Mi vezet egy XIX. századi magyar arisztokratát, amikor máig élő libanoni cédrust, délies platánokat ültet, arborétumot telepít? Mi vezet a XX. század elején egy elszegényedett grófot, amikor engedve botanizáló szenvedélyének a Kárpátok előterének szigorú klímájában délszaki növényekkel kezd - sikeresen - kísérletezni? Mi vezet egy Balaton-felvidéki orvost szinte ugyanakkor, hogy - szemben erdész barátainak averzióival - máig viruló cédrusligetet ültessen, bizonyítandó, hogy a cédrusoknak helyük van Magyarországon? És mi vezet egy erdélyi származású, botanikusnak készülő fiút a múlt század 60-as éveiben, hogy kaktuszokat tartson szabadban, friss diplomával - tudatosan gróf előde nyomdokain járva - Télen is zöld kertek-et javasoljon könyvében már 40 évvel ezelőtt, benne 200 féle olyan növénnyel, amelyeket akkoriban szinte senki sem ismert, nemhogy ültetni próbált volna, ma meg ezek többsége közparkok, kertek, faiskolák megszokott, szép lakója?
Más és más vezeti őket és mégis ugyanaz. József nádor a kor - Nyugat-Európai - úri divatja szerint telepít angolkertet Alcsúton. Gróf Ambrózy-Migazzi István máig csodálni való arborétumot hoz létre előbb Malonyán /ma: MlyÅ^any/, aztán Jeliben , megtelepítve, sikeresen megtartva korábban nálunk "reménytelennek" nyilvánított, csak az Adrián vagy Nizza mellett a Riviérán élő növényeket. Id. Folly Gyula orvos megveti az alapját a badacsonyörsi arborétumnak, ahol immár több mint száz éve élnek, virulnak a Mediterráneum, Kalifornia, Kis-Ázsia szívós, szárazságot tűrő, hideget is bíró fenyőféléi. Dr. Debreczy Zsolt pedig - feleségével, Dr. Bíró Gyöngyvérrel és "állandó jellegű tettestársával", Dr. Rácz Istvánnal, meg további, közel száz alkalmi munkatársával, önkéntesekkel - a világ összes mérsékeltövi fenyőjét élőhelyén felkeresve és dokumentálva Ausztráliától Szahalinig és Kanadáig, Chilétől Japánig, mintegy "mellesleg" komplex dendro-evolúciós elméletet következtetett ki a tényekből, saját és mások kutatási adataiból. Ezzel megnyitotta a hazai botanika, dendrológia, növényevolúció-kutatás és gyakorlati növényhonosítás, kiválasztás és nemesítés, a faiskolai munka minőségileg új útjait. Az ő "fertőzése" alapján új meg új növénygyűjtemények létesültek - létesülnek. Korábban elképzelhetetlen növényanyaggal teljesen átformálódnak a faiskolai kínálat listái - és a fejekben a gondolkodásmód.
Óriások vállán állunk - írta valamikor Karl Marx, utalva kétezer év nagy gondolkodó elődeire. Az új utakat, mélyebb ismereteket kereső elme mindig az előtte járók eredményeire, sejtéseire, szenvedélyes kíváncsiságára és tabu-törő bátorságára támaszkodik - és meghaladja őket. Menet közben persze a célok, az irány, a használt eszközök, a választott szempont is sokszor módosul - mégis, József nádortól máig mindez egy irányba ható egyenessé látszik összerendeződni: ismerd meg, értsd meg, alkalmazd és alkalmazkodj hozzá, őrizd meg, add tovább!
Szép kerteket alkotni - Szemirámisz függőkertje és a Getsemane óta, vagyis több ezer éve folyamatos emberi szükséglet. Az ember szeretné a természet stilizált mását a maga közelébe hozni és élvezni. De hogy mi a szép és hogyan lehet mindezt nemcsak létre hozni, hanem tartósan szépnek megőrizni - ennek módja és feltételrendszere is folyton változott és változik ma is. A Föld, a növényvilág máig tartó és most is zajló alakulásáról, folytonos változásáról szerzett ismereteink segítenek a magunk termelte problémák /környezetpusztulás, erdőirtás, elsivatagosodás/ csökkentésében és talán megoldásában is.
A jövő szép magyar kertje bizonyosan egészen más lesz, mint a mai vagy a múltbéliek. És nem csak a beültetett növények zöme, hanem tulajdonosai és létesítői, a jövő magyarjai, az emberek is. A felidézett nagy újítók munkássága és szemlélete, megközelítési módja ismeretében nem ragaszkodnak /nem ragaszkodhatnak/ majd ökológiai igényeiket tekintve nem idevaló növényekhez és azok minden áron való életben tartásához a szűkös, értékes természeti erőforrások /víz, energia, munka, információ/ pazarló felhasználásával, eltékozlásával. Nem akarnak majd - mert érteni, ismerni fogják működési módját és rejtett, de megfejthető összefüggéseit - szembe menni a természettel, az emberi élet alapját jelentő növényi élettel. Nem kreálnak mesterséges korlátokat, válaszfalakat "őshonos" és "idegen" növény közé, mert érteni fogják, hogy csak egyetlen, végtelen változatosságú és folyton változó, egységes növényvilág létezik, amely nem az ember "skatulyái" és ideológiai elfogultságai, hanem saját csendes és univerzális törvényei szerint él és hal. Az ember dolga meg az, hogy tisztelettel és alázattal tanulmányozza, áldásait élvezze, de megőrizze és utódaira hagyományozza.
Így lesz, bizonyosan. Így kell, hogy legyen. Mert ha mégse, akkor nem csak kert nem lesz /nem lehet/, de ember sem. Mára már csak az az út maradt nyitva, csak az út maradt járható, amelyen József nádor, Ambrózy, Folly, Debreczy mutatja az irányt. Ez olyan "magyar út", amelyre nem csak büszkék lehetünk /lehetnénk…/, de hosszú távon is járható, nem csak túlélni segít, de úgy maradhatunk rajta-tőle-vele magyarok, hogy közben az általános emberi is teljesebb lehet bennünk.
Azt tudjuk, hogy így lesz. A kérdés csak az - a fanyar bonmot-t idézve -, hogy addig mi lesz?...
Kommentek a bejegyzéshez