Termésdíszben, lombszíneződéskor a legszebb cserjék közé tartozik. Sárgás vagy vöröslő színű lombozatával és nagy bordópiros, fokozatosan felpattanó, a narancspiros magköpenyű magvakat megcsillantó tokterméseivel különösen az örökzöldek között nyújt pompás látványt.
Négy méter magasra is megnő, 8-12 cm hosszú, ékválból széles ovális, röviden kihegyezett csúcsú, jellegzetes bársonyos fényű levelei keresztben átellenesen, síkokban állnak, tehát a hajtás felső és alsó oldalán levő levélpár oldalra, a mellette levőkkel párhuzamosan kihajlik. A levelek éle finoman, csipkésen fogazott. A virágok 3-7 cm hosszú, kevés virágú bugában nyílnak, kissé bordó árnyalatúak. A termések 1,8 cm átmérőjűek, a narancsos magköpenyű magok csak a tok felpattanása után tűnnek szembe - az egyes tokszeletek (kopácsok) középtengelyében, a csúcs közelében ülnek.
Szahalin szigetéről írták le először, mint az európai-kisázsiai Euonymus latifolia változatát. Elterjedési területe így egybeesik az Északkelet-Kínától, Koreától Japánig honos Euonymus planipes-szel, amelyhez sok tekintetben hasonlít (csupán fogazatával és kissé bordópiros árnyalatú virágaival tér el attól). Botanikai körökben ma az Eu. planipes-t tartják az érvényes névnek, a kertészvilág azonban valószínűleg még sokáig Eu. sachalinensis néven hozza forgalomba e növényt, hiszen így vált ismertté, s a vásárlók ma is ezen a néven keresik.
Nyugat-Európában megszokott faiskolai kereskedelmi áru, sok parkban, magánkertben látható. Nálunk még nem terjedt el, szélesebb körű forgalmazása a közeljövő feladata.
Jó, tápdús talajra kerüljön. Telepítésekor vegyük figyelembe, hogy a nagy lombfelületű növény vízigényes, és bár szívósságával a tartós szárazságnak is ellenáll, ilyenkor megcsúnyul, levélszélei beszáradnak, felgöngyölődnek, úgy, hogy díszítő célunkat nem érnénk el vele.
Kommentek a bejegyzéshez