Újpesti sivatag

A gödöllői homokhátság előhírnökeként újpestnek a Dunához közeli részét 10-20 vagy még több méternyi vastag lepelhomok borítja. Aki errefelé, de akár már Zugló külső oldalán igényesebb növényekből álló kertet szeretne, nem mellőzheti a költséges talajjavítást és az - ugyancsak egyre drágább - rendszeres öntözést.

Az egyik újonnan épült családi ház tulajdonosainak először mégis a vízzel, s nem a szárazsággal gyűlt meg a bajuk. Az egyik, homokbucka oldalába, süllyesztett garázzsal épült ház szigetelését az építkezés utolsó szakaszában véletlenül megsértették a kivitelezők, és az átlagosnál sokkal csapadékosabb 1999-es év nyarán - vízvesztő homok ide vagy oda - olykor félméteres víz állt a garázsban.

A hibát végül megtalálták, kijavították, de a ház tulajdonosai ettől kezdve ellenszenvvel viseltettek a rendszeres kertöntözéssel szemben. Olyan megoldást szerettek volna, amely nem hoz több vizet az épület közelébe, főleg nem a lejtő felőli oldalon, mégis alkalmassá teszi a környezetet a pihenésre, szemlélődésre, gyönyörködésre. A megoldás egy mediterrán és sivatagi növéínyekből összeállított kert lett.

Kicsit (nagyon?) meghökkentek, amikor először hallottak erről a lehetőségről. Nem voltak előítéleteik, de azért mégsem mindennapos dolog Magyarországon, hogy vaílakinek a kertjében kaktuszok, jukkák, sívó homokon otthonos cserjék díszelegjenek. Az a sztereotip kép, amely nálunk a sivatagokról él, felszínes és valótlan.

Korántsem a szépség vagy a harmónia otthonaként képzeljük el a száraz vidékeket. Ezért aztán hitték is, meg nem is, hogy egy ilyen kert nemcsak beleillik az újpesti tájba, nemcsak olcsóbb (építés és fenntartás szempontjából egyaránt), hanem szebb és különlegesebb lehet, mint a szokványos kertek. Három év múltán ezzel kapcsolatban már semmilyen kételyük nincs.

A kert ˛dzsúdó-módszerrel˝ készült. Ennek lényege: nem megtörendő, legyőzendő elílenfélnek tekinti az adott hely jellemzőit, amelyeket mindenáron gyökeresen meg kell változtatni, és így teremteni életlehetőséget az egyébként nem odavaló növényeknek. Inkább - mint a dzsúdósok - a másik oldal lendületét, szándékát, mozgásirányát kifürkészve és kihasználva - azt teszik, amit a másik is akar, de még fel is erősítik, ˛rásegítenek˝.

A sportban is, a kertészkedésben is ez a módszer a sikeresebb: az újpesti homok ellenállás, nélkül befogadta azokat a növényeket, amelyek eredeti élőhelyükön még ennél is keményebb, szélsőségesebb viszonyok között élnek. Tegyük hozzá: sajátosságuk, hogy minél jobban sanyargatja őket a száraz forróság, a fényözön, télen a csikorgó hideg, annál szebbek, bizarrabbak, a kaktuszok annál gazdagabban virágzanak.

A ház legalsó szintje - a süllyesztett garázs miatt - az eredeti térszintnél 30-200 centivel mélyebben van. A szűk oldaltávolságok miatt meredek rézsűk alakultak ki az építkezés során, az épület hátsó frontja közeléből pedig az eredetileg 130-200 centivel magasabban álló homokot minél messzebb kellett tolni.

Ehhez nem állt rendelkezésükre nagy tér, hiszen a telek hátsó határvonala is csak nyolc méterre van a háztól. A területen és a közvetlen szomszédok telkein igazán nagy, árnyékot vető növények nem voltak, a természetes fény akadály nélkül járja körbe a házat. Így a terepalakítás egyetlen nagyobb beavatkozása a hátsó területrész amfiteátrumszerű kialakítása volt. A konkáv lejtő így optikailag megnövelte a teret, ugyanakkor - megfelelő ültetési renddel - sok év múlva is áttekinthető marad az egész terület, minden növény minden pontról látható az épület közeléből.

A ház színvilága, stílusa, tömege a kert építésekor már szintén adott volt. A napsárga falak közelében, a homok enyhén barnássárga tónusa természetesként fogadta társul a támfalépítéshez, a sziklakert kialakításához használt vörös homokkövet. (Képzeljük el, mennyire nem illene ide a fehér dolomit vagy a szürkésfekete andezit!) A növények összeválogatásánál a legfontosabb szempont a tűrőképesség volt: csak olyanok jöhettek számításba, amelyek a szárazságot, a forróságot, a tűző napot, a hideget és az olykor nálunk is jelentkező tartós nedvességet egyaránt jól bírják.

Aztán az esztétika következett: a telekhatárokon az intimitást megteremtő, nagy(obb)ra növő ezüstöskék Arizona-ciprusok, babérmeggyek, más szárazságtűrő cserjék élnek, a kertbelsőben gránátalma, jeneszter (Spartium), a sivatagi jukkák keskeny tőrlevelekből összeálló szimmetrikus rozettái díszlenek. Az európai klíma szárazságtűrő aszkétái, a varjúhájak és kövirózsák színesedő párnái egészítik ki a képet. A növények és virágok színei nagyon jól érvényesülnek a homok és homokkő alkotta háttér előtt. A szárazon rakott támfalakat habarcs nem, csak a dőlésszög fogja össze, no meg a kövek fugáiba ültetett kistermetű szárazságtűrő növények.

Az újpesti sivatag színvilágával, szívós életerejével télen-nyáron, esőben, hóban vagy tűző napsütésben tanúsítja: a sablonos megoldások kerülésével, a helyi adottságokhoz igazodva is kialakíthatunk szép kertet.