A platánkérgű rókafarkfenyő IV.

A felfedezés

Első megtalálója nem a faj leírója, Li Xiang-wang, hanem Hai Zhong-kuo helyi tanító, aki hétvégeken gyakran járta a környező hegyeket. Amikor a Zhang Muqin-i határban a fát először meglátta, arra gondolt, hogy platánkérgű diófenyői lát, amit még diákévei során alaposabban megfigyelhetett. Azok törzse is éppen ilyen, - sima. vékony bőrszerű, pikkelyekben leváló kérgű. A tobozok ott azonban kevés (14-25) és vaskos pikkelyűek, a pikkelyek csúcsai hegyes pikkelyköldökben (umboban) végződnek. Felemelt egy tobozt és nem kis megdöbbenéssel látta, hogy azok az emlékeiben élő tobozoktól teljesen eltérők -sokpikkelyesek (80-120) és egyáltalán nem emlékeztetnek a szúrós pikkelyköldökben végződő tobozpikkelyű Pincs bungeana-ra. Gyűjtött néhány ágat, tobozt és bematatta a helyi erdészetnél, de szavai nem sok figyelmet keltettek, így hát lassan elaludt a dolog. Hai úr azonban tovább kutatott. Végre eljutott Szecsuánba és összehasonlította a Zhang Muqin-i mintákat az ottani fákkal. Ismét megerősödött a hite, hogy ismeretlen, esetleg teljesen új fajjal áll szemben. Beküldte a mintákat Kunmingba, de jó ideig ezután sem történt semmi - az elöljárók nemigen hittek a „lentről érkező” üzenetben. Végül Li Xiang-wang elutazott és eljutott Zhang Muqin-ba, s megtekintette a fákat. A sikertörténet elindult útjára, s Hai Zhong-kuo állhatatos küzdelmére lassan homály borult.

Elhatároztuk, hogy emlékeztetjük a világot a teljes történetre-végül is a fajt a kipusztulás szélén egy egyszerű, de nyitott szemmel és szívvel járó tanítónak köszönhetjük.

Kérésünkre futárt menesztenek egy közeli faluba és estére a qiaojia-i erdészet vezetői, Zhong Guo-shu és Xin Dai-fa mellett ott ül Hai Zhong-kui nyugalmazott tanító is, akit köszönt és hosszasan ünnepel a társaság. Megilletődötten hárítja el a neki szentelt figyelmességet - ő csak egy mindazok közül, mondja, aki a fajra felfigyelt. Ha azonban nincs felismerés, talán az utolsó fákkal is végez az idő, a kitűnő rúdfa iránti folytonos igény... Hosszasan mesél a diktafonba, és részleteiben bontakozik ki a történet, ami talán meghaladja e lapnál rendelkezésünkre álló teret.

A másnapi találkozón az erdészet vezetői elnöklése mellett sor került a védelem lehetőségeinek megbeszélésére. Javasoltuk egy rezervátum felállítását és a még szétszórtan fellelhető növényzeti töredékekből a növényzet újra felépítését, rekonstrukcióját az egykori állapot újraépülésének elindítását. Féltekénken ritkaságban a kelet-kínai (Zhejiang) Abies beshanzuensis vezet az eredeti hétből megmaradt három egyeddel (igaz, időközben azonosnak találtatott a Guangxi-Hunan-i Abies ziyuanensis-szel, amiből több kisebb állomány is megmaradt - de a távolság miatt azzal teljesen azonosnak venni helytelen volna). A világ másik legritkább fenyőféléje a szicíliai Abies nebrodensis - ebből eredetileg mindössze 23 fa maradt, de mára már több, mint 1500 csemetekerti fiatal növény biztosítja a faj fennmaradását. Kétségtelenül ezt mindjárt a Pinus squamata követi 36 fával és a Fu Hong-shu által előnevelt 76 csemetével.