Napjainkban szakmai körökben már általánosan elfogadott, hogy a globális éghajlatváltozás hátterében – bár nem kizárólag, de nagyrészt – emberi, antropogén hatások állnak. Ilyen például a légkör sugárzásátvitelben szerepet játszó összetevőinek gyors megváltoztatása. [1]. Az okokkal ellentétben a következmények körül még nagy a bizonytalanság, az elkövetkező száz év forgatókönyvére több változat (klímaszcenárió) is létezik. Az évtizedekre előretekintő jóslatok általában az irányokban (szárazodás, melegedés) egyetértenek, de a mértékekben, az évszakos és területi különbségekben jelentős különbségeket fedezhetünk fel.

Bede-Fazekas Ákos okleveles tájrendező- és kertépítőmérnök, korábbi szakdolgozónk, a Szép Kertek című folyóirat számára írott cikksorozatában a gyakran hangoztatott megelőzés helyett az alkalmazkodásra helyezi a hangsúlyt. A cikksorozat előző részeiben a jegenyefenyőkről, illetve az észak-amerikai ciprusokról esett szó, a mostani írásban pedig az óvilági tölgyekről olvashatnak az érdeklődők.