Szomszédolás

Minden kerttulajdonos - teljesen természetes módon - azt szeretné, ha növényei mielőbb elérnék a fajra, fajtára jellemző méretüket. Mire azonban ez az állapot elérkezik, olykor mégsem öröm a kísérője, hanem elkeseredett hadakozás kezdődik tulajdonos és növényei között.

Egy kezdetben közel azonos méretű cserjékből összeállított foltban az évek során egyesek kétszer olyan gyorsan nőnek, mint társaik, így a kisebbre maradtak már az életben maradásukért küzdenek. Másutt a kusza ágrendszerű, lehajló hajtású bokrok ˛ráfeküdtek˝ társaikra, így azok már ki sem látszanak alóluk. Emitt egy aranyos, kistermetű boróka kúszna, de tövét felverte a gyom, vagy a szél által odahurcolt magból kinőtt fű takarja, gyötri és fojtogatja.

Az évelő őszirózsák (Úter) sok éven át nagyjából ugyanakkora helyen elférnek

A kert sarkában végre árnyékot vet a gyors növésű fa - és éppen akkor kiderül, hogy árnyéka oly erős és tartós, hogy szinte minden alá és köré ültetett pusztulásnak indul a fény, a víz, a tápanyag hiányában, amit az egyébként gyönyörű fa mind elrabol tőlük. Megoldható ez egyáltalán? Érdemes tervezgetéssel, ülítetéssel, gondozással annyit vesződni, s aztán az évek múlásával nem a munka gyümölcse - a látvány okozta öröm -, hanem az összevisszaság, a rossz szomszédnak bizonyuló növények okozta keserűség vár? Van megoldás.

De mint oly sok más dologban, itt is a leghatásosabb az első kapavágás előtti ismeretszerzés. Arról, melyik növénytől mit lehet várni a tekintetben, hogyan bánik majd szomszédaival. Mindenekelőtt érdemes leszögezni: nincs jó és rossz növény, csak eltérő felhasználási célok vannak. Ha egy cserje túl agresszíven viselkedik ott, ahová került, akkor nem a növény a hibás, hanem rossz helyre került a kertben. Például nála sokkal gyengébben növők közvetlen közelébe, ahol azután rövid időn belül kiderül különbségük - és a hibás helyválasztás.

Ugyanez a gyorsan égbe törő vagy éppen szélesen szétterülő jószág szoliíterként - magányosan, nagy gyepfelületbe ültetve - vagy hasonló teljesitményűek társaságában ugyanezt a tulajdonságát gazdája örömére tudná bemutatni. Fontos tehát, hogy tisztában legyünk néhány alapelvvel. A cserjék és az évelők közül általában sikeresen társíthatók a közel azonos növekedési erélyű és felálló ágrendszerű, nem tarackoló fajok. Ilyen például a legtöbb jezsámen (amelyet sokan - helytelenül - jázminnak hívnak), latin neve Philadelphus vagy a közkedvelt gyöngyvirágcserje különböző fajtái (Deutzia). Az évelők jól társítható fajaira példa a tátika, az évelő őszirózsa.

A kúszóloncok (Lonicera x heckrotti Goldflame) erősen terjedők, de éppen ezért alkalmasak gyors takarásra

Rossz szomszédnak bizonyulnak - lassúbb növésű vagy keskenyebb társakhoz legalábbis - az oldalra kihajló ágrendszerűek, mint például a hóbogyó (Symphoricarpos), a legtöbb kosárka (Spiraea). Ezt csak úgy tudjuk kivédeni, ha vagy kizárólag belőlük álló foltot telepítünk, és minden mást tisztes távolságba tőlük, vagy náluk erősebb növésű és végül náluk magasabbra növő társakat választunk nekik.

Rossz szomszéd válhat minden tarackolásra hajlamos növényből (rengeteg tősarjat hoznak, és többméteres körzetben is végül ők veszik birtokba a terepet). Ilyen például a törpemandula (Prunus tenella), a torzsás ecetfa (Rhus thyphina) vagy a kínai rózsa (Rosa rugosa). Sokkal jobb - nekik is -, ha nem társítjuk őket semmivel, hanem tudatosan olyan helyet adunk nekik a kertben, amelyet gyorsan szeretnénk növényfedetté tenni. Ilyen lehet például egy meredek rézsű, egy száraz domboldal.

Az említett növények igénytelenek, gyökérzetükkel sűrűn és gyorsan átszövik a talajt és erősen fogják, a lemosódást akadályozandó. Ha mindenképípen társítani akarjuk - vagy kényszerülünk - őket, akkor náluk magasabb, agresszívebb társat válasszunk erre a célra, de a törpemandula erre már alkalmatlan, nagy fényigénye miatt nem fogja tűrni az árnyékolást. Gyeppótlónak vagy talajtakarásra előszeretettel alkalmazunk erős növekedésű kúszónövényeket, mint a borostyán (Hedera), a kúíszóloncok (Lonicera caprifolium, Lonicera japonica) vagy éppen az ötkaréjos vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia). A kúszó jellegű madárbirsek is alkalmasak ugyanilyen felíadatra. Jól gondoljuk meg azonban még ültetés előtt, hogy milyen társak kerülnek majd a közelükbe és milyen távolságban, mert ha az említettek igazán jól érzik magukat, akkor a második évtől kezdve hajlamosak mindent elborítani, megfojtani. Ugyanez igaz a görögtekercsre (Periploca) és a lilaakácra (Wisteria) is. Az évelők között rettegetté válhat a medveköröm (éanthus), mert magvait szanaszét ˛lövi˝ és végül gyomosít.

A cserszömörce (Cotinus coggygria) kevéssé agresszív, dekoratív cserje: jó szomszéd

A harangirágok - először mondjuk két tő - négy év múlva esetleg az egész kertet birtokba veszik. A podagrafű olyan erősen tarackot, hogy akár a beton alatt is átbújik - megállíthatatlanul. A fekvő borókák nagyobb termetű fajtái évről évre szívósan nyomulnak előre, végül egy 6-10 négyzetméteres sziklakertben már csak ők vannak egyedül.

A bambuszokat ültetés után azonnal érdemes a talajba süllyesztett poliészterlemezzel lehatárolni: ekkora helyed lesz és kész! Ha nem ezt tesszük, néhány év múlva többméteres távolságban is jönnek, csak jönnek elő új meg új dárdáik, és már egyetlen bambuszliget az egész kert.

Tudjunk róla: fenyőfélék és lombhullatók túl közel kerülése is fajulhat rossz szomíszédsággá. Mindig a fenyő lesz a vesztes, mert az összedörzsölődéstől rügyei bevakolnak, tűi vagy pikkelyei elhalnak és nem tudnak megújulni. Ennek elkerülésére mindig a sok év múlva várható méreteket vegyük figyelembe, ne a beültetéskor tapasztaltat! Csak akkor remélhetjük, hogy egymást segítő, jó szomszédok maradnak növényeink, ha rossz választással nem kényszerítjük őket civakodásra. És gondoljuk meg: ők civaíkodnak, de mi húzzuk a rövidebbet!