Gyűjteményes kertek, parkok örökzöld együttesei, például luctelepítései változatosabbá alakíthatók olyan fajták, formák ültetésével, melyek termete ugyan hasonló az alapfajéhoz, lombozatuk, elágazás rendszerük azonban a megszokottól eltérő. A „Cranstonii” és a „Viminalis” bár évtizedek alatt tekintélyes méretű fákká növekednek kisebb kertekben is jól elhelyezhetők. Számot kell azonban vetni a kertképet jelentősen befolyásoló, esetleg azt meg is határozó alkatukkal, árnyékolásukkal.
A két lucfajta megegyezik abban, hogy erőteljes növekedésű vezérhajtásukon, törzsükön az oldalágak előbb feltörők vagy elállók, később elállók, lehajlók lesznek. Ez önmagában alig jelent eltérést az alapfajtól. Szokatlan viszont az oldalhajtások eredése és elrendeződése.
A „Cranstonii” bizarr ág- és hajtásrendszere úgy jön létre, hogy a csúcsai és oldalrügyeknek csak egy része hajt ki, azok is szabálytalanul, szeszélyesen: némely oldalág, vessző évekig csak tengely irányában nő tovább, mások egyszerre többfelé is hajtanak. Az oldalhajtások így sokszor zsinórszerűek, hosszan lógók, hajladozók, azután váratlanul elágazók. Szabálytalansága igen sajátos megjelenésű fává teszi.
A „Viminalis” koronája szabályosabb, rendezettebb benyomást kelt, mint a „Cranstonii”-é. Erőteljes növekedésű, akár húsz méter magasságot is elérő fa, ritkás elágazásokkal, hosszan, szinte csomókban lecsüngő, ostorszerű, elágazás nélküli vesszőkkel, oldalhajtásokkal. Természetes vagy telepített lucerdőkben gyakran felbukkanó spontán forma, első adatai 1741-ből, Svédországból származnak. A „Cranstonii” sem tartozik az újdonságok közé: az angliai Cranston-faiskolában, 1875-ben keletkezett. Feltehetően magvetésből kiemelt forma.
E két fajtát hazánkban alig szaporítják, egyedeik arborétumokban láthatók. Vesszőik az alapfaj magoncaira olthatók.
Atlantikus vagy ahhoz közelítő klímájú, illetve hegyvidéki kertekben és nagyobb, öntözött városi parkokban egyaránt szépen mutatnak. Kisebb tér esetén célszerű szegélyre vagy a telekhatár közelébe telepíteni őket. Előterükbe formában és színben kiegészítő jellegű törpefajták, rododendronok, elterülő borókák kerülhetnek. Nagyobb kertben, parkban szoliterként méltóságteljes vagy különös alkatukkal impozáns látványt nyújtó szép egyedekké fejlődnek.
Kommentek a bejegyzéshez