Gróf Ambrózy-Migazzi István (1869 - 1933) a Virágos gróf, a Malonyai arborétum és a Jeli varázskert megalapítója

Az Ambrózy család Vas megyéből származott. Az 1600-as évek elején kapták nemesi rangjukat II. Mátyástól. Ambrózy István a Francia országi Nizzában született 1869. március 5-én (ebben az időszakban a nemesi magyar családok a teleket a mediterrán éghajlatú országokban töltötték, így történt, hogy ő éppen ott született). Később szülei a Vas megyei Tanán (ma Tanakajd) nevelték. Az arisztokrata családoknak a hagyományok szerint ekkor szinte kötelező volt komoly kertészeti tevékenykedést, parkfejlesztést végezni birtokaikon. Édesanyja Erdődy Agathe (1808-1882) grófnő ezzel együtt szenvedélyes kertész volt, és ez az időtöltés magával ragadta István fiát is, aki emellett egyébként a természet minden csodája után érdeklődött.

Már gyermekként herbáriumokat és egyéb gyűjteményeket készít a neves parkokban gyűjtött növényekből, később külföldi tanulmányai során is sorra járja a parkokat, gyűjti az anyagokat tudományos céllal.

Ahogy azt korábbi bejegyzéseinkben írtuk, sok nemes család rendelkezett már Magyarországon Ambrózy gyerekkorában kiváló kertekkel, és ami a legfontosabb az Ő esetében, idős örökzöldekkel. A családok pedig gyakran összejártak, ahol a politikán, gazdasági ügyeken és különböző pletykákon túl kiemelt téma volt a kertészkedés is.

Édesanyja sógoránál, gróf Széchenyi Jenőnél már akkor láthatóak voltak Magnoliák. Nagyapjánál, gróf Erdődy Istvánnál Vörösvárott egy Chamaecyparis lawsoniana ’Erecta Viridis’ gyönyörű példányát, valamint egy Tsuga mertensiana ’Pattoniá-t’ látogathatott. Festetich grófnál Bogáton pedig idős Taxodium distichumokat, Sequoia giganteakat, cédrusokat, erős Pinus rigidakat és Picea orientalisokat láthatott.

1891-ben Bécsből a Genfi tó partjára utazik, ahol Ouchyban lát először tömegesen lomblevelű örökzöldeket. Tovább utazva a Földközi tenger partvidékén számos kertet, és parkot néz meg, és az utazás végén már azon gondolkodik, miként lehetne a megismert növényeket Magyarországon is meghonosítani. 

Ambrózynak számos kapcsolata volt Európa politikai elitjével, valamint neves botanikusokkal és dendrológusokkal, akikkel a Malonyai-i arborétum terveit tárgyalta meg (C.K. Schneider, A. Silva-Tarouca, Hozeau de Lehaie, Moesz, Polgar, Gáyer, Redl). Innovatív tervei nem mindig találtak megértésre, különös tekintettel arra, hogy idegen fajokat honosítson meg a Kárpátok lábánál, a forró, száraz nyarak és hideg telek térségében, amely általában a kontinentális Európára jellemző. Valószínűtlennek tartották, hogy sikerrel járjon, mivel az újonnan betelepített, főleg Kelet-Ázsiából származó külföldi növények közül sok nem szokott hozzá kellőképpen a közép-európai viszonyokhoz, és a korábbi kultivátorok esetében gyakran csalódtak a termesztésükben. Ambrózy tanulmányozta e növények viselkedését, tulajdonságait, és új környezetben történő termesztésükkor „fázisos betelepítést” alkalmazott, átmenetileg a számukra megfelelő körülmények között nevelte őket, majd fokozatosan felkészítette őket a szélsőségesebb körülményekre. Teljes mértékben kihasználta az akkori európai divatot az egzotikus újfajta örökzöldek ültetésére, és Dél- és Nyugat-Európa összes híres faiskolájából, különösen az utóbbiakból importált példányokat (Rovelli, Hesse, Peter Smith, G. Arends, Simon). Louis, Veitch, Späth, Barbie, G.D.Böhlje stb.).

