Amióta nyaraink áprilisban kezdődnek és októberig tartanak, és havonta megdől egy-két melegrekord, azóta a víz - kerti tó, vízesés, szökőkút, patak vagy akár madáritató képében - egyre több kertnek válik varázslatos elemévé.
Mindig is szerencsésnek mondhatta magát, akinek telkén a természet hozott létre vízfolyást, tavat, de hát ez keveseknek adatik meg. A többség ezért kénytelen mesterségesen vizet csempészni a kertjébe. Mesterségesen, de ez nem feltétlenül jelent mesterkéltséget is. A víz az egész kertben egyedülálló tulajdonsággal rendelkezik: visszatükrözi a fényt, képes megsokszorozni, feldúsítani a látványt, a legkisebb teret is képes élettel megtölteni.
A kérdés az, milyen (legyen) az a látvány, amit érdemes tükrözni, játékosan, virtuálisan újra megjeleníteni? A technika ma már képes mindazt megoldani, amit a képzelet elvár tőle. Korlátot - amennyiben ezt korlátnak nevezhetjük - a tér, a fény viselkedése, az arányérzék, a színkompozíció szabályai, az alkalmazott anyagok sajátosságai és persze a látvány élő alkotói, a növények igényei, biológiai, ökológiai és esztétikai jellegzetességei jelentenek.
Csak az a baj, ha a mindez akkor derül ki, amikor a mű kész és az alkotó - vagy a tulajdonos - már pihenne. Elvezné azt, ami létrejött, de hosszabb-rövidebb időn belül rájön arra, hogy komplex látásmód és kellő átgondoltság hiányában mit rontott el. Jellegzetes hiba, hogy a rendelkezésre álló területhez és az épület tömegéhez képest túl kicsi illetve túl nagy a tó vagy a mesterséges patakmeder.
Íltalános szabály nincs, de annyi mindenképpen elmondható, hogy a néhány négyzetméteres előkertbe madáritatónál nagyobb, ezer négyzetméteres kertbe ötven-nyolvan négyzetméteresnél kisebb vízfelület nem kívánatos. Az előbbit ˛agyonnyomja˝, az utóbbiban ˛elvész˝ az említettnél nagyobb illetve kisebb medence vagy tó. A területen belüli elhelyezés is kényes kérdés. Sok függ a tulajdonosok életmódjától, igényeitől, a terület lejtésviszonyaitól, alakjától és persze attól is, hogy természetes kialakításra törekszenek-e, vagy nyíltan vállalva szabályos alakot, geometriai formát ölt a medence. Kérdés az is, hogy vízközeli vegetációt szimulál-e az egész kert vagy csak a vízben és a szegélyein van ilyen?
Érdemes - előzetesen - azon is elgondolkodni: komolyan azt akarjuk-e, hogy száraz, napfényes, derűs, mediterrán jelleget sugalló házunk köré, mellé egy hegyi láprétet vagy glecscserpatakot varázsoljanak? Persze a víz ilyen helyre is ˛bevonulhat˝, de sokkal inkább geometrikus elrendezésű, piros klinkertégla-szegélyű, csobogós, vízköpős toszkán vagy mór hangulatú medencével, mocsári szegélynövények nélkül, de például ciprusokkal, edényes leanderekkel és bódító illatú rózsaágyásokkal. Azt akarjuk-e, hogy a víz tükröző felületként funkcionáljon, vagy inkább arra csábítsa a szemet, hogy a felület alá nézzen? A viszonylag sekély víz is sokkal mélyebbnek tűnhet, és erős tükröző hatást kelthet, ha az aljzat (és a medence belső oldalai) sötét színű. És fordítva, a világos színű, akár érdekes mintázatú (elsősorban geometrikus formájú medencéknél) belső burkolással - mindig kristálytiszta vízzel! - a mélybe csábítjuk a szemet. A betont még ˛szelídített˝ vagy színezett formában is száműzni kell mindenhonnan, ahol látható felület van!
Ahogy a vízfelület nélküli kertekben, úgy a tavak, patakok mellett, körül és magában a vízben is inkább kevesebb, mint több növény legyen. Tudjunk és akarjunk mértéket tartani, ne legyen zsúfolt és később se váljon azzá a vízparti környezet! Nem könnyű megállni, hogy az esetleg túl kicsinek érzett zöld felületek közötti ˛résekbe˝ ne ültessünk újabb és újabb növényeket.
A kert dinamikus, folyton változó, növekvő díszletekkel berendezett tér, ahol - szemben a ház illetve lakás statikus, műszaki objektumaival - az idő a legfontosabb alakító tényező. Ne legyünk türelmetlenek! Ha másban talán nem is, ebben érdemes megfontolni a buddhista nézőpontot: az út (a folyamat, a történés, a váltoízás), és nem a cél a fontos. A szemlélő számára az jelenti a kert értelmét, az élményt, a természet varázsát, ahogy életre kel, és egységes, lélegző-, növekvő-, burjánzó rendszerré érik össze az egyes növényekből komponált mozaik, és ahogy a víz és a növények együttese más-más képet ad az időjárás és az évszakok váltakozó ritmusában.
A mozgó víz látványa talán vonzóbb, mint a tavaké, medencéké. Különleges hatást kelthet a patakcsobogás, a kaszkádokon átbukó víz locsogása. Mindez azonban nevetségessé válhat, ha a sok munkával, nagy művészi gonddal kialakított mű sík területen, egy mesterségesen felkupacolt magaslatról csörgedező, közel s távol forrással nem rendelkező vidéken áll egyszál magában. Ilyen helyen inkább vízköpővel, falikúttal, szökőkúttal, vagyis felismerhetően és egyértelműen emberi alkotás segítségével hozzuk be a kertbe a nyugtató-andalító csobogást. Így alkalom adódik a ház és a kert egységes hangulatához illeszkedve néhány igazán míves, faragott kő, ódon tégla vagy bronz-kovácsoltvas alkotás elhelyezésére is.
Kommentek a bejegyzéshez