A latin név James Cunningham nevét őrzi, ő fedezte fel Európa számára 1702-ben. Közép- és Dél-Kínában honos, főleg Nyugat-Szecsuánban és Icsang tartományban, 800-1400 méter közötti magasságban. Egészen délen, így Taiwan szigetén két másik faj, a Cunninghamia konishii és a C. kawakamii váltja fel. Enyhe szubtrópusi éghajlaton gyorsan nő és egyenletes, legtöbbször magányos törzset fejleszt. Kínában nagyra értékelik és könnyű, illatos, csaknem fehér, puha, könnyen munkálható fáját szinte mindenre használják, ami csak fából elkészíthető (talán nem rontja e fával kapcsolatos érzéseinket, ha tudjuk, hogy ez a leggyakoribb koporsó-fa). Hazájában 25-30 méteresre nő, Angliában a legnagyobbak a 30 métert is meghaladják. Nálunk néhány arborétumban már láthatók 12-15 méteres példányai. Araukáriákra emlékeztető, örvösen álló ágemeletekre tagolt koronája, fényes, hosszú tűlevelű fa. Fiatal korában földig ágas koronája kúpalakú, később felkopaszodik. A mérsékeltövben, ahol lassabban nő, mint hazájában és gyakran visszafagy, fiatal korában túlnyomóan többtörzsű és a tövén sűrűn sarjad, egész hajtásokat hullat. Törzse barna, a kérge szalagokban leváló. Hajtásai a fiatal fákon örvösen állnak, szabályos emeleteket alkotnak, később szabálytalanul minden irányban elállnak, csüngnek. A levélállás kétsoros hatású, mert a levelek a spirális állásból kétoldalra kihajlanak. Levelei merevek, szélük fogazott, végük hosszan, szúrósan kihegyezett, alsó felükön két világos sávba tömörülnek a légzőnyílás sorok. Tobozai kerekdedek, megnyúlt oválisak vagy lapítottak, 3,5-4,5 cm hosszúak, merevek, szúrós hegyűek, fogazott szélű pikkelyekből állnak. Pikkelyenként általában három magot érlel, melyeknek a kínai mammutfenyőéhez hasonló hártyás szárnyuk van. A kínai csodafenyőt Európa-szerte sokáig üvegházban dédelgették, később azonban kitűnt, hogy fagytűrő képessége jóval nagyobb, mint feltételezték. A kertészvilágban hírhedt 1928-29-es télen, amikor Angliában több helyen mínusz 20 C-fok alá hűlt le a levegő, a chilei araukáriák a földig fagytak, a kínai csodafenyők azonban nem károsodtak. A mérsékelt övi növekedésintenzitás kialakulása után általában már túl fagyérzékeny. Legnagyobb hazai példánya a Somogy megyei Iharoson már meghaladja a 15 métert. Feltehetően ez Közép-Európa legmagasabb csodafenyője. Ha ép és egészséges, rendkívüli szépségű fa, de a fagyott, mindenütt sarjadó fák nem mutatósak. Üde, meleg, szórt fénnyel ellátott területekre, ritkás, levegős csoportokba érdemes ültetni. Száraz, meszes talajon sárgul és csak kínlódik. A sok lehulló száraz hajtást örökzöldek alátelepítésével fedhetjük el. Magról könnyen szaporítható, de a magokat a vetésig hűvös helyen kell tartani, mert hamar avasodnak. A fiatal növényről szedett dugványok is könnyen meggyökeresednek. A kínai csodafenyő a dúsgazdag flórájú Szecsuánban és a környező délebbi területeken szubtrópusi növényvilággal társul. Kertekben, parkokban szépen mutat környezetében a Cryptomeria japonica, a Phyllostachys viridis, a Sasa palmata, a imagnolis soulangeana, a M. tripetala, a Callicarpa bodinieri var. giraldii.
Kommentek a bejegyzéshez