A korábban japán fehér fenyő néven ismert faj 1954 óta két, egymástól jól elhatárolható faj gyűjtőfogalma. Az egyik a Pinus pantaphylla, főleg észak-japáni, a másik faj, a Pinus himekomatsu áthúzódik a déli szigetekre. A két faj elterjedési területe átfedi egymást és itt, azonos éghajlat mellett különösen szembetűnőek a toboz felépítésében, a hajtásrendszerben és a kéreg jellegében mutatkozó különbségek.
A kertészeti alkalmazás szempontjából mind a két faj hasonló és a gyakorlatban nem is szerepelnek külön, inkább a magvetésekből kiválogatott erőteljes, kékes-ezüstös színtónusú, valamint eltérő tőhosszúságú és alkatú típusok, formák (például P. parviflora „Glauca”, „Brevifolia”) terjedtek el. Angliában, Nyugat-Európában egy kékes lombú és vízszintes koronájú forma a leggyakoribb.
A japán fehér fenyő a haploxylon, „selyemfenyő” csoportba tartozó öttűs faj, a fiatal hajtások csúcsán a tűk sokáig tűnyalábonként hengeresen összeállnak, majd később fokozatosan széthajlanak, s ekkor tűnik fel igazán a tűk ezüstös légzőnyílássoros, viaszos-hamvas belső oldala, és ilyenkor veszi fel a tű jellegzetes ívelését, hajlását is. A 4-7 cm hosszú tobozok általában viszonylag lágy állományúak, könnyűek és sokáig a fán maradnak, nem hullnak le, inkább az ágakon lassan elporladnak, szétmállanak az évek folyamán. Díszérték szempontjából ez a japán fehér fenyőnek nem a legszerencsésebb tulajdonsága. Mindent egybevetve azonban a szép kékesszürke lombozata, gyakran alacsonyan szétterebélyesedő koronája, viszonylag lassú növekedése, kis termete révén a japán fehér fenyő alig helyettesíthető mással. Japánban a kertek szinte elképzelhetetlenek nélküle: ernyői hozzátartoznak az ottani növényegyüttesek hangulatához. „Japános” kerti hangulata miatt tehát jól kell megválasztanunk a helyét, hogy ne keltsen mesterkélt hatást hacsak nem célunk a kertet vagy egy részét japánkertté alakítani. Őskőzet, vízfelület, nagyobb sziklák esetén a japán fehér fenyőhöz színes levelű juharokat, díszcseresznyéket, rododendronokat társítva máris japánkertet építettünk! Ennek hangulata ellensúlyozható vagy elkerülhető függőlegesen feltörő borókák, álciprusformák telepítésével, világos lapkő burkolattal. A japán fehér fenyő igen alkalmas a változatos téreloszlású, lépcsős-támfalas kert- és parkrészek díszítésére. Nyugat-Európában főleg gyepfelületekbe, szoliterként vagy kisebb csoportokba ültetik.
Telepítése hazánk nyugati-délnyugati vidékén ajánlott, de üde talajú folyó- és patakvölgyekben, öntözhető kertekben, parkokban másfelé is könnyen felnevelhető. Ahol otthon érzi magát, szép színe, kis termete, könnyű alakíthatósága miatt a kiskertek, egzótákkal kialakított növényegyüttesek kedvelt örökzöldjévé válhat.
Kommentek a bejegyzéshez