Fenyők IV.

Az erdeifenyő kéttűs fenyőfaj. Törzse zárt állományban szép egyenes, 40 m magasa is megnő. Kérge vörösesbarna. Nálunk a Nyugat-Dunántúlon és a Bakonyban (Fenyőfő) van őshonos állománya. Tölggyel (Pino-Quercetum), illetve a Nyugat-Dunántúlon bükkel és gyertyánnal képez elegyeket. Ritkán az Alpokalján, mészkedvelő erdeifenyves (Myrtillo-Pinetum) és (Cytiso-Pinetum) állományok is találhatók. A domb- és hegyvidék, valamint a homok fásítására egyaránt széles körben felhasználják. Fája a „borovi" fenyő.

A luc- és a jegenyefenyő mint hegyi (montán) fajok hazánkban szintén csak a nyugati határszélen fordulnak elő (Abieti-Piceatum). A jegenyefenyő a lucenyvesekben, a bükkösükben és gyertyános tölgyesekben, sőt a savanyú tölgyesekben is megjelenik, mint elegyfa. Mindkettőt, de elsősorban a lucot legcsapadékosabb tájainkon mesterségesen telepítik.

A feketefenyő az ausztriai Alpok aljának mészkőszikláin őshonos, nálunk őshonossága vitatott. Szárazságtűrő és mészkedvelő faj. Országszerte telepítik mészkő- és dolomit hegyvidékeinken kopárfásításnál és a homokon.

A vörösfenyő egyes feltevések szerint szintén az Alpokból húzódott le a határszéli hegyeinkre, ahol szálanként fordul elő. Szórványos példányait sokan telepítésnek vélik.

A tiszafa valamikor országunk területén sokkal elterjedtebb volt, mint ma. Értékes fájáért azonban kiirtották. Ma a Bakonyban Bakonyszeg környékén, a Miklóspálhegyen az északi lejtőkön Európa egyik legnagyobb tiszafa állománya húzódik meg. Ezen kívül a Bükkben Lillafüred környékén is szép példányok találhatók belőle.

A hazai őshonos fenyők kis száma és hazánknak a fenyők igényétől eltérő klimatikus adottságai szükségessé teszik, hogy az erdészet és kertkultúra céljaira külföldi fajokat honosítsunk meg. E honosítások során elsősorban észak-amerikai és kinai-japán fajok kerültek nagy számban dendrológiai gyűjteményeinkbe. Sok egzotikus fenyő erdészeti felhasználása az őshonosoknál előnyösebb, mert fahozama nagyobb. Díszkertészeti felhasználásuk, ott, ahol a tájjelleget nem zavarják, feltétlenül előnyős.

Díszkertészeti és erdészeti célokon kívül milliószámra ültetik a fenyőfákat szinte világszerte, azért is, hogy néhány évvel később a karácsonyfapiacokon kerüljenek értékesítésre. Nálunk a lucfenyőt és ritkán a jegenyefenyőt telepítik ilyen célra. Vidéken néha az erdeifenyő és a boróka is karácsonyfaállványra kerül.

Amerikában igen sokféle fenyőt termesztenek karácsonyfának, de legelterjedtebb a duglászfenyő. Ezenkívül kolorádó-fenyő, tengerparti jegenyefenyő, szürke és ezüst fenyő és még sok más faj is piacra kerül. Érdekes módon a fenyőfajokban oly gazdag Amerika nagy mennyiségben termeszti a mi európai lucfenyőnket és erdeifenyőnket is karácsonyfának. A nemzeti karácsonyfa, amelyet Washingtonban 1924-ben helyeztek el először a Fehér Ház előtt karácsony szimbólumaként, szintén nagytermetű európai lucfenyő volt. (1954-től azonban minden évben más amerikai állam szállítja a nemzeti karácsonyfát, most már különböző őshonos fajokból).

A karácsony és a fenyőfa kultusza szinte összeforrt. Mégis a világ talán legöregebb „karácsonyfaja” nem fenyő, hanem egy 300 éves öreg tölgyfa. Ez a washingtoni Hilton parkban áll. Minden karácsonykor hattonnányi Tillandsia-val és 7000 színes gyertyával díszítik fel.