A szárazkert szépsége

Az utóbbi tíz évjáratból négy kifejezetten aszályos volt Magyarországon, további három pedig ugyancsak az átlagosnál kevesebb csapadékot hozott, A kertbarátok a megmondhatói, milyen nehéz volt ilyen körülmények között szépnek megtartani az átlagos vagy annál nagyobb vízigényű növényekből álló kerteket. Sokszor a leggondosabb és szakszerű öntözés mellett is elcsúnyultak, olykor el is pusztultak növények a hetekig tartó száraz forróságban.

Mivel a Kárpát-medence időjárása mindig is szélsőségekre hajlamos volt, újabban pedig a kutatók egy része a klíma szárazabbá és melegebbé válását jósolja, akár azt is hihetnénk, hogy lassanként el kell búcsúznunk a szép, egészséges növényekből álló kertektől. Ugyanezt valószínűsíti az öntözővíz árának folyamatos emelkedése. Nos, bizonyos növények jóvoltából mégis egészen másként van.

Kevéssé köztudomású, hogy Észak-Amerika nagyon száraz, félsivatagos vidékei olyan messze északra is kiterjednek, ahol a hónapokig tartó, csapadék nélküli forróságot hosszú, a miénknél sokszor hidegebb telek követik. Ráadásul, a tengerszint feletti magasság miatt ezeken a vidékeken a száraz és tiszta levegőben nagyon erős az ibolyántúli sugárzás. Oregon, Utah, Colorado, Új-Mexikó, Arizona 1500 méternél magaísabb fennsíkjain és hegyeiben ezen hatások következtében fantasztikusan szívós és bizarr formavilágú, erőteljes színeket megjelenítő növények alakultak ki az évmilliók során. Vannak közöttük fatermetű fenyőfélék és lombhullatók, cserjemagasságúak és egészen törpék is.

Csatlakoztathatók hozzájuk az európai Mediterráneumban élő növények közül azok, amelyek nem csak a szárazságot, hanem a téli hideget is bírják, és - akármilyen meglepő - néhány Dél-Afrikából ˛átemelt", alacsony termetű pozsgás is nagyon jól vizsgázik nálunk. Ennyiféle magasságú, küllemű növényből már komplex növényegyüttesek, azonos létfeltételeket igénylő teljes kert állítható össze. Néhány ilyen kert ma már húsz évnél idősebb Magyarországon, és amint szokás mondani, köszöni szépen, jól van.

Mi kell egy ilyen kerthez? Tálán célszerűbb úgy feltenni a kérdést, hogy mi nem kell. Először is nincs szükség jó talajra, humuszban, tápanyagban gazdag termőföldre. Magyarországon bőségesen találhatók olyan területek, ahol ez a kívánalom már a természet által ˛teljesített˝. Az alföldi homokterületek, hegységeink, dombvidékeink kőtörmelékes, esetleg sziklás lejtői, tehát azok a vidékek, amelyek hagyományos növényekből összeállított kertek számára nem vagy alig alkalmasak, éppen ilyen szárazkertek számára vannak ˛kitalálva˝. De ide sorolható tulajdonképpen az a több százezer hétvégi üdülőtelek is, ahová a tulajdonos nem akkor és nem annyiszor tud elutazni gondozni és öntözni, mint azt az időjárás indokolná. Uan ezek között bőséggel olyan, ahol nincs vezetékes víz, csak a természetes csapadékra - ha van - lehet számítani. Nem kell tehát jó talaj, nem kell rendszeres öntözés.

Ami viszont kell: minél több fény és meleg. Ezek a növények akkor igazán szépek, ha a tűző nap heve, a csapadékhiány kínozza őket, ha a nap ultraibolya sugarai - amelyek erős sejtroncsolók - kiváltják belőlük az erős védőszínek kialakulását. Legjobb példa erre a kövirózsák, varjúhájak (Sedum) milliónyi színárnyalata, az amerikai Délnyugat valódi ciprusainak hamvas kékes-ezüstös viaszbevonata, a sivatagi, tőrszerűen keskeny és hegyes levelű jukkák kékesszürke, a télálló kaktuszok kékes, máskor bordó és lila védőszínei.

Ahol az átlagosnál jobb talajok vannak vagy erősen kötött (agyagos) a föld, éppen arra lehet szükség, hogy fellazítsuk, erőteljesen vízáteresztővé tegyük. Ez homokkal, sóderrel, kőzúzalékkal oldható meg: vagy az ott lévő föld fölé terítjük 30-40 centiméter vastagságíban, és legfeljebb 30 százaléknyi kerti földdel keverjük össze, vagy az eredeti talajt a jelzett mélységig eltávolítva, annak helyére kerül az imént emutett laza keverék Erre azért van szükség, mert egyes fajok, változatok éppen a sok, vagy csak pillanatnyi igényükhöz képest sok víztől károsodhatnak télen, amikor nyugalmi állapotuk miatt vízigényük szinte nullával egyenlő.

Esztétikai szempontból az ilyen kert kialakítása egy nagyméretű sziklakert megformálásával rokon. Ezért még sík területen is érdemes legalább enyhe lejtőket létrehozni. Ez egyrészt ˛feldobja˝ a látványt, másrészt könnyíti a felesleges víz elfolyását.

Mivel az ilyen kertbe kívánkozó növények átlagos vízigénye még a mi száraznak minősített évjárratainkénál is jóval kisebb (200-400 mm/év), ezért általában gyorsabban növekszenek itt, mint eredeti termőhelyükön. Két-három szártagból álló kaktusztő két év múlva 0,5-1 négyzetméteres foltot alkot, amelyen nyár elején 20-80 virág pompázik minden évben! Egy, beültetésekor 20 centiméteres levelű sivatagi jukka két év múlva 50-150 levélből álló, méternél magasabb, gömb alakú tűpárna, később többségük lassan törzsessé magasodik - a szabadban. Egy ötven centiméteres Arizona-ciprus két év múltán két méternél magasabb - öntözés nélkül! Viszont háromméteres magasság után növekedése lelassul, és nem kell attól tartani, - hogy mindent elnyomó óriássá válik. Summa summarum: viszonylag kis méretű, fiatal növényekkel létrehozott szárazkert az ültetés utáni harmadik évben már ˛összeérett˝, esztétikus növényegyüttest alkot, amely télen-nyáron kimagasló díszértékű és különleges látvány.

Végül még egy lényeges szempont! Mindaz esztétikai hatás, mind a kis gondozási igény és a víztakarékos fenntartás előnyeinek kihasználása végett vagy az egész kertben, vagy annak egy elválasztott részében kizárólag szárazságtűrőket érdemes ültetni. Ezek a nöívények egész küllemükkel a száraz, meleg, napos klímát, környezetet sugallják. Vízigényes növényekkel társítva sem jellegükben, sem igényeikben össze nem férő elemek kerülnek egymás mellé. Ennek mindig az a vége, hogy vagy a vízigényesek halnak szomjan, vagy a szárazságtűrők rothadnak ki. Amint felvételeink - amelyek mind Magyarországon készültek - bizonyítják, nemcsak jobb, szebb is a békesség...

Fotó: Pixabay