Pluszok és mínuszok

Létezik vajon kerttrend és növénytrend? Létezik úgy, ahogyan számon tartjuk, követjük, olykor akaratlanul (vagy akarva) alakítjuk is a lakástrendeket, vagy azon belül egyes felhasznált anyagok, berendezések, elrendezési módok trendjeit? Talán kevésbé feltűnő, kevésbé viharosan változó, de egyértelműen létezik ez a kertjeinkben. Nem, nem a divatra gondolunk, és nem is (csak) arra, milyen növényt látunk szépnek ma (holnap), szemben a tíz-húsz évvel ezelőtti ideáljainkkal.

Egyre népszerűbb a hazai kertekben - Poncirus trifoliata

A jól feltett kérdés ma már az: amellett, hogy egy növény a színeivel, alakjával, illatával vagy gyümölcseivel esztétikai és akár gasztronómiai élményt ad, hogyan viseli a megbokrosodó klíma mind kegyetlenebb próbatételeit? Hiába szép -jelentsen ez a különböző ízlésűeknek esetleg mást és mást - egy növény a megvásárlásakor, beültetésekor, vagy néhány évig, ha az első komolyabb hideg, az első tartós szárazság, az első hőhullám úgy távolítja el a kertből, mintha ott sem lett volna. A klímatűrés - mint alapkövetelmény - nem különbözik (ma már) attól, mintha egy csempe, egy fürdőkád, egy hidegburkolat iránti igényünket fogalmazzuk meg (és fogalmazzuk újra) a fejlődő technológia, az egyre javuló teljesítmény és a folyton változó ízlés függvényében.

Az igazán jól feltett kérdés tudatosan fel is cseréli a szempontok fontosságát: a folyamatosan romló és egyre vadabb szélsőségeket hozó klímában is folyamatosan helytálló növények közül most éppen melyek számítanak „trendinek”? Valószínűleg annak az időszakát éljük, amikor egyszer és mindenkorra eltűnőben, felszámolódóban van az esztétikát mindenek fölé emelő, minden mást ki is záró szemlélet.

Lassan, a kívánatosnál mindenképpen lassabban, de teret nyertek a száraz forróságot és a téli hidegeket egyaránt jól tűrő (és szép!) növények. Miért is? Hát, mert megsokasodtak a velőt forraló meleget, tartós szárazságot produkáló esztendők. Nagyjából az utóbbi harminc év arról szólt, hogy a világ nyáron nagyon meleg, télen (nagyon) hideg, félsivatagi, száraz magashegységi és szubmediterrán övezeteiből „beszivárogtak” az ott honos, szívós növények, és elkezdték átvenni a nedvességigényes, jó talajt, sok tápanyagot igénylő, „megszokott” dísznövények helyét. Kezdve a levendulák és zsályák karrierjétől az Arizona-ciprus bevonulásán át egészen a sivatagijukkák térhódításáig tetten érhető ez a folyamat. Ami persze azzal is összefügg, hogy a mediterrán kert - sokszor csak „mediterrán” növényekkel - éppen divatba jött.

De aztán bekövetkezett 2010, amely a megszokott, átlagos hazai csapadékmennyiség (legalább) kétszeresét hozta, helyenként még többet. Vajon a csapadékhiányra évmilliók óta kondicionált növények hogyan kerülnek majd ki a mostani, még télen is nedvességgel telített időszakból?

Külleme és tűrőképessége is a legszebb ciprusok közé emeli - Cupressus arizonica 'Joschka'

Először is szögezzük le: fabatkát sem érnek, vagy érnének azok a szárazságtűrők, amelyek most megadják, vagy megadnák magukat. Egy olyan országban, ahol 5-20 évenként bekövetkezik szélsőségesen csapadékos év is, ott olyan növényekre van szükség, amelyek ezt is képesek károsodás nélkül elviselni. És itt nemcsak arról van szó, hogy ne rohadjanak ki, hanem arról is, hogy - például - mélyre hatoló, erős gyökérzetükkel álljanak ellen a rengeteg víz miatt felázott talajon is a mind gyakoribb szélviharoknak! És ez még mindig nem a vége. A tavalyi év sok csapadéka azt is jelentette, hogy több volt a borultság, kevesebb a fény és a meleg az átlagoshoz képest. Ez befolyásolja a mostanában búcsúzó télen a növények hidegtűrését is: a növényi szövetekben több a víz a megszokottnál, a hajtások biztonságos beérését veszélyeztette a hő- és fényhiány, összességében mindez a mínuszok idején a fagykárok valószínűségét növeli. És amikor január közepén az egész ország örvendezett a Mecsekben hirtelen kinyílt illatos hunyornak, az értő kertbarát éppen hogy aggódni kezdett: a télközepi enyheség a később (valószínűleg) visszatérő tél keményebb kárainak szálláscsinálója is lehet...

A kertész szakmában közkeletű kifejezéssel élve „golyóálló” növényekre van szükségünk, mert a klímaromlás (lásd: globális felmelegedés következményei) összes szélsőségét ki kell bírniuk. Így aztán most egyrészt a tél „végzi” a kertekben a kíméletlen szelekciót. Másrészt a hazai dísznövénynemesítők egy maroknyi, előrelátó csapata céltudatosan válogat és juttat a faiskolákba, a kertekbe pluszokat és mínuszokat, szárazat, vizet, szelet, szóval lehetőleg mindent kibíró új dísznövényfajtákat. Érdemes rájuk és munkájuk eredményeire felfigyelni, mert nem csak olyan (még) szokatlan szépségekkel gazdagítják a kínálatot, amelyeknek „műszaki tartalma”, vagyis klímatűrési tulajdonságaik messze elődeik színvonala fölött vannak, de ezek következtében (a kevesebb pusztulással, a kisebb gondozási igénnyel, az öntözés mellőzhetőségével, a minimális tápanyag igénnyel) jelentős megtakarítást is hoznak leendő tulajdonosaiknak. Beleillenek annyira a kerttrendbe, mint mondjuk a kondenzációs kazánok a korszerű fűtési rendszerekbe...