok szerint a fa törzskerülete 13,5 méter volt, magassága pedig mintegy 12 méter (Nem szabad meglepődni azon, ha ma ennél alacsonyabb adatokat mondanak, hiszen az öreg fa megy össze, törnek le róla részek. Jelenleg 10,3 méter magas, és 11,8 méter törzskörméretű)
Mintegy 50 évvel ezelőtt rosszabbra fordult a fa sorsa. Egy villám csapott belé egy vihar során, ekkor pusztult el a közepe, és alakult ki a törzs jelenlegi torz formája. A sérülést túlélte, de mint kiderült, a neheze csak később következett. A hagyományok, és a fát övező mondák, talányok miatt kedvelt turisztikai úti cél lett. Évente több százezer látogatót fogadott. Az emberek lépéseinek tömörítő hatása miatt a talaj a fa gyökerei fölött olyannyira tömörödött, hogy a fa majdnem belepusztult. Ekkor egy másik buddhista pap vette a kezébe a fa megmentésének ügyét. Jikiu Matsungai 2003-ban tervet dolgozott ki, melyet meg is valósított: A fa gyökerei közül kiásták a tömörödött kemény talajt, és egészséges, termékeny talajjal pótolták azt. A fa köré kerítést építettek, hogy szabályozni tudják a látogatók tevékenységét.
A fa egyike Japán három leghíresebb cseresznyefájának. A másik kettő az Usuzumi zakura (Usuzumi Park, Gifu prefektúrában), amely mintegy 1500 éves, és egyesek szerint Keitai császár ültetett, valamint a Miharu Takizakura (Miharu város, Fukusima prefektúra), melyet mintegy 1000 évesre becsülnek. A park, ahol él, japán 100 leglátogatottabb turista látványosságának egyike, ahol a éjszaka is megtekinthetőek virágzás idején a cseresznyefák.
A Jindai zakura egy Edo Higant nevű változat. Ezek a fák általában közepes méretűek, 6-9 méter magasak, 4-9 méter szélesek vitalitásuk teljében. A virágok intenzív rózsaszín színnel indulnak a bimbók kipattanása után, majd a virágzás néhány hete alatt kivilágosodnak, és sápadt fehéren végül a földre hullnak. További több alap cseresznye változatot különböztetnek meg. Ilyen a Yama-zakura (szó szerint hegyi cseresznye), mely virágai 5 kicsi általában rózsaszín mutatós szirommal rendelkeznek. Az Oyama-zakura, melynek kicsit nagyobb szirmai vannak az előbbihez képest, és Japán északabbi vidékei fordul elő. Aztán az Oshima-zakura, mely típus kifejezetten Japán egyik szigetcsoportján honos. Bőséges fehér virágtömeggel rendelkezik, szirmait hagyományos édességekben is felhasználják összetevőként. Találkozhatunk a kisebb termetű, törékenyebb felépítésű, de hosszan virágzó Mame zakurával, mely típus a Fuji-hegy környékén látható nagyobb tömegben, a későn májusban erős rózsaszínben virágzó Takane zakurával, a talán kertészeti alkalmazásban a legjobban elterjedt Oshima-zakurával, és a magasra növő, de kissé bókoló ágú, halványrózsaszín virágokba boruló Shidare zakurával. (Forrás: https://allabout-japan.com)
A cseresznyefák Japán ikonikus növényei. Az áprilisi cseresznyevirágzás szerencsét hoz, a virágok a jókedvet, a szeretetet szimbolizálják, de mivel csak pár hétig tart a cseresznyevirágzás, egyben az elmúlást a halandóságot is jelképezik, emlékeztetnek minket, milyen rövid, és értékes az élet.
A japánok számára ez az április időszak igen fontos része az évnek. Amellett, hogy ekkor kezdődik Japánban a tanév, ilyenkor ünnepségek, fesztiválok is szerveződnek a favirágzás alkalmából. Sokan végig túrázzák ilyenkor a Japán szigeteket, hiszen a virágzás a déli részeken kezdődik még január – február hónapokban Okinawában, és tolódik észak felé, és Kiotóba, Tokióba áprilisra ér el. Ilyenkor a japánok a virágzó fák alatt ülnek, és piknikeznek, élvezve a tavaszt.
1. Matuzsálem (Methushelah) a világ legidősebb fája
Kaliforniában, a Sierra Nevada hegyei között az Inyo Nemzeti Erdő területén él egy fa, mely a tudomány mai állása szerint 5063 éves. A Matuzsálemet az 1950-es években fedezte fel Edmund Schulman, egy dendrokronológus (egy tudós, aki a fa évgyűrűket tanulmányozza, hogy feltárja a környezet és a történelem különféle aspektusait – tehát fanyomozó).
A fa pontos helyzetét titkolják, annak érdekében, hogy megóvják a növényt a tudatlan látogatóktól. Annyit tudhatunk, hogy a itt Kaliforniában a Fehér hegy területén (White Mountai) található valahol. De talán az idős fa felkeresésétől el is lehet tekinteni, ha valaki ilyen lélegzet elállító helyre eljuthat. Itt található a csodás Mount Whitney, az egyesült államok legmagasabb hegye, a Boundary Peak, mely Nevada legmagasabb természetes pontja, az Owens Valley, de belátható közelségben vannak rekorder mamutfenyőknek otthont adó Sequoia és a Yosemite nemzeti parkok is, sőt a méltán híres Halál Völgye Nemzeti Park is.
„Nem véletlen az elővigyázatosság. Élt ugyanis egy másik híres fa is a régióban, amelynek 1964-es elpusztításában maga az Egyesült Államok Erdészeti Hivatala asszisztált. A Prométeusz nevű fa a dendrokronológia (fagyűrűkutatás) áldozatává vált. Az 1950-es években a fagyűrűkutatók idős fák után kutattak, hogy gyűrűik által információkat gyűjthessenek többek közt az éghajlati változásokról is. A fa kivágását kérvényező "kutatóról" annyit tudni (egy akkor végzős egyetemi hallgatóról van szó), hogy miután 1964-ben megkapta az engedélyt az erdészeti hivataltól, saját kezüleg vágta ki Prométeuszt. A fán ekkor 4.844 évgyűrűt számoltak meg, a legbelső elkülöníthető évgyűrű ennek alapján i. e. 2897-ben jött létre, azaz körülbelül akkor, amikor az egységes Egyiptom megalakult. „ (Forrás: https://www.ecolounge.hu)
Vissza a növényekhez. Szóval a jelenleg hitelesített eredménnyel bíró rekorder egyed egy sima tűjű szálkásfenyő (Pinus longaeva), amely egy nagyobb facsoport tagja, amely egyébként több más matuzsálemi példányt is magába foglal. A simatűjű szálkásfenyő, egy alacsony növekedésű 5 tűs fenyő. A levelei is rekord hosszan, akár 40-45 évig is a fán maradnak. Az idős egyedek törzse szinte teljesen elhalt, és mégis helyenként vékony rétegben működő szállítónyalábok még dolgoznak, és a zöld ágak felé a gyökér felől a tápanyagot, és hozzák onnan a háncs szöveteken keresztül a cukrot.
A több ezer év alatt a gyökerek a lassú természetes erózió következtében még ebben a viszonylag száraz hidegben is szabaddá válnak a sivatagi környezetben. A zord körülmények miatt sok ág elhal, ami az idős fák festői formáját eredményezi. Az álló és kidőlt fa még a halála után is több ezer évig kitart, így segíthet rekonstruálni a több mint 9000 évre visszanyúló éghajlati változásokat, melyek kiolvashatóak a törzsekből vett mintából. Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy ezen fenyők faanyagát használják fel a Carbon-14 kormeghatározási folyamat kalibrálására.
Az amerikai őslakos Paiute törzse volt az, aki körülbelül 4000 évvel ezelőtt lépett be a Fehér-hegységbe, ahol az ősi fenyő matuzsálem található. Történetekkel tértek vissza a fák furcsa alakú fájáról, amelyből menedéket lehetett építeni, de nem lehet könnyen elégetni.
Ezen túlmenően, egy másik indián törzs Shoshone törzs ősi fenyők iránti tisztelete nem olyan jól dokumentált, mint a Paiute-é, de tudható, hogy ők a fák gyantáját gyógyászati célokra használták, mivel azt hitték, hogy annak gyógyító tulajdonságai vannak, amelyek különféle betegségekre gyógyírként hatnak. Konkrétan fenyőből készült, felmelegített szurok borogatást használtak sebekre és kelésekre.
A világ legidősebb fája címért azonban jelenleg is folyik a küzdelem. A másik jelölt, az Alerce Milenario (angolul Great-Grandfather, vagyis dédnagyapa) nevű patagóniai ciprus, mely a jelenleg még nem igazolt vizsgálatok szerint 5484 éves. Erről a növényről is hírt adunk későbbi bejegyzésben.