A Malonyai Arborétum gyorsan ismertté vált Európa-szerte, különösen a szakemberek körében. Hírneve külföldön terjedt el, elsősorban Ambrózy-Migazzi barátja és világhírű dendrológusa, Camillo Schneider révén, aki olyan korszak kiemelkedő dendrológusaival is kapcsolatban volt, mint Sargent és Rehder, akik mindketten a híres bostoni Arnold Arborétumban dolgoztak. Camillo Schneidert magát is lenyűgözte az Ambrózy-Migazzi és Mišák által ilyen rövid idő alatt összegyűjtött gyűjtemény gazdagsága. A Malonyai Arborétumot „a dendrológiai univerzum ragyogó csillagaként” dicsérték.

1913-ban Ambrózy-Migazzi István azt írja: „Anglia kertjeiben egyáltalán nincs halott évszak. Ott télen-nyáron szubtropikus világ él és zöldell, örökzöldlombú cserjéivel. Miért hiányzik ez a világ nálunk? Mert – így hangzik a kenetes tanítás – az örökzöldek jól érzik magukat Anglia óceáni klímája alatt, de nem viselik el a mi kontinentális teleinket.

"Nem! Százszor nem! Nem a klíma, mi vagyunk a hibásak ebben, az előítélet bénít meg. Az örökzöld ültetvények hiánya nálunk nem egyéb, mint fokmérője annak a kulturális alsóbbrendűségnek, mely a kontinensen Angliával szemben, mint minden gyakorlati jelenséget, szabadföldi kertészetünket is jellemzi.”

Hogy kiemeljék a park örökzöld jellegét, az örökzöld és télizöld növényeket egészen nagy, ma szinte hihetetlen mennyiségben telepítették a legnagyobb csoportokba. Egy-egy folt mérte helyenként az ezres példányszámot is elérte. Az örökzöld cserjecsoportok legnagyobb számban babérmeggyeket tartalmaztak, ezek mögött pedig a tölgyes alá Nordmann fenyőket, óriás mamutfenyőt, amerikai sárgafenyőt telepítettek. Ezek mostanra túlnőtték a tölgyest, és már messziről oda vonják a tájat szemlélő ember tekintetét.

Ambrózy egy kézirat kiadására készült, amelyben az örökzöldek termesztésével kapcsolatos hatalmas tudását és szakértelmét igyekezett közölni, azonban a kézirat valahogy elveszett az első világháború okozta zavargások során. Legismertebb szakmai munkái közé tartozik az 1913-ban megjelent "Immer-und wintergrüne Laubgehölze (Örökzöld és télizöld fák)" és az 1921-ben megjelent "Aus meiner Malonyaner Werkstatt (Mlyňany műhelyemből)". Ez utóbbiban kifejtette az örökzöld park koncepcióját, és gyakorlati tanácsokat adott egy ilyen park létrehozásához és karbantartásához.

"A Mlyňany Arborétum legfontosabb jellemzője az örökzöldek gyűjteménye; elengedhetetlen, hogy ez az alapvető tulajdonság soha ne vesszen el; az örökzöld fákat és cserjéket mindig tömegben kell termeszteni; a park soha ne váljon pusztán botanikus kertté vagy dísznövényévé. az informális szellemhez ragaszkodni kell a természetes környezet látszatának megteremtése érdekében.

A növényeket nem szabad geometriai csoportokba kényszeríteni, és nem szabad megengedni a fás utakat. Semminek sem szabad mesterséges megjelenésűnek lennie, és csak vadon élő lágyszárú növényeket szabad megengedni a fák és cserjék között. Sok munka vár még a Mlyňany Arborétum gyűjteményének gyarapítására. Kezdetben sok fafaj hiányzik még, amelyek egyik európai gyűjteményben sem találhatók meg. Az ilyen fákat nem lehet kereskedelmi forgalomban beszerezni, bár a hasonló éghajlati övezetekből, például Új-Zélandról származó fák nem jelentenek problémát a termesztésben. Sok más faj is gond nélkül megvásárolható, de valamilyen oknál fogva még nem található meg a Mlyňany Arborétumban. Legalább ezer faj létezik, valójában fák egész sora, amelyek még nem is indultak neki a túlélésért folytatott fáradságos küzdelemnek a Mlyňany Arborétumban.

Az arborétumban már termő, jól ismert taxonokból származó örökzöld fajták a következők:

A mahónia Európában szinte mindenhol megtalálható, de keveset foglalkoznak vele, ha azonban az európai faiskolákban minden fajtát összegyűjtenek és megfelelően termesztenek, az eredmények még az angol kertészeket is meghökkentik.

Doboz és orsó, amely manapság általában erősen nyírt sövényben és sövénykertben található, de ha szabadon hagyják növekedni, gyönyörű fákat készítenek.

A magyal, amely olyan változatos levélformával és -színnel, valamint olyan gyönyörű bogyós gyümölcsökkel fordul elő ősszel és télen, hogy a magyalból önmagában egész kertek hozhatók létre.

Osmanthus és babér, amelyek mindketten nagyszerűek, ha nagy mennyiségben használják.

A rododendron, a kalmia és a pieris, amelyek jukkával és kaktusszal kombinálva még nyáron is egzotikus látványt nyújtanak, télen pedig gyakorlatilag szubtrópusi hangulatot teremtenek.

A téli lombtalanság időszakának csökkentésében segíthet a lonc és a liget, valamint sok más lombhullató, teljesen fagyálló fás szárú növény, amely vagy nagyon későn hullatja le a levelét, vagy nagyon korán hajt ki.

Különös figyelmet kell fordítani az olyan fajokra is, mint a Magnolia grandiflora, a Trochodendron, a Daphne, a Daphniphyllum, a Viburnum macrocephalum, a Photinia glabra és a Camellia japonica.

A bambuszok is megérdemlik, hogy gyakrabban vegyék figyelembe, mivel gyakran színesítik az örökzöld ültetvényt; ezeket semmiképpen nem szabad kihagyni.

Az örökzöld tölgy egész télen Közép-Európa fás koronájának ékköve, de nem szabad elhanyagolni a többi hibrid tölgyet sem. Quercus lucombeana; a karcsú hibrid pulykatölgy (Quercus cerris); és a télizöld tölgy - Quercus pseudoturneri mind virágzott itt."

A fentebbi taxon nevek legalább is megdöbbentőek, sokat közülük ma sem lenne egyszerű beszerezni.

Ambrózy több mint 20 éven át kertészkedett Malonyán. Az akkori kert 40 ha nagyságú volt. A két világháború között természetesen nehéz időszak várt az arborétumra és a kastélyra. Bizton állíthatjuk, ha Jozef Mišak és kollégája Jozef Richtár nincsenek, a park aligha lenne látogatható mai formájában. Jozef  Mišak első sorban a park területén zajló munkákat, felügyelte, és a helyszínen óvta a területet, míg Jozef Richtár pedig minisztériumi körökben működött közben annak érdekében, hogy parkot tudományos értékének megfelelő szinten kezeljék.

1953-ban az arborétum területe a Szlovák Tudományos Akadémia részévé vált. Innentől jelentős tudományos munka folyt a területen, és komoly fejlesztések történtek. 1967-ben az SZTA Dendrológiai Intézetének nevezték el, majd 1980-ban az SZTA Biológiai-Ökológiai Tudományok Központjának részévé vált. Később további expedíciók növényanyagával bővül a terület, és további 27 ha-t csatolnak hozzá. A mostanra már 67 ha-os park a világ sok helyéről származó növényfajoknak ad otthont, mely fajok száma eléri a 2300-at.