Miért külön?

Építésztervező és kerttervező - általában - olyan ritkán találkozik közös munkán, mintha szándékosan kerülnék egymást. Ez azonban legtöbbször nem az ő szándékukon, hanem az építtető tulajdonos figyelmetlenségén múlik.

Lakóépület nem épülhet építési engedély nélkül. Az engedély kiadásának feltétele a műíszaki normatíváknak, az építési szabályoknak megfelelő tervek elfogadása. A tervek mindig az egész megépítendő komplexumra vonatkoznak, akkor is, ha maga az építési folyamat esetleg több szakaszra oszlik.

Az építészeti-műszaki-kiviteli tervek a ház környezetéről legfeljebb ˛stilizált˝ képet jelenítenek meg, amelynek - tapasztalataim szerint - a majdani kerthez a világon semmi köze nincs. Azt, hogy a vázolt helyzet mennyire távol áll a kívánatostól és ésszerűtől, számtalan, ilyen módon készült ház-kert együttes hiányzó harmóniáját látva érthetjük meg.

Pedig, amit látunk, az csak az esztétikai hibákat szemlélteti. Azt, hogy az építészeti és a kertészeti tervezés különválásának milyen komoly anyagi hatásai is vannak, a külső megjelenés nem mutatja.

Amikor például elkezdődik az alap kiásása, a markológépek legtöbbször válogatás nélkül rakják fel a teherautókra a kertészetileg később jól használható, valamint a teljesen terméketlen földet. Sok-sok köbméter, sok-sok forint. Az építkezés végén ugyancsak sok-sok köbméter (talán jobb) föld utazik visszafelé sok-sok forintért, vagy - úgynevezett takarékosság! - sittel, törmelékkel ˛oldják meg" a szükséges visszatöltést. A legfelső 5-10 centibe kerül csak jó talaj, aztán pedig várják, hogy harsogó zöld legyen a fű, egy métert nőjenek évente a fák... Hát nem fognak. Pedig elég sok pénz elcsorgott így is a földutaztatásra. A kerttervező-kertépítő már a kezdet kezdetén megmondhatná, milyen mélységig használható minőségű a talaj. Kiemelés után külön tárolva, majd a végén visszatöltve sokkal olcsóbban, sokkal jobb alapozást lehetne adni a kertnek.

Más. Különösen lejtős területeken a víz összegyűjtése, elvezetése kényes műszaki feladat, és drága megoldásokkal sem mindig maradéktalanul sikeres. Ha közben a majdani kert vízellátási-öntözési szempontjait is figyelembe vennék, és a műszaki kérdéseket a biológiai szempontokkal összhangban, ugyanakkor esztétikusan oldanák meg, kevesebb beázó pince, vízelvezetés szempontjából (is) kezelhetetlenül meredek rézsű, elduguló elvezetőcsatorna és a túl sok nedvességtől megfulladó gyökérzetű növény lenne szerte az országban.

Íltalános tapasztalat, hogy ha a házról és a kertről való gondolkodás személyileg és időíben is elszakad egymástól, akkor utólag (szinte) lehetetlen a telken együtt létező épületet és kertet együtt funkcionáló, egymást harmonikusan kiegészítő komplexummá formálni. Ez persze csak akkor probléma, ha mint cél egyáltalán megfogalmazódik... Ott, ahol sok millió forint és aprólékos odafigyelés, válogatás eredményeként alakul ki a ház architektúrája, a helyiségek mérete, megvilágítása, a burkolatok, a műszaki megoldások, az épület színvilága, a kertre meg annyi figyelem jut, hogy ˛körbeültetjük tujával, veszünk három nyírfát, mert azok gyorsan nőnek és szép fehér a kérgük, a többit meg füívesítjük˝ - ordító a különbség az épített környezet és a természeti környezet között.

Ahol nincs már a kezdetekkor kertész szakember, aki felhívja a figyelmet például arra, hogy a most ˛aranyos kis fenyő˝ húsz éven belül elveszi a fényt, a házhoz túl közel ültetve megemelheti az alapot, a kerítéslábazatot, a vásárláskor gyönyörű rododendron tűző napon, meszes talajba ültetve, klórozott vezetékes vízzel öntözve gyors halálra van ítélve, ott a kert sosem lesz öröm és szépség forrása, csak nyűg, bosszúság és kidobott pénzek színhelye.

Mindez meg is előzhető. Ahol az építész, a kertész meg az építtető az első ceruzavonáísoktól kezdve folyamatosan konzultálva alakítja az elgondolást a házra, a kertre és a kettő kapcsolatára, kapcsolódására, ott a végleges tervek elkészültéig ugyan többe kerül az első fázis, de ennek sokszorosa térül vissza a kivitelezésben és még inkább azokban az évtizeídekben, amikor már lakják a házat és élvezik a kertet. Arról már nem is beszélve, hogy a jó közérzet, a stílusában tájhoz és egymáshoz is illeszkedő házban és kertben élni nem (csak) pénzben mérhető, de egyre fontosabb, az életminőséget alapvetően meghatározó tényező.

Folyamatos hármas együttműködés után nem láthatnánk mediterrán hangulatú házakat komor alpesi fenyőkkel körülvéve vagy fordítva. Ez bizony éppoly nevetséges (vagy katasztrofális...), mint - mondjuk - egy natúrfával burkolt belső tér padlózatát hideg hatású márvánnyal burkolni, esetleg a pőre szerkezeti betont hagyni padlónak. Lehet, hogy kertes ház építéséhez sohasem lesz kötelező a kertészeti tervek megléte és elífogadása. Ha a hatóság nem is, a józan ész, a belátás és az - ésszerű! - takarékosság már régen kötelezővé tenné.

Fotó: Pixabay