Időtálló divatok

A divat nem halad, csak visszaváltozik - fogalmazta meg a hetvenes évek slágere a ma is, a kertépítésben is érvényes szabályt. A különbség csupán annyi, hogy ma sokkal gyorsabban változnak a kerti trendek, miközben a kertek többsége ma sem néhány évre készül. Ezért néhány kert vagy azok vezérnövényei az idők során újra meg újra „divatba jöhetnek" vagy divatjamúlttá válhatnak - miközben végig a helyükön állnak.

Aesculus x carnea 'Briotii'

Amióta 250 éve, török közvetítéssel először került a közép- és nyugat-európai kertekbe az albán és görög hegyek szépséges lakója, a vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), a divat többször is elavultnak nyilvánította. Ez a kedvező körülmények között 20 méteresnél is nagyobbra növő, dekoratív fa kezdetben a nagy terekkel dolgozó, természetes ligeterdőket közelítő angol kert lakója lett. Nem sokkal később azonban a párizsi (Bois de Boulogne) és Párizs-környéki (Versailles, Trianon) hatalmas parkokban is megjelent, ahol máig bámulatra méltó, hatalmas példányai vannak jelen. Az angol és a francia minta egész Európát megihlette és mindenütt, ahol a klíma lehetővé tette, a vadgesztenye a parkok és utcai fasorok elmaradhatatlan része lett.

Aztán megjelentek amerikai rokonai is, a kisebb termetű sárga vadgesztenye (Aesculus flava) és a még kisebb vörös vadgesztenye (Aesculus pavia). Szinte azonnal keresztezték is őket európai rokonukkal: ennek eredményeképpen 1818 óta ismert a Franciaországban előállított hússzínű vadgesztenye (Aesculus x carnea). Ennek a fajtának a trianoni kastélyparkban fél évszázaddal később spontán keletkezett magonca (Aesculus x carnea „Briotii") nagy, ragyogó, élénkpiros virágaival, fényes sötétzöld leveleivel és kisebb termetével egy időben Európa kertjeinek valóságos sztárja lett. A divat azonban rajta is túllépett, bár hosszú életű, gyönyörű példányait még ma is megcsodálják, akik közelébe kerülnek.

Az utóbbi egy-két évben viszont egyre többen kezdik felfedezni az egyszer már tudottat: a vadgesztenye helyet érdemel kertjeinkben! Ahhoz azonban, hogy szerepét méltóképp betöltse, tudnunk kell: legalább átlagos talajt és közepes vízellátást igényel, nem szereti a silány, száraz, köves vagy homokos helyet. A klímaromlás következtében ugyan kártevője, az aknázómoly mára már Észak-Európáig eljutott, ez azonban nem fenyegeti a rózsaszínű és vörösvirágú hibrideket. Ráadásul ezek szebbek, lassúbb növésűek, tehát a helyigényük is kisebb.

Cercis siliquastrum

Hasonló története van a többszöri elfeledést és újrafelfedezést megért júdásfának (Cercis siliquastrum). Dél-Európa és Nyugat-Ázsia száraz, forró, kőtörmelékes lejtőinek szívós, igénytelen lakója több mint 200 éve ismert Közép- és Nyugat-Európában is. A hagyomány szerint nevét onnan kapta, hogy jézus árulója öngyilkosságához ezen fa erős ágait használta. Egy másik magyarázat szerint azonban az elnevezés onnan ered, hogy e nagytermetű (akár 10 méteresre megnövő) cserje vagy törzsesre alakítva kisebb fa lombfakadás előtt, sokszor az idős ágakon, törzsön is sötét bíbor-rózsaszín virágokat hajt - mintegy elárulva, hogy az élettelennek látszó növény valójában maga az élet.

A névtől függetlenül azonban a mediterrán kertek divatja miatt (is) kertjeink kedvelt tagja lett ez a szépséges növény, amelynek egyetlen igénye, hogy tűző napon legyen, semmi se árnyékolja. Két-három hetes virágzása után lapos, 10 centi hosszú hüvelytermések díszítik, melyek őszeleji beérésükig a virágokéhoz hasonló színárnyalatban pompáznak a sötét kékeszöld, majdnem vese alakú levelek között. Fává nevelve különleges szoliter, talpig lombos cserjeként pedig nyírott sövénynek éppúgy alkalmas, mint nagytermetű határolónak vagy évelőágyások, sziklakertek közötti-melletti súlypontképzőnek.

A mai kertépítési divat a nagytermetű fáktól általában csak azt várja el, hogy téralakító-tömegképző szerepet lássanak el, lombjuk különböző színárnyalatával pedig a változatosság, a ritmus és a harmónia kialakításában vegyenek részt. Azok a fák, amelyek ezeknek a követelményeknek eleget tesznek, helyet kaphatnak a kompozícióban, a szép virágdísz azonban csak másodlagos jelentőségű. Talán szemléletváltozást jelez, hogy a vadgesztenye 2005-ben Németországban „Az év fája” lett. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a kertünkbe ültetett fák nemcsak egy divathullám erejéig díszei lakókörnyezetünknek.