Fenyővirágok

Friss illatú, örökzöld tűlevelek, jellegzetes, szép alak, impozáns, érett tobozok: ez az, ami miatt a Közelgő karácsony nálunk ünnepi szimbólummá emeli a fenyőket. A téli kopárságban is az örök élet jelképei mindig a fák egészben, vagy említett részeik.

Cedrus atlantica 'Glauca'

A többivel - például a virágaival - általában nem foglalkozunk, legtöbbször észre sem vesszük őket. Pedig sokszor látványosak, érdekesek, esztétikusak és hallatlanul változatosak. Karácsony táján egyes fenyőkön - például a hosszú tűlevelű feketefenyő idősebb példányain - már ott vannak a „bimbók", vagyis a jövő évi tobozok egy-két centis kezdeményei. És kevésbé észrevehetően a termős tobozokat majdan beporzó hím virágok kevéssé kialakult, de már jelen lévő csoportjai, amelyek egyes hajtások csúcsközeli részén a hatalmas rügy alatt gyülekeznek. Apró barkás lándzsáik majd áprilisban szórják sárga felhőként a virágpollenek milliárdjait.

A valódi ciprusokon (Cupressus) már szeptember-októberben rengeteg piciny, sárga hímvirág ontja a virágport a mikroszkóppal is alig látható tobozkezdeményekre, vagyis a nőivarú virágokra. Nekik majd nyolc-kilenc hónap kell ahhoz, hogy szembetűnő, még zöld vagy hamvaskék árnyalatú, szinte ezüstösen „világító”, de éretlen tobozokká nőjenek, és további egy esztendő, hogy barna vagy szürkésbarna, elfásodott, kisebb dióra emlékeztető érett terméssé váljanak.

A fenyővirágok változatosságát már eleve megadja az, hogy minden fenyőféle külön hím- és külön nővirágot is fejleszt. Ha pontosabbak akarunk lenni, akkor ezek nem egyszerűen virágok, hanem sokszorosan összetett virágzatok, amelyek egy közös tengely köré csoportosulnak. Ezek a „klasszikus” tobozok, mint például a lucfenyő, a feketefenyő vagy a divatos ezüstfenyő és a Nordmann-fenyő nőivarú tobozai. A valódi ciprusok, az ál- vagy hamisciprusok (Chamaecyparis), a tujafélék (keleti tuja - Platycladus orientalis, nyugati tuja - Thuja occidentalis és társaik) tobozai ezekhez képest méretben sokkal kisebbek - 0,5-4 cm között, többnyire gömbösek vagy oválisak, apró „szarvakkal”, amelyek tulajdonképpen a megtermékenyülő bibék szerepét játsszák el.

Pinus pinaster

A borókák viszont „bogyóterméseket” és „bogyóvirágokat” produkálnak, ezek - akármilyen hihetetlen - elhúsosodott toboztermések. Ha figyelmesen megnézzük őket, láthatjuk a valamikor - több százmillió évvel ezelőtt - különálló, akkor még kemény, fás tobozpikkelyek forradási „varratait”. Emeli a fenyővirágok tetszetősségét, hogy nagyon sokféle színűek lehetnek, és ha sok méretes példány van belőlük, akkor hetekig nagyszerű látvánnyal gazdagítják a legtöbb fenyőféle amúgy is impozáns vagy ünnepélyes megjelenését. A hím- és nővirágok egyaránt lehetnek a lomb színétől elütő zöld árnyalatúak, hamvas kékesszürkék, sárgák, a barna rengeteg árnyalatában játszók, lilák, vörösek vagy éppen bíborszínűek. A variációk számát tovább növeli, hogy a termős és a hím tobozvirágzat is lehet felálló (például a Nordmann-fenyő és jegenyefenyő társai esetében) vagy csüngők mint a lucfenyő-féléken vagy a Douglas („duglász”)-fenyőkön.

A fenyők legtöbbjénél viszonylag hosszú idő telik el a mag kikelésétől az első hímvirágok, majd újabb évek múltán az első termős tobozvirágzatok megjelenéséig. Előfordul, hogy csak az ötvenéves fa virágzik először - de akár (több)ezer esztendeig is elél, és addig több-kevesebb virágot és termést minden évben hoz. Amióta azonban az ember rájött arra, hogy oltással az eredetivel azonos „növénymásolatokat” tud nagy mennyiségben előállítani, azóta - ha már virágzó, termő példányról szedi az oltógallyat – egy-három év alatt már virágzóképes növényeket tud előállítani. Ennek oka, hogy az oltógally „viszi magával” a szaporodóképesség zálogait, a virágzást, termésképzést vezérlő hormonokat is. Ezért a fenyőoltványok rövid idő elteltével virágzanak, tobozt érlelnek.

Decemberben már apró moccanásokkal készülődnek a fenyővirágok, hogy majd új magvakkal hirdessék a teremtő természet tavaszi diadalát.