Negyven fok árnyékában

A kerttulajdonosok zöme hol nagynak, hol meg kicsinek érzi birtokát: fűnyíráskor alig várja, hogy a végére érjen, időnként pedig arról álmodik, hogy megveszi a szomszéd telkét is. A legtöbben nem is tudták, hogy az általuk ültetett dísznövények egy része két-három évtized múlva már nem lesz a kertjében. Ha az ember öntöz, akkor növényeinek egyharmada, ha nem, akkor talán a fele is kipusztulhat.

Európa éghajlatát az Izland felett gyakran kialakuló alacsony nyomású, ezért felhőket, csapadékot hozó ciklonok, és az Azori-szigetek környékén gyakori magas nyomású, derült időt jelentő anticiklonok többé-kevésbé ritmikus váltakozása alakítja. Vagy inkább alakította korábban. A majdnem kiegyenlített változások kisebb-nagyobb kilengéseit szélsőségeknek neveztük: aszály jött, rendkívüli hideg támadt, melegrekord született, árvizek pusztítottak. Mára - s ezt szinte minden klimakutató alátámasztja - a kivételként előforduló szélsőségek látszanak szabállyá válni. Az említett ritmusban kihagyások, viharos váltások, aritmiák vannak. Globális klimaváltozás, vagy inkább pontosabban: klímaromlás időszakát éljük.

Klimaváltozások mindig is voltak a Föld történetében. Ezt bizonyítja minden: a kihalt nöívény- és állatfajok lenyomatai, a grönlandi százezer éves jégminták, vagy akár az ipolytarnóci ˛megkövesedett trópus˝ lelete. De ezekben az esetekben mindig azt mutatják, hogy évmilliós léptékű változásokról volt szó. Most pedig - az 1850-es évektől, az ipari forradalom kezdetétől - alig százötven év alatt nagyjából 0,5A°C-t emelkedett a Föld átlaghőmérséklete. Jogosan merül fel a kérdés, mennyiben tehetünk mi erről.

Az ipari tevékenység és a közlekedés tonnaszámra eregeti a széndioxidot a légkörbe. Az üvegházhatás következményeinek egy részét ismerjük (a légkör felmelegedése, a jégsapkák olvadása, a tengerszint emelkedése stb.), de ezek együttes fellépése további, mai ésszel felfoghatatlan, beláthatatlan károkat okozhat. Egyetlen mondattal kifejezhető az a világszemlélet, amely megfékezheti a gyors iramba közelgő katasztrófát: ˛Gondolkodj globálisan, cselékedj lokálisan!˝

A legtöbb kerttulajdonost nem érdekli, hogy Európában ezen a nyáron hogyan enyészett el többszázezer hektárnyi erdő. Talán csak akkor kapjuk fel a fejünket a hírre, ha éppen Hvar szigetére mentünk volna üdülni, és bosszankodunk, hogy dalmáciai nyaralásunkat meghiúsította a tűz. De ha már nincs nyaralás, legalább otthon, a klimaberendezés enyhet adó hűsében hátradőlünk... És hol a globális gondolkodás?

Két év alatt Magyarországon annyi klimaberendezést szereltek fel, hogy az éppen ˛pihenő˝ paksi erőműblokk teljesítménye talán elég lenne a kiszolgálásukhoz. Ha nem atomerőműben, akkor szén, gáz- vagy olajtüzelésű erőműben, ha nem itthon, akkor másíhol kell ezt az áramot megtermelni, és közben tengernyi széndioxidot eregetünk a leveígőbe. Ettől persze még melegebb lesz... Hibás a kör. Ha utánanéznénk, hogy hogyan lehet árnyékolástechnikával, párologtató rendszerekkel plusz széndioxid termelés nélkül hűvössé varázsolni otthonunkat, a globális gondolkodás-lokális cselekvés ideájának megfelelően tennénk.

Kevesen tudnak arról, hogy az elkövetkező ötven évben a majd kétszáz ENSZ tagállam közül a tíz legveszélyeztetettebb ország között vagyunk a várható vízhiány szempontjáíból. Élővizeink kilencvenöt százaléka a határainkon kívül ered, ezért sem a mennyiséget, sem a minőséget nem tudjuk befolyásolni. Megdöbbentő tény, hogy a Környezetvédelmi Világszervezet (WIFO) húsz éves prognózisában a Dél-Alföld félsivatagként szerepel. Mégis sokan telepítenek angol pázsitot a kertjükbe, majd pedig látva az aszály okozta sárgulást, és elunva az állandó locsolást, automata öntözőberendezést szerelnek fel, és az ivóvíz minőségűre tisztított vízzel öntözik növényeiket. Pedig ma már többféle szárazíságtűrő fűmagkeverék, egész kertre való hidegtűrő, mediterrán és félsivatagi növény kapható.

˛Ne használj fel többet az energiából, az anyagból és a világűrből az emberi faj számára, mint amennyi a bioszféra egészséges továbbélése szempontjából még elviselhető! Ne pazarold az energiát, az anyagot és az információt!˝

(Richard Lutz)

Nem gondoljuk, nem is tudjuk, hogy mindennapi cselekvéseinkkel hogyan, milyen mértékben befolyásoljuk, rontjuk a földi élet esélyeit. Pedig a technika gőzerővel ontja vívmányait, melyek megpróbálják egyre lakályosabbá tenni a Földet. Vagyis a tudomány sorra megoldja azokat a problémákat, amelyek nélküle talán létre sem jöttek volna. A következő ötven év nemzetközi konfliktusai a szűkös természeti erőforrások miatt fognak kirobbani (víz, olaj, nemesfémek...).

Egy-egy ökológiai probléma, netán katasztrófa időnként hatással van a politikai élet alakulására is, néhány évtized múlva azonban a politikai gondolkodás meghatározó eleme és állandó szereplője lesz az ökológiai problémahalmaz. Ma még nem tudjuk, nem is látjuk, hogy kiskertünknek, az elmaradt nyaralásunknak, a klimaberendezésnek, az angol pázsitnak mindehhez bármi köze lenne, pedig... Felelősek vagyunk a Földünkért, és nem tudjuk elégszer elmondani: nem szüleinktől örököltük, hanem gyerekeinktől kaptuk kölcsön azt.

Negyven fok árnyékban. Egy vibráló, pihegő, halódó kertben. Nincs is olyan messze a Jakabszállás környéki fenyves többször is kigyulladt (felgyújtott?) parázstengere. Az izzó felület 3-4 fokot lehel még a meglévő 35-36-hoz. Sorsuk beteljesülését várják a fák, a cserjék, a virágok. ínáltató, veszélyes játékot játszunk, ha még mindig azt képzeljük, nem mi, emberek okozzuk a globális klimaromlást.

Fotó: Pixabay